Aki valaha betette a lábát bármilyen fényfesztiválra, garantáltan rádocsálkozott már a mozgó fényekkel és ábrákkal bevilágított épületekre. Ennek ellenére a mai napig sokak számára ismeretlenül cseng a ’projection mapping’ kifejezés. Bármilyen meglepő is, hazánkban több mint 20 éve jelen van ez a művészeti ág, ami különböző neveken, különböző fejlettségű szinteken, de visszafordíthatatlanul tör előre a ’90-es évek óta.
Minden az underground elektronikus szcéna térhódításával kezdődött. A technopartik falait pszichedelikus állóképekkel festették meg Kozma Péter nyomán, aki Svájcból hazánkba örökítette a technikát. Az épületvetítés – amit a „raypainting” kifejezésből tévesen fényfestésre fordították – hamarosan kikívánkozott a terem négy fala közül, a 2000-es évek vége felé pedig már valóban mappingről, azaz épületekre tervezett, mozgóképes vetítésről beszélhetünk.
A műfaj akkori úttörőivel producerként dolgozott Dávid István, aki eleinte a Dork&Kozma párossal, majd Vicsek Viktorral közösen kalandozott a klasszikus „vetítővászontól” a valódi homlokzatok megvetítéséig, ma pedig már az ország egyik legnagyobb fényművészeti bázisának, a Limelight alkotócsoportnak a producere. A smART! XTRA Látványvilágok című február 19-ei eseményén vele beszélget majd Mező András Pocok (Tűzmadarak) és Julien Fournier (l'Habeas Corpus Cie) a Trafóklubban.
Miből lesz a fényművész
István és Viktor a kezdetektől fogva kísérletező kedvvel ásták bele magukat a fényművészet rejtelmeibe. 2004-ben, az EU-hoz való csatlakozás ünnepére, Millenárisra készült Raypainting projektben kezdtek el közösen dolgozni.
„A korabeli diavetítőkkel még nem lehetett precízen az épületekre tervezni, holott a mappinghez elengedhetetlen, hogy milliméter pontossággal vetüljön ki a tartalom az adott homlokzatra. Ezt úgy oldottuk meg, hogy 3D-ben szimuláltuk a helyszínt, és megépítettük a bevetíteni kívánt teret” – mesélte István.
Fontos mérföldkő, hogy Viktor megalkotta az első mapping szoftvert is, amivel már precízen az architektúrához lehetett igazítani az animációt. Bár ez sosem került kereskedelmi forgalomba, a páros hosszú ideig ezt használta.
„A mapping szó ma már jóval többet jelent szimpla vetítésnél. A vetíteni kívánt tartalmat eleve az adott épületre komponáljuk, tehát az architektúrát transzformáljuk át. Lézer-scant készítünk az épületről, majd építünk egy 3D modellt, amit aztán visszavetítünk. Ez egy komplex folyamat, amihez egyaránt szükség van építészeti és vetítéstechnika ismeretekre.”
Főszerepben: az épület
Mikor arról kérdezem Istvánt, mitől lesz egy mapping igazán ütős, kulcsfontosságú dolgot említ: nem szabad az épületet megerőszakolni. Míg egy festő bármit alkothat az üres fehér vászonra, a fényművész az adott épülethez és annak közegéhez igazodik.
„Ez nem olyan, mint egy mozivászon. Az épületeknek textúrája, színe van, fontosak a közeg környezeti fényei, a közönség elhelyezkedése. Ez mind befolyásolja azt, hogy milyen tartalmat vetítünk ki az adott épületre” – árulta el. „Bár mindenkinek saját ars poeticája van, szerintünk egy mapping attól jó, ha 100%-osan integrálja az épületet, harmóniában van a zenével és van egy üzenete vagy története. Nincs túl nagy szabadságunk, hiszen figyelembe kell vennünk az architektúra adottságait. Ez egyszerre kötöttség és inspiráció. Ez teszi a műfajt izgalmassá: mi egy már meglévő, a közönség által ismert homlokzatot keltünk életre és mozgatunk meg, mondunk el vele történetet.”
A kivetített látványt nagyban inspirálja az adott helyszín története is. A vetítések előtt a Limelight csapata bebarangolja a környéket, és belekóstol a helyi kultúrába, hogy valami igazán személyeset és helyspecifikusat mutathasson az ottani közönségnek.
„Nagyon sokszor a helyszín inspirál. Próbálunk olyan helyi hangokat és kulturális vonatkozásokat beépíteni, amik csak apró nyomokban jelennek meg, mégis sokkal jobban hozzá tudnak kapcsolódni az emberek. Mindig érdekes, hogy az adott kultúra mennyiben tér el a miénktől.”
Mapping, mint önálló művészeti ág
István szerint a mapping legfőbb előnye, hogy hatalmas méreténél és látványvilágánál fogva olyan embereket is megérint, akik egyébként nem ejtenének útba egy galériát.
„Ez továbbra is egy street-art, public-art műfaj, mi pedig művészetet szeretnénk az utcára csempészni. Nagyon nagy erőt ad ez a monumentalitás és fényerő, segít kirántani az embereket pár percre a hétköznapi kapkodásból. Szerintem a művészetnek pont ez a legfőbb feladata, és ezzel tudja megváltoztatni a világot.”
Arról nem is beszélve, hogy itt minden egyedi és megismételhetetlen, hiszen sem a zenét, sem az animációt nem használják fel kétszer.
„Ma már egyértelműen egy önálló művészeti ággá vált a mapping, pláne nemzetközi szinten. Mi is azért dolgozunk 90%-ban külföldön, mert ott van kellő igény és anyagi erőforrás arra, amit képviselünk. 10-15 emberrel hónapokat dolgozunk egy 4-5 perces alkotásért.”
A Limelightról
Mikor arról kérdezem Istvánt, mire a legbüszkébb, meglepetésemre nem a világszínvonalú fesztiválmegjelenéseket, vagy mondjuk az A’ Design Awardot említi. A srácok számára a tehetséggondozás és a felhalmozott tudás átadása jóval fontosabb a sajtómegjelenésekben mérhető elismeréseknél, ugyanis hisznek abban, hogy a 20 éven át összegyűjtött tapasztalat sok tehetséges jövőbeni fényművész törekvéseit segítheti.
„Mi csináltuk a világ első mapping akadémiáját. A masterclass programon nemzetközi fesztiválokkal együttműködve mentorálunk művészeket, akik arra az adott fesztiválra készíthetnek alkotást. Ez több mint 2 éve zajlik, többek között Ausztráliába és Norvégiába is megyünk.”
A művész büszke arra, hogy a Limelight nem csupán egy csapat, hanem egy alkotói közösség, amiben a tehetséges emberek megvalósíthatják elképzeléseiket, és olyan helyekre juthatnak el, mint a lille-i Video Mapping Festival vagy toruni Skyway fényfesztivál – ahova épp a következő hónapokban utaznak – vagy saját fényművészeti tárlatuk, a Rescape Light Art Experience, ahol a vetítések mellett tematikus installációk is helyet kaptak. Épp most tértek haza New York-ból ahol a világhírű New York Fashion Week egyik legnagyobb bemutatóján készítettek 3d-s vizuális látványvilágot a Rag & Bone felkérésére.
A cikk eredetileg a Trafó blogján jelent meg.
