Salgótarjánban született egy katonatiszt és egy ápolónő lányaként. Már óvodás korában, első operaélménye hatására eldöntötte, hogy az énekesi pályát választja. Amikor kislányként énekelni hallotta a losonci színház igazgatója, gyermekszínésznek akarta szerződtetni, de ebbe a család nem egyezett bele. Hatévesen zongoraórákat is vett, azt általános iskolai matematikatanára javasolta a szülőknek, hogy taníttassák Budapesten zenére. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában László Géza növendéke volt, énekesként az Operettszínház kórusában debütált, ahol közelről figyelhette mások mellett Latabár Kálmánt és Honthy Hannát.
Színpadra először Szegeden lépett Puccini Pillangókisasszony című operájának egy kisebb szerepében. 1955-ben lett a Tisza-parti város társulatának tagja, első főszerepeként Kodály Zoltán Székely fonó című daljátékának Háziasszonyát alakíthatta – ez lett aztán pályafutása egyik legkedvesebb szerepe. A színházban néhány soros prózai szerepet is elvállalt, részben mert imádta a színpadot, részben mert mindenből tanulni akart. Szabadidejében moziba járt, de nemcsak kikapcsolódni, hanem színészi fortélyokat is igyekezett ellesni. Példaképe Giulietta Simionato olasz mezzoszoprán volt, számtalanszor látta Verdi A trubadúrjának az ő főszereplésével készült filmváltozatát.
A budapesti operaházban 1956-ban egy sikeres beugrással debütált Verdi Az álarcosbál című operájában, de ekkor még visszautasította Tóth Aladárnak, az intézmény legendás igazgatójának ösztöndíjajánlatát. Ezt követte az Anyegin Csajkovszkij-féle operaváltozatának Olga szerepe. Gyermekkori álma két évvel később, 1958-ban valósult meg, amikor Palló Imre, az Operaház igazgatója szerződtette magánénekesi státuszban, ezután egy évig Szegeden és Budapesten felváltva lépett fel.
A Magyar Állami Operaház magánénekeseként elénekelte szinte az összes jelentős alt és mezzoszoprán szerepet. A ’60-as, ’70-es években vált igazán operaénekes sztárrá, aki számos bemutató főszereplője volt, emellett számos hangversenyt is adott. Hangját külföldön is megcsodálhatták: fellépett Berlinben, Rómában, Londonban. 1968-ban vele készült Kodály Zoltán Háry János című daljátékának első nemzetközi minőségű lemezfelvétele, a következő évben az olasz fővárosban Az álarcosbál felvételén partnere volt többek közt Montserrat Cabballé.
A hetvenes években a nagy olasz tenorral, Mario Del Monacóval énekelt együtt Budapesten Camille Saint-Saëns Sámson és Delila című operájában. 1970-ben a londoni Covent Gardenben A trubadúr Azucenáját énekelte Luchino Visconti rendezésében. Négy évvel később Erkel Ferenc Bánk bán című operájának televíziós változatában is mély átéléssel alakította Gertrúd királynét.
Kiváló hangi adottságaihoz színészi képességek is társultak. Karrierje során megmutathatta énekesi sokoldalúságát, hangjának páratlan drámaiságát, hiteles és életszerű, ugyanakkor szenvedélyes előadásmódját. Emlékezetes alakítást nyújtott Bizet népszerű operája, a Carmen főszerepében (a szerepet 300 alkalommal énekelte), Kodály Zoltán Háry Jánosának Örzséjeként, A trubadúrban Azucena szerepében, énekelt Szokolay Sándor Vérnász és Hamlet című operáinak ősbemutatóján.
Többször fellépett oratóriuménekesként, a rádió több teljes operafelvételben szerepeltette, és számos lemezfelvételt rögzítettek vele. 1968-ban önálló portrélemeze készült. A színpadtól 1988-ban a Bánk bán Gertrúdjaként búcsúzott az Erkel Színházban. Érdekesség, hogy az 1980-as évek elején ismét egy prózai szerepben, Dumas A kaméliás hölgy című darabjában lépett színpadra a Játékszínben, Sík Ferenc rendezésében.
Egy nyilatkozata szerint csak annyira vigyázott a torkára, hogy ne köhögjenek rá, de a vizet télen is a hűtőszekrényből itta. A próbákon is teljes hanggal énekelt. Mivel a lámpaláztól pályafutása végéig nem tudott megszabadulni, biztos akart lenni abban, hogy az előadáson is menni fog egy-egy hang kiéneklése. Az előadások napjai ünnepek voltak számára, amelyeknek megvolt a maguk szertartása.
Sok fiatalt tanított az éneklés mesterségére, köztük a világhírűvé vált Miklósa Erikát, aki saját bevallása szerint azt is tőle tanulta meg, hogyan kell a színpadon viselkedni, a könnyedebb műfajból pedig Király Lindát oktatta.
1988-tól az Operaház énekmestere, 1991-től örökös tagja volt. 1964-ben kapta meg a Liszt Ferenc-díjat, három évvel később a Székely Mihály-emlékplakettet. 1975-ben Kossuth-díjat vehetett át, 1982-ben érdemes művész címben részesült. 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. 2003-ban a Magyar Állami Operaház mesterművésze, 2007-ben a közönség szavazatai alapján a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett.
Komlóssy Erzsébet 2014. április 22-én, életének 81. évében halt meg Budapesten. A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban bérletet neveztek el róla.
Nyitókép: Komlóssy Erzsébet. Forrás: Magyar Állami Operaház
