Art and Antique: Maurer, Moholy-Nagy, Rippl-Rónai munkái is megvásárolhatók

Képző

Több mint 30 kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő kiállító várja az érdeklődőket március 3. és 6. között az Art and Antique művészeti vásáron. Az immár negyedik alkalommal megrendezett seregszemle új helyszínen, a budapesti Bálnában várja a művészetek szerelmeseit.

A kiállításon többek között Bortnyik Sándor és Nádler István műveit állítja ki az Erdész Galéria, Boldi-szobrot mutat be a Bodó Galéria. A Kalman Maklary Fine Arts Hanati Simon-képpel is érkezik, a Nagyházy Contemporary több fiatal művész, köztük Ámmer Gergő munkáját, a Molnár Ani Galéria Konok Tamás- és Haász István-alkotást is bemutat. A Deák Erika Galéria standja többek között Fajó János, a Nudelman Numismatica kiállítótere Maurer Dóra és Korniss Dezső, az Einspach Fine Art and Photography pedig Z. Gács György emblematikus műveit állítja ki, miközben a Vintage Galériában Bálint Endre, a Virág Judit Galéria standján pedig Moholy-Nagy László Kompozíció és Rippl-Rónai József Anella című munkája vásárolható meg.

Jelentős kereskedők kínálják különleges bútoraikat a vásár során:

a Fabrika Studióban például olyan ritkaságokra lelhetünk lakásunk berendezéséhez, melyek restaurálásához csak természetes anyagokat használtak fel, miközben több kiállító a bútorok mellett értékes ékszereket is kiállít a gyűjtők számára. A bútorokon, a képeken keresztül az ékszerekig szinte minden műtárgytípust megtalálhatunk a vásáron, miközben több alkalommal Antalffy Péter művészettörténész tart tárlatvezetéseket magyar és angol nyelven.

A kiállítás története 1994-re nyúlik vissza, amikor Antik Enteriőr névena Néprajzi Múzeum, majd 1996-tól a Műcsarnok épülete adott otthont a rendezvénynek. 2019 óta Art and Antique néven már kortárs műtárgyakat és régiségeket vonultat fel a művészeti vásár, ahol a legnevesebb magyar galériák és műkereskedők mutatják be különleges, erre az alkalomra összegyűjtött műtárgyaikat.

A vásár különlegessége egy jótékonysági online aukció,

amelynek tárgyait a kiállító galériák ajánlották fel: az Axioart felületén február 17. és március 6. között lehet licitálni az árverésre, a befolyt összeget pedig az autizmussal élők támogatását célul kitűző Autistic Art Alapítvány számára ajánlják fel az autista lakóotthonok működésének támogatására.

Ebben az évben a látogatók között ráadásul egy egymillió forint értékű nyakéket és fülbevalót is kisorsolnak. Aki belépőjegyet vásárol a kiállítás négy napja során, a belépőjegyével vehet részt a közjegyző által hitelesített sorsoláson.

A vásár főtámogatója az Audi Hungaria Zrt., médiapartnere az Elle Dekor magazin.

Fotók: Art and Antique. Nyitókép: MTI/Mónus Márton