Aki élővé teszi a történelmet

Idén március 14-én a mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotótevékenységed, valamint művészi teljesítményed elismeréseként átvehetted a Balázs Béla-díjat. Számítottál rá?

Őszintén szólva nem. Meg is lepődtem, hiszen két tévéfilm után nem szokták osztogatni. Ezért inkább megelőlegezett bizalomként tekintek erre a díjra és igyekszem rászolgálni az Örök téllel és a következő filmjeimmel.

Hogy látod, mivel érdemelted ki ezt az elismerést?

Gondolom, nem az előző tizenöt évben nyújtott reklámfilmes tevékenységemért jár. Talán azzal, hogy az előző két filmünket mind a szakma, mind a nézők nagyon szerették, és azért ezt a díjat a szakma képviselői ítélik oda.

A filmes szakma szinte minden ágát kipróbáltad: voltál filmkritikus, filmforgalmazó, vágtál filmelőzeteseket, több mint tíz éve készítesz reklámfilmeket, de már a harmadik játékfilmedet is leforgattad. Ennek a sokszínű szakmai múltnak köszönhetően másképp készítesz filmet?

Gyerekkorom óta érdekelt a filmezés, mindig is lelkes mozinéző voltam, aztán apránként belefolytam a szakmába. Először filmkritikusként dolgoztam legalább tíz évet, ami sokat segített. Megtanultam megfogalmazni, hogy mitől tetszik valami, és mitől nem. Egyfajta nézői attitűdöt sikerült ezáltal felvennem, mely akkor is bekapcsol, mikor én készítek filmet: már a forgatás közben is a néző szemével látok, így számomra könnyebb megítélni, hogy mi működik és mi nem. A technikai rutint pedig a reklámfilmezés során sikerült felszednem. Van egy gyártó és forgalmazó cégem, mely megtanított arra, hogy a filmek a nagyvilágban nem mások, mint termékek, melyeket a legkülönbözőbb módon próbálnak meg eladni az emberek. Jó volt bepillantást nyerni ebbe a világba és felismerni, hogy mi az, aminek értéke van a piacon és kik azok a piaci szereplők, akiket érdemes megkeresni egy-egy projekttel, akár mint finanszírozó, akár mint forgalmazó. Jó volt a filmszakma mindkét végét megtapasztalni. Talán pont ennek köszönhetően tudok részt venni egy film elkészítésében a legelejétől a legvégéig, hiszen a forgatókönyvbe is bele tudom tenni a saját részem, de egészen a promócióig, a forgalmazásig hozzá tudom tenni a magamét. Így érzésem szerint, teljes körű szolgáltatást tudok nyújtani egy-egy film készítése során.

A reklámfilmezés esetén ugyanúgy megvan az alkotói szabadságod, mint mikor egy játékfilmet készítesz?

Szigorúbb keretek között dolgozik az ember, mert a történet és az időkeret is adott, de a reklámfilm nagyon jó iskola, hiszen megtanulsz rövid idő alatt elmesélni egy akár komplexebb történetet is. Talán Herendi Gábor is hasonlókat nyilatkozott az ő reklámfilmes múltjáról, de a lényeg: ha valaki fél percben el tud mesélni egy történetet, és közben még érzelmeket tud kiváltani, akkor egy nagyjátékfilmben lubickolni fog. Szerintem a reklámfilm nagyon jó iskola egy alkotó számára, és én a mai napig nagyon szeretem csinálni.

Olvastam, de a filmjeidből is kitűnik, hogy a horror és a thriller műfaját nagyon kedveled. Mi az oka, hogy ez a két műfaj közel áll hozzád?

Igazából mindenevő vagyok, minden műfajt szeretek nézőként, de a horror és a thriller valóban közel áll hozzám, méghozzá azért, mert ezek primer szinten hatnak a nézőre. Akárcsak egy jó vígjáték, mely megnevettet. Ez utóbbi egyébként nagyon nehéz feladat, nem véletlenül gondolom, hogy a vígjáték az egyik legnehezebb műfaj - én egy ideig még nem is mernék belevágni. Megríkatni a nézőket, feszültséget teremteni viszont számomra valamivel könnyebb. Én sokat féltem gyerekkoromban Hitchcock, Carpenter, Spielberg vagy De Palma filmjeit nézve, és ezért nagyon hálás voltam nekik. Talán ebből szeretnék visszaadni valamit a mai nézőknek. Persze ez egy picit önzés is, hiszen míg a vígjátékok rendezőit - talán Woody Allent leszámítva - nem jegyzi meg az átlag mozinéző, addig a legtöbb esetben azoknak a nevét, akik halálra rémítették, és ezáltal maradandó, mély nyomot hagytak benne, egy életre az emlékezetébe vési.

Az első játékfilmed, a Most látszom, most nem látszom című rövidfilm bennem például nagyon mély nyomot hagyott, hiszen egy megrázó dráma, mely különleges módon mutatja be egy kisgyermek elvesztését. Mi inspirálta a történetét?

A forgatás előtt két évvel született meg az első gyermekem, ezt követően pedig teljesen más dolgok kezdtek foglalkoztatni. Előtte is írtam forgatókönyveket, de úgy éreztem, hogy mind mondvacsinált történetekről szól, melyek inkább a formára helyezik a hangsúlyt. Apaként azonban valós félelmek fogalmazódtak meg bennem, melyeket nagyon jó érzés volt rövidfilm formájában kiűzni magamból. A Most látszom, most nem látszom esetén hála Istennek minden találkozott, amit én szeretek a filmben: van benne természetfeletti beütés, csavaros befejezés és karcos, nyomasztó hangulat. A következő filmterveim is hasonló irányba indultak, de a sors úgy hozta, hogy a Norbi (Köbli Norbert forgatókönyvíró - a szerk.) által írt történelmi filmekkel debütáltam végül.

Hogy kerültél kapcsolatba Köbli Norberttel?

Norbi szerző volt a VOX mozimagazinnál, és épp akkor jött el, mikor én odakerültem főszerkesztőként. Ő is kritikusként dolgozott évekig, és még egy-két rovatot befejezett, mielőtt végleg eljött onnan, úgyhogy ott volt az első találkozásunk. A magazin után elment egy filmforgalmazó céghez, én pedig létrehoztam egyet, melynek eredményeképp többször is összefutottunk különböző filmes vásárokon és filmfesztiválokon, leginkább Cannes-ban. Gyorsan kiderült, hogy ugyanolyan filmőrültek vagyunk. Éjszakákat beszélgettünk végig különféle középkategóriás amerikai filmek teljes stáblistáját kívülről fújva, mígnem rájöttünk, hogy azonos az érdeklődési körünk és az ízlésünk is valamelyest. Én akkoriban már írogattam forgatókönyveket, akárcsak Norbi, akinek nagyon tetszettek a könyveim, valamint a már említett rövidfilmem is. Aztán ő szép lassan, autodidakta módon átnyergelt a forgatókönyvírói szakmába, jobbnál jobb történeteket írt, de meg volt győződve róla, hogy én kizárólag a saját könyvemből akarok rendezni. Csomó idő telt el, mire egyszer csak feltette azt a kérdést, hogy érdekel-e engem olyan film rendezése, amelyet nem én írtam, hanem mondjuk ő. Nekem pedig addigra már annyi tervem hiúsult meg, hogy azt mondtam, bármije van, küldje el nekem. És akkor ő elküldte A berni követ forgatókönyvét.

A berni követ után már-már alkotótársakként folytattátok a közös munkát: jött a Félvilág, most pedig az Örök tél. Mindhárom film történelmi utazás. Tudatos döntés volt, hogy történelmi témákkal szeretnétek foglalkozni?

A történelmi vonal Norbi személyéből fakad: helyesen mérte fel, hogy a történelmi témájú filmek nagyobb eséllyel kapnak támogatást, és igyekezett minél kisebb szabású, minimális költségvetésből elkészíthető kontextusba helyezni azokat a történelmi eseményeket, amelyek alkalmasak arra, hogy akár tévéfilmként - de mint kiderült, moziban is - megállják a helyüket. Én pedig vele tartottam ebben az utazásban, mert azt éreztem, hogy nagyon magas színvonalú forgatókönyveket ír. De ami ennél is fontosabb: jól tudunk együtt dolgozni. Norbi egyre nagyobb bizalommal van felém, egy ponton túl általában hagyja, hogy szabadon garázdálkodjak a könyveivel. Én persze minden javaslatomat és ötletemet megosztom vele, és a legtöbbet nagyon lelkesen fogadja, ha meg valamivel nem ért egyet, addig gondolkodunk közösen, amíg valamelyikünk olyan megoldással rukkol elő, amely mindkettőnknek tetszik. Ritka, hogy ennyire egymásra talál rendező és író, és nekem óriási élmény, hogy mi ilyen harmóniában tudunk dolgozni. Nem tudom, ez meddig tart még, hiszen nem feltétlenül csak ugyanazok a témák és kérdések foglalkoztatnak minket, de amíg tudunk közösen történeteket mesélni, addig szeretném, ha ez az együttműködés kitartana, és persze hálás vagyok azért, hogy vele indult el a rendezői pályafutásom.

Eddigi filmjeitek hiteles kordokumentumként is működnek. Így releváns a kérdés: véleményed szerint mi kell egy jó történelmi témájú film elkészítéséhez?

Nyilván a történet az alapja mindennek, de nagyon fontos az atmoszféra is. A megfelelő atmoszféra megteremtésében pedig csakis kiváló szakemberek tudnak segíteni, akiket nagyon aprólékosan kell összeválogatni. Hála Istennek nekem vannak már ilyen állandó alkotótársaim: ott van például Nagy András operatőr vagy Hargittai László vágó. De az összes alkotótársam, akivel eddig együtt dolgoztam, hamar ráérzett arra, hogy nálam az autentikusság mindenek felett áll, én pedig ki vagyok szolgáltatva az ő szakértelmüknek és tehetségüknek. Ha jól végezzük a dolgunkat, akkor együtt olyan atmoszférát tudunk létrehozni, amely azonnal berántja a nézőt az adott korba. A nézőknek az első perctől el kell hinniük, hogy nem mai színészeket látnak jelmezekben és a díszletekben. Azt kell érezniük, hogy egy időgéppel visszamentek és átélik az adott kort.

Már a Félvilágban is a női karakterek álltak a középpontban, és ahogy az Örök tél sajtótájékoztatóján elmondtad: ebben a filmben sem lesz ez másként. Miért tartod fontosnak, hogy a filmekben felmerülő kérdéseket női szemszögből közelítsd meg?

A Félvilágot tőlem függetlenül írta Norbi, de lelkesen mesélt róla, miközben vágtuk A berni követet. Hamar kiderült: számomra az a legizgalmasabb a történetben, hogy nők állnak a középpontjában. Valamiért sokkal érdekesebbnek, összetettebbnek, izgalmasabbnak látok egy női lelket, egy női karaktert, mint egy férfit. Ezt most meg is sokszoroztuk az Örök tél esetén, melyben egyetlen nő van ugyan a fókuszban, mégis az elhurcolt nők tömegeinek történetét meséli el a film. Úgyhogy most szembesültem azzal, milyen is 30-40 nőt dirigálni a forgatáson úgy, hogy egy darab férfi nincs a környéken, és azt kell mondanom, a nők keményebbek, mint a férfi színészek.

A sajtótájékoztatón azt is kiemelted, hogy az Örök tél nem nagy történelmi tabló lesz, hanem személyes történet. Miért döntöttetek úgy, hogy egyrészt egy személyes történet álljon a középpontban, másrészt, hogy egy szerelem?

Ez két olyan aspektus, melyektől kicsit más lesz a történet, mint a hasonló tematikájú filmeké. Az, hogy egy szerelem, pontosabban egy férfi-nő kapcsolat áll a középpontjában, önmagában még nem eredeti, de ez a kapcsolat nagyon érdekes. Nem klasszikus romantikus kapcsolat ez, hanem két ember egymásra utaltsága, túlélési stratégiája. Emellett az Örök tél az első olyan film az eddigi munkáink közül, melynek van abszolút főszereplője, aki minden jelenetben benne van. Gyakorlatilag az ő szemszögén keresztül látunk mindent, ez a személyesség pedig azért fontos, mert csak személyes történeteken keresztül lehet hatásosan beszélni egy történelmi eseményről.

A főhősünket többféle problémával is felruháztuk: ő egy falusi nő, aki Budapestre költözött, férjhez ment, gyermeke született, de mivel a háborúban lebombázzák a pesti házukat, hazaköltözik, a férje pedig a fronton van, és ő azt sem tudja, él-e még. És akkor megérkeznek az oroszok, hogy elvigyék három hétre dolgozni Bajára. Azt akartuk megmutatni, hogy a film elején ennek a nőnek ez a "malenkij robot" a legkisebb gondja. Aztán pedig azt, miképpen fordul át a története egy sorsfordító tragédiába: rájön, hogy egyáltalán nem három hétről van szó, hanem hosszú-hosszú évekről, mire visszatérhet a családjához. Hogy éli túl? Hogy éli meg? Meddig tudja tartani magát? Meddig él a hite? Mikor omlik össze? Mikor érzi úgy, hogy vége? Ezek egy ember sorsán keresztül megmutatható dolgok, és reményeink szerint átélhetővé tesznek olyan eseményeket, melyeket mai aggyal nem is tudunk elképzelni.

A színészválasztás az előző filmjeiteknél is meglepő volt, akárcsak az Örök tél esetén: a főszereplőt egy eddig keveset látott színésznő, Gera Marina alakítja. Hogyan választjátok ki a színészt a szerephez?

Szeretjük meglepni magunkat, és óriási nyitottság van bennünk. Fontosnak tartjuk, hogy ne legyenek már papíron leosztva a szerepek, hanem egy viszonylag hosszú castingfolyamat során megnézzünk mindenkit, aki eszünkbe jut. Persze vannak magától értetődő jelöltek, de szívesen kipróbálunk olyanokat is, akikről kevésbé gondolnánk, hogy alkalmasak az adott szerepre. Ezzel már az előző két filmünknél is okoztunk magunknak is meglepetéseket. Az Örök tél esetén olyan neveket is megnéztünk, akik kevésbé ismerősek a magyar mozinéző közönség számára és bátran válogattunk is közülük. Ezt bizonyítja, hogy Gera Marinát, aki végül megkapta a főszerepet, eddig viszonylag kevésbé lehetett látni. Kizárólag a castingon nyújtott teljesítménye alapján szavaztunk neki bizalmat, és a forgatás során azt éreztem, maximálisan beigazolódott a választásunk: mély és nagyon átélt alakítást nyújtott, nem tartotta távol magától a karaktert, hanem fejest ugrott és mindent megélt, amit ez a nő megélhetett. Mi pedig segítettünk neki azzal, hogy tényleg hó volt a hóban, hideg volt a hidegben. Igyekeztünk minél mostohább körülmények közé kényszeríteni a szereplőinket, hogy könnyebben bele tudják élni magukat a történetbe.

A színészválasztásnál maradva: nem szabad szó nélkül elmenni a másik fontos döntésetek mellett sem. Azt a Csányi Sándort választottátok férfi főszereplőnek, akit a legtöbben a macsó férfi karakterével azonosítanak.

Sanyi régóta keresett már egy olyan karaktert, mellyel kitörhet a rom-kom főhős kategóriából, mi pedig egy ideje szerettünk volna már vele dolgozni, mert megvan benne az a fajta kisugárzás, amely csak a legnagyobb filmszínészek sajátja. A castingon azt éreztem, hogy szerep és színész nagyon egymásra talált, Sanyi képes lesz vele egy vadonatúj színt megmutatni magából. Az már jó jel, hogy sokakat meglepett, hogy ő benne van egy ilyen műfajú filmben, de a következő lépcsőfok az, hogy elfogadják-e, illetve, hogy mit szólnak az alakításához. Én nagyon izgatott vagyok amiatt, hogyan fogadja majd a közönség. Amit a forgatáson láttam tőle, nagyon meggyőző volt. Hihetetlen elszántsággal és elhivatottsággal vetette bele magát a munkába, mert pontosan tudta, hogy neki váltásra van szüksége, nekünk pedig egy olyan karakterre, akinek elhisszük mindazt, amelyen keresztülmegy.

A berni követ és a Félvilág sikere után hatalmas érdeklődés és várakozás övezi az Örök telet. Ez nem ró óriási terhet rátok, alkotókra?

Most már persze ott motoszkál az ember fejében, hogy nem szabad hibázni, mert annál nagyobb lehet a pofáraesés, de azt gondolom, hogy az én elvárásaim jóval magasabbak magammal szemben, mint például a közönségé. Az, hogy két tévéfilmmel sikerült elnyerni a közönség szeretetét, annak köszönhető, hogy az ambícióink magasabbak voltak, mint az elvárások. Én mindig azt mondom az alkotótársaimnak, hogy csak akkor van értelme megcsinálni a következő filmet, ha az jobb lesz, mint az előző. Most még nem látom az út végét, nem tudom, az Örök tél beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, hiszen a vágás során sok minden tud a forgatott nyersanyaggal történni, de mindenesetre bizakodó vagyok.

Tóth Eszter