Amit megőriztünk 1989-ből, avagy a magyar buhera remekei

Egy transzparens a Szabadság téri tüntetésről, egy kamera, amely rögzítette a Magyar Köztársaság kikiáltását, de még gyerekjátékok – például moncsicsi – is akad a Magyar Nemzeti Múzeum Közös időnk – 1989 elnevezésű időszaki kiállítására gyűjtött tárgyak közt. A tárlat jövő év elején nyílik. A főkurátor bemutatta be az eddig beérkezett érdekes darabokat, majd Fábry Sándor a szocializmus „magyar buherájának” gyöngyszemeiből szemezgetett.

Január óta gyűjtik a tárgyakat és a hozzájuk tartozó történeteket a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai, hogy a rendszerváltás 30. évfordulóján kiállítással emlékezhessenek a legtöbbünk számára nem is annyira távoli múltunkról. A várhatóan januárban nyíló tárlatról év elején tettek közzé felhívást, amelyben arra kérték az embereket, hogy vigyék be a múzeumba – kölcsön, bár sokan odaadományozták – azokat a tárgyakat, amelyek a 1989-1990-es évek meghatározó momentumaihoz kötődnek.

„Több száz tárgy érkezett a múzeumba, melynek többsége fénykép, illetve korabeli újság” – mondja Gál Vince. A kurátor hozzáteszi: rendkívül érdekes darabok is érkeztek. Ilyen például a fotóról már ismert transzparens az 1989. március 15.-i Szabadság téri tüntetésről, amelyen – lengyelül - a szolidaritás szó szerepel. „Lengyel fiatalok érkeztek a megemlékezésre ezzel a festett textillel, ám a megmozdulás után egy magyar fiatalember elkérte tőlük, megőrizte, és röviddel a felhívás közzététele után behozta a múzeumba.”

Ugyancsak kiemelkedő darabja lesz a tárlatnak az a csehszlovák kamera, amellyel egy amatőr fotós rögzítette a Magyar Köztársaság kikiáltását 1989. október 23.-án a Kossuth téren. „Megkaptuk a filmfelvételt is, amely azonban sajnos annyira roncsolódott, hogy kiváló szakemberek sem tudták megmenteni, így pusztán a gépet, és annak történetét tudjuk megmutatni a látogatóknak.”

Érkeztek még a múzeumba a ’80-as évek nyugati „vásárló turizmusának” gyöngyszemei: Gorenje hűtőszekrény, walkman, műanyag fényképezőgép, videókazettás- és szalagos magnó. „Akadnak gyerekjátékok is, például a szocialista blokk országaiban egyedül Magyarországon kapható Moncsicsi. Emlékeszem, egy osztálytársnőmnek volt, lényegében státuszszimbólumnak számított.” – meséli Gál Vince.

Akadnak még meghökkentő darabok. 1990-ben a választás előtt Palotás János üzletember pártot alapított Köztársaság Párt néven, és promóciós ajándékként gyártottak egy sört, amelynek címkéjén a párt neve mellett Palotás arcképe szerepel.

Vannak még zászlók és nemzeti színű karszalagok Nagy Imre és társai újratemetéséről, repi karóra az 1989-es Észak-koreai VIT-ről és például az egykori Minisztertanács Hivatala biztonsági főnökének fényképes igazolványa, amelyet a család bocsátott az intézmény rendelkezésére.

Az elképzelések szerint vetítenek is a kiállításon a beérkezett többnyire orosz rajzfilmek tekercseiből. Kiállítják azt a Malév bőröndöt, amelyben az 1989-es Kelet-berlini nászutját követő évben már a leomlott berlini fal néhány darabját csempészte haza tulajdonosa.

Ugyancsak szerepel majd a tárlaton az az 1988-as
brigádnapló, amelynek az utolsó bejegyzése annyi: VÉGE?

Fábry Sándor régóta gyűjti a tárgyakat, főként – ahogy ő mondja – a magyar buhera remekeit, amelyek szerinte egyrészt a hiánygazdálkodás termékei, másrészt a munkahelyről – a bőség kosarából mindenki vegyen jelszóval – hazavitt eszközökből készült tárgyak. Ezek közt akad olyan, műbőr tokkal ellátott Sokol rádió, amelyet megfelelő elem híján kívülről szigszalaggal rögzített lapos elemmel működtettek; egy tűzoltóslagból készült papucs, amely – Fábry szerint – Puskás Tivadar népének kreativitását dicséri.

A gyűjteményben vannak a ’60-as években népszerű fitnesz eszközök, illetve például a pár száz forintos műanyag „fogyi roli” többszörösét érő, csapágyból készített változat. A korszak „bölcsek köve” volt a kétkomponensű Epokritt ragasztó, amellyel – állítja az író-humorista – akár a Trabant hengerfejet is vissza lehetett illeszteni. És ki hitte volna, hogy néhány kacsintós pénztárcával micsoda lehetőségek nyílnak meg az alkalmi utazó előtt Albániában, vagy mi mindenre jó a vietnámi balzsam, esetleg mennyi lehetőséget rejt magában egy kék svájci sapka?

Ezek a „vadkeleti kisebbségi érzés kompenzálására” szolgáló tárgyak mind felvillantják annak a kornak a miliőjét, amikor mindenki bizakodott valamiben. Ha másban nem, hát abban, hogy „VÉGE?”