Átadták a Szikra-díjakat

Zene

Immár hatodik alkalommal rendezték meg a hazai keresztény könnyűzene legrangosabb szakmai eseményét, a Szikra-díj gáláját.

Az eseményt a tavalyi évhez hasonlóan online lehetett követni a Szikra Projekt hivatalos YouTube-csatornáján. Hat kategóriában lehetett nevezni, a zsűri először a legjobb hármakat hozta nyilvánosságra, majd ezek közül kerültek ki a győztes dalok.

A közönségdíjról online szavazással döntött a közönség. Az életműdíjas művészt a szakmai zsűri választotta ki.

A szakmai zsűri tagjai voltak Horváth Gergely rádiós műsorvezető, Horváth Gáspár zenész, producer, Bolyki György zenész, producer, Lackfi János író, költő, Madarász Isti filmrendező, forgatókönyvíró és Keleti Gábor, a Szikra-díj alapítója.

Két produkciót választottak ki a legjobb dal kategóriájában: Andelic Jonathan Jota Elhiszem még és GRETA Igazi kincs című dalát. A legjobb dalszövegnek a Keresztkérdés Vége, a legjobb dicsőítő dalnak MABIM DICS Előbb szerettél, a legjobb zenei produkciónak a The Sign Mi fedeztük fel Amerikát című dalát választották. A legjobb klip a Pető Illés rendezte Szövetség lett az azapeettől, a legjobb élőben előadott produkció a KRIZ The Journey Home című dala. A közönségdíjat Farkas Zsombor kapta Hozzám hasonló című daláért.

Az életműdíjat a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar jazz-zongorista és zeneszerző, Szakcsi Lakatos Béla kapta.

Nyitókép: Bolyki György a díjátadón. Fotó: Bolyki Marci