A Magyar Hüperión tavasszal jelentette meg 27. számát. Ez adta a beszélgetés apropóját, amit a főszerkesztő, Horváth Róbert indított el azzal, hogy a folyóirat kettős küldetését magyarázta. A „magyar” előtag jelzi, hogy a készítők kiemelt figyelemmel fordulnak a magyarság sorsa felé, egyik fő feladatuknak a nemzettudat felébresztését, ápolását, elmélyítését tekintik. A „hüperión” utótag pedig (ami szó szerint „túlnanit” jelent), az „eget”, a szellemi témákat, a vallásos-metafizikai irányultságot hivatott képviselni. A lap voltaképp olyasfajta nemzettudatot helyez figyelme középpontjába, amely szorosan kapcsolódik az égi eredettudathoz, az isteni igazságokhoz, erejét, életét, termékenységét, megújulásait abból meríti.
Éppen ebből kifolyólag meglehetősen tág a Magyar Hüperión érdeklődési területe. Teológiai, vallástudományi, filozófiai munkáknak éppúgy teret enged, mint gazdasági, politikai, irodalmi vagy történelmi cikkeknek. És akkor még az egyedi versválogatásokról vagy a mindig izgalmas, igazi csemegéket felvonultató kulturális rovatról nem is beszéltünk. Emiatt nem egyszerű egy-egy számot egyetlen alaptémára felfűzni vagy megláttatni az olvasóval a különféle írások közti összefüggéseket. Ezért is tartja Horváth Róbert fontosnak, hogy minden szám szerkesztői előszóval, afféle iránytű felmutatásával kezdődjön, mely által az olvasó betekintést nyerhet a szerkesztési elvekbe és szempontokba.
Ebben a számban ez a közös, és ezúttal nem is annyira rejtett szál az angyalok témája volt.
A szerkesztők és szerzők az eddigieknél kicsit nyomatékosabban próbálták érzékeltetni a válsággal való túlzott foglalatoskodás hátrányait, ami hagyománypárti, konzervatív körökben olykor nagyobb hangsúlyt kap a kelleténél. Arra a dimenzióra igyekeztek rámutatni, ami felülmúlja a krízisek (járványok, háborúk, klímaváltozás stb.) sokszor átláthatatlanul zavaros létsíkját. Ez a magasabb dimenzió, tűnjön bármennyire is furcsának, bizonyos rátekintésből sokkal valóságosabb a mi mindennapi „valóságunknál”. E mondanivalót az angyali léthez, az angyali minőségekhez való viszonyulás gondolatkörén keresztül támasztják alá az egymást követő írások.
E téma kapcsán Stamler Ábel, a szám egyik szerzője a román származású Andrei Plesu munkásságáról beszélt. Plesu egy angyalokról szóló, magyarul is olvasható kiváló könyv szerzője (Angyalok), emellett kulturális tevékenysége nagyban hasonlít ahhoz, amit a Magyar Hüperión is képvisel. A nemzeti elkötelezettség itt is jó értelemben vett nemzetfeletti irányultsággal párosul, mely értő kezekben kifogyhatatlan muníciót adhat a kulturális élet felpezsdítéséhez.
A folyóiratnak korábban is kimondott célja volt olyan példamutató, de térben és időben akár egészen távoli személyiségek, mozgalmak bemutatása, amiket egy formai különbözőségeken túlmutató lényeg összeköt. A legújabb szám több cikke is egyértelművé teszi, miben áll e rokonság a lap szellemisége és a szóban forgó szerző felfogásmódja közt.
Kocsi Lajos, a lap egyik szerkesztője (a szintén színvonalas Ars Naturae főszerkesztője) a tradicionális természetszemléletről és művészetről beszélt.
Kiemelte Seyyed Hossein Nasr, Oszmán Nuri Topbas és Lord Northbourne írásait, akik egy a mai fősodratú ökológiai felfogástól teljesen eltérő, de nem elhanyagolható természetfelfogás vázát mutatták be a Magyar Hüperión korábbi számaiban. Egy olyan természetszemléletét, ami a dolgokban, a tájban, az élővilágban az istenit keresi és látja meg. Elmondása szerint csak ez a fajta rátekintési mód vezethet egy igazán átütő erejű ökológiai megtisztuláshoz. Szerinte a művészetnek – mely témakörnek a lap szintén kiemelt figyelmet szentel – ugyancsak a teremtett világ e szellemi eredetének megláttatásáról kellene szólnia.
A lap másik szerkesztője, a moderátor szerepét is magára vállaló Rády Sándor Zsolt a borítóképek kiválogatásának kalandos történetét mesélte el. Minden egyes borítót nagy gonddal, az adott szám tematikájához illően választanak ki magyar képzőművészektől. Ezek amellett, hogy nagyon szép megjelenéssel ruházzák fel a lapot, lehetővé teszik eddig kevéssé ismert művészek, műalkotások megismerését. És nem utolsósorban – legalábbis szerkesztői oldalról – új, nem várt ismeretségek szerzésére is alkalmasak. A szerkesztőség számára a külalak éppoly fontos, mint a tartalom. A külső itt nem csupán járulék, hanem a tartalom minőségét visszatükrözni kívánó, művészi jellegű irányulás kifejezése.
Szóba jött még, hogy a lap a közelmúltban internetes felületet kapott.
Itt a legújabb számot leszámítva minden eddig megjelent írás teljes terjedelmében megtalálható. Aki az elmúlt tíz évben nem találkozott a folyóirat nevével, netán lemaradt volna néhány számról, annak kiváló alkalom a felzárkózásra.
Az estet a Figula Pincészetben egy pazar borkóstoló zárta. Ez egyébként nem egyszeri esemény, a tervek szerint minden évben sort fognak keríteni rá Balatonfüreden. A mostani alkalommal a magyar tájról és szőlőtermesztésről gyakorlatilag mindent tudó, lenyűgöző műveltségű Ambrus Lajos beszélgetett egy kiváló magyar borásszal, Bott Frigyessel. A másfél órás eszmecsere egyik kiemelt gondolata volt a hagyomány felbecsülhetetlen értéke a borászatban. Ha egy tájon eltűnik a bortudomány apáról fiúra szálló hagyománya (ami a kommunizmus idején oly gyakran megtörtént), a borkészítés szinte áthidalhatatlan akadályokba ütközik. Bott Frigyes és családja ebben, úgy tűnik, kivételt képez. A sokéves kísérletezés, áldozathozatal, a környezeti adottságokkal való ismerkedés meghozta gyümölcsét, amit négy borával igazolt is. Két fehérbor (olaszrizling, furmint) és két vörösbor (kadarka, kékfrankos) volt terítéken. Személyes véleményem szerint a furmint ezek közül is kiemelkedett, egészen mennyei volt. Csakúgy, mint a téma és az egész est hangulata.
Gödény Jonatán
