Grandiózus kiállításról van szó, huszonnégy művész munkáit látjuk a szinteken. Mind társadalmi és globális aspektusból szólalnak fel olyan aktuális, kisebbségi csoportokat érintő kérdésekkel kapcsolatban, mint például a rasszista erőszak, a nacionalista politika vagy a neokolonializmus. Az avantgárd mozgalmakat mi elsősorban az eurocentrizmus felől ismerjük, ám a most kiállító művészek nem ezekre hivatkoznak, hanem az indiai, afrikai, arab és fekete-atlanti antikolonista modernizmusokból inspirálódva hozták létre a tárlaton szereplő műveiket. Míg a nyugati avantgárd mozgalmak a hagyománnyal szemben fellépve az új felé orientálódtak, addig a nem európai modernizmus irányzatai a megújulás mellett a felszabadulást is célként tűzték ki. Az ennek szellemében alkotó művészek forradalmi lendülete szorosan összefonódott a gyarmati tudásformák által eltorzított történelem újraírásának, valamint a kulturális örökséggel való kapcsolat helyreállításának szándékával. És éppen a szabadság iránti igény kapcsolja össze a dekolonista avantgárd mozgalmakat napjaink kritikai művészetével.
A kiállítás Omar Ba óriási művével indul, amely tulajdonképpen az afrikai antikolonista mozgalom festett emlékműve: a háttérben egy világtérkép és a nyugati modernitás emblematikus épületei láthatók, például az Eiffel-torony vagy a Big Ben, az előtérben három nyugat-afrikai ruházatú alak, közöttük keskeny talapzatokon pedig ókori egyiptomi műalkotások jelennek meg. A mű tiszteleg Cheikh Anta Diop szenegáli antropológus előtt is, akinek az ötvenes években bevezetett „afrocentrikus” fogalma is nagyban hozzájárult, hogy a posztkoloniális szemléletek is teret nyerjenek a kontinensen.
Ezen a szinten nagyon izgalmas még Moffat Takadiwa The Occupation of Land műve, amely tulajdonképpen faliszőnyeg hatását kelti, annak ellenére, hogy műanyaghulladékból, számítógép-billentyűkből, fogkefékből és kupakokból összeállított objektről van szó. A zimbabwei szemétlerakókból gyűjtött anyagokból készült művek megidézik a helyi hagyományos kézművestechnikákat, és kritikusan közelítenek az európai tömegkultúrához. Jojo Gronostay Avantgarde city című videóinstallációja az afrikai országok politikai ébredéséről tudósít, amely nemcsak a képzőművészetben vagy az irodalomban, zenében, de az építészetben is új kifejezési formákat hozott. A művész videómunkájában a dekolonizációs építészet példáit mutatja meg urbánus kontextusban.
Serge Attukwei Clottey ragasztószalagokat applikál a festményeire, amelyek a ghánai emberek mindennapjaira és az ökológiai problémákra egyaránt reflektálnak. Clottey számára ez az anyag az elnyomás, a felszabadulás és az afrikai önrendelkezés szimbóluma, ugyanakkor a színek és a mintázatok az afrikai textilek gazdagságát és sokszínűségét is megidézik. Hasonlóan izgalmasak Fahamu Pecou művei, melyeken a különböző rétegek érzékeny átfedéseket hoznak létre. A hiphop és a tradicionális joruba tánc elemeinek ötvözésével megszülető kompozíciók élet és halál körforgásáról, a mindennapi félelmek alól való felszabadulásról, valamint a művészet megváltó erejéről is szólnak.
A legérzékenyebb tér a kiállítás legfelső szintje, ahol Robert Gabris Insectonia című műve, valamint Diedrick Brackens egyik textilmunkája látható. Az előbbi selyempanelekből, nyomatokból, hintákból, bambuszrudakból, maszkokból és kötelekből felépülő installáció, mely a művészeti intézmények rasszizmusára és szexizmusára reflektál. A testnyomatok a növényi és állatokról készült illusztrációkat, valamint a rendszertani kategóriákat idézik, ezáltal világítva rá, hogy a múzeumok gyakran eltárgyiasítják azokat a személyeket, akik nem illeszkednek tökéletesen a heteronormatív kultúrába. A művész az antropológia, az etnográfia és a múzeumok rendszereivel kapcsolatos szkepticizmusát fejezi ki ezzel a művel. Brackens a szövést felszabadító aktusként képzeli el: a taste honey for nerves taktilis mű, amely a rasszizmussal, az identitás furcsaságaival, a betegségekkel és a halál kérdéseivel foglalkozik. A nyugat-afrikai szövési technikák alkalmazásával születő művek az afrikai kulturális hagyományokat idézik, reflektálnak az aktivista mozgalmakra, miközben Brackenst láthatóan a formák, a ritmusok és a minták egymáshoz való viszonya is érdekli.
Sok videómunka és konceptuális mű szerepel ebben a térben. Nagyon izgalmas bennük, hogy a 20. század aktivista és performatív csoportjainak szellemiségét átvéve reagálnak a feketéket ért rasszizmusra, a Black Lives Matter mozgalomra. A művek az 1920-as években megjelent harlemi reneszánszból éppúgy merítenek, mint az 1960-as években teret nyert Black Power-mozgalomból, a kortárs afrikai vagy afroamerikai alkotók gyakran hivatkoznak fotósokra, zenészekre, politikai aktivistákra vagy éppen gondolkodókra és tudósokra, akik sokat tettek az afrikai népcsoportok felszabadításáért. Az észak-afrikai művészek, például Yto Barrada és Mohamed Bourouissa, az 1950-es és 60-as évek arab modernizmusának úttörőit idézik, vagy felfrissítik az olyan antikoloniális szerzők írásait, mint például Frantz Fanon.
A bevándorlási ügyekkel és a neofasizmussal sújtott európai társadalmakban az olyan művészek, mint Mathieu Kleyebe Abonnenc vagy Patricia Kaersenhout az antikoloniális filmesztétikát appropriálják, valamint a Négritude mozgalom feminista olvasatát is adják. Az indiai művészek, például Atul Dodiya és Vivan Sundaram, Rabindranath Tagore a függetlenségi mozgalom idejéből származó alkotásokhoz kapcsolódva reagálnak a világi demokrácia térnyerésére és a hindu nacionalizmusra.
A kiállítás érzékenyen és nagyon árnyaltan vizsgálja tehát, hogy a globális modernizmus hogyan tud érvényt szerezni magának a kortárs művészetben. A múlt és a jelen kuszaságában reflektál az időbeliség kérdéseire, valamint a régi és új felszabadító mozgalmak egymáshoz kapcsolódására. Végső soron rámutat, hogy ha globálisan tekintünk rá, akkor az avantgárd fogalmát szükségszerűen felül kell vizsgálnunk, és le kell számolnunk az eurocentrikus megközelítésekkel. A kiállítás a politikai dimenzión túl azon kortárs művészek előtt is tiszteleg, akik aktívan merítenek a marginalizált avantgárd irányzatokból.
A kiállítás szeptember 22-ig látogatható.
