A Parma melletti Le Roncoléban (ma: Roncole Verdi) jött világra. A legenda szerint hatévesen, ministrálás közben a templomban hallott először orgonaszót, és azonnal elhatározta: zenével fog foglalkozni. A ma Verdi nevét viselő milánói konzervatórium felvételi vizsgáján megbukott, ő mégis a városba költözött, és a Scala korrepetitorától vett órákat. Huszonhárom évesen megnősült, és a szülőfalujához közeli Busseto zenekarának vezetője lett.
Első művét, az Obertót 1839-ben mutatta be a Scala, és a kedvező fogadtatás nyomán újabb megbízást kapott. A pünkösdi királyság című vígopera azonban – amelynek komponálása közben elvesztette feleségét és két gyermekét is – megbukott, Verdi élete mélypontra jutott. A Scala igazgatójának kapacitálására mégis újra munkához látott, így született 1842-ben a Nabucco, benne a híres Szabadság-kórussal. Műve hatalmas siker lett, a babiloni fogságban senyvedő zsidók történetét az olasz közvélemény az Ausztria elleni szabadságharc jelképének tekintette. Az ezt követő Lombardok (1843, melynek magyarországi bemutatóját csak 1974-ben tartották) és Ernani (1844) az olasz egységért küzdő mozgalom jelképévé tette, még neve is politikai jelszó lett, a Viva V.E.R.D.I. azt jelentette: Viva V(ittorio) E(manuele) R(e) D’I(talia) (Éljen Viktor Emánuel, Olaszország királya). 1844-ben mutatták be A két Foscari című, Lord Byron azonos című történelmi drámája alapján íródott, ritkán játszott művét. Az 1848-as forradalmakig 15 operája, életművének több mint fele született meg, de ezt az időszakot „gályarabságnak” tekintette, mert több operáját is az impresszáriók nyomása alatt komponálta.
Második alkotói korszakában, az 1850-es évektől olyan remekműveket írt, mint a Rigoletto (Victor Hugo drámája nyomán), A trubadúr (García Gutiérrez spanyol író El trovador című műve nyomán), a Traviata (ifj. Alexandre Dumas A kaméliás hölgy című műve alapján), az Álarcosbál, a Simon Boccanegra, a Schiller drámája ihlette Don Carlos és az Aida. Legszebb operáinak egy részét abban az észak-olaszországi Sant’Agata-i villában komponálta, amelyet 1848-ban vásárolt meg. 1851-től haláláig ott élt.
Népszerűségére jellemző, hogy a század közepén Párizsban az operaházi évad nagyobb részét az ő művei tették ki. A legenda szerint a Rigoletto legnagyobb „slágerét”, Az asszony ingatag című áriát csak az utolsó pillanatban adta oda az énekesnek, akinek azt még fütyülnie sem volt szabad nyilvános helyen – Verdi attól tartott, hogy a dallamot megjegyeznék az emberek, és ő plágiumba keveredne. Az Aida az egyiptomi alkirály felkérésére készült, de nem a Szuezi-csatorna és nem is a kairói operaház megnyitójára, ahogy a köztudatban él. A munkát először visszautasította, de amikor „megfenyegették”, hogy helyette Wagnert vagy Gounod-t kérik fel, igent mondott. Verdi a párizsi opera megrendelésére komponálta A szicíliai vecsernyét, a szentpétervári Mariinszkij színháznak pedig A végzet hatalmát – ezt az 1862-es ősbemutató után átdolgozta.
Az Aida után tizenöt évig nem írt újabb operát, ebből az időszakból kiemelkedő műve az Alessandro Manzoni olasz költő és szabadságharcos halálára született Rekviem. Már a hetvenes éveiben járt, amikor megírta az Otellót (1887), majd nyolcvanévesen, szintén Shakespeare nyomán utolsó operáját, a Falstaffot – ez volt második vígoperája, amely fél évszázaddal az első után született.
Verdi aktív közéleti tevékenységet is folytatott, képviselő, majd 1875-től szenátor volt, jövedelméből az elesetteket támogatta, kórházakat alapított. Egyre-másra kapta a legnagyobb elismeréseket, de a kitüntetések nem érdekelték – amikor a király márkivá akarta kinevezni, ezt azzal utasította vissza, hogy ő egy „egyszerű paraszt”. Művei előadásáról igen határozott nézetei voltak, megesett, hogy kisebb könyvnyi terjedelemben foglalta össze a legapróbb részletekre vonatkozó instrukcióit a rendező és az énekesek számára. Egyik levelében így írt: „Hangjegyeim, legyenek azok szépek vagy csúnyák, sohasem a véletlen szülöttei, és mindig mondani akarok velük valamit”.
A zenetörténet egyik legnagyobb operakomponistája a szenvedélyektől fűtött olasz léleknek megfelelő formát az áradó dallamokban találta meg. A bemutatókat követően áriáit még a velencei gondolások és a nápolyi utcazenészek is énekelték. Egy anekdota szerint, amikor Verdi nyaralását a naphosszat az ő operarészleteit visszhangzó utcai verklik zavarták meg, arra a szezonra az összes verklit kibérelte, és eldugta egy szobába. Muzsikáját szívesen használják filmekben is, egyebek között a Micsoda nő! című vígjátékban is a Traviata dallamai csendültek fel.
Verdi 1901. január 27-én halt meg Milánóban; a gyász miatt azon a napon a város boltjainak többsége zárva tartott, és rövid időre a közlekedés is megbénult. Végrendeletében vagyona nagy részét kórházakra, szociális intézményekre hagyta. Ő alapította a világon az első menhelyet idős zenészek számára, amely ma is működik, egész életművéből ezt tartotta a legmaradandóbb alkotásnak.
Verdi születésének bicentenáriumán tíz éve világszerte emlékévet tartottak, a taorminai ókori színházban előadott Rigolettót a világ hatszáz mozija közvetítette. A Magyar Állami Operaházban tartott gálán tizenkét karmester vezényelt egyetlen estén, kronológiai sorrendben idézve fel Verdi munkásságát az első opera, az Oberto-nyitánytól az életművet záró Falstaff-fúgáig.
A képen Verdi a Párizsi Operában. Adrien Marie rajza alapján készült rézkarc. Forrás: Roger-Viollet via AFP
