Jövőre már csak az szavazhat az Oscar-díjra, aki tényleg megnézte a jelölt filmeket

Film

Mostantól a tagoknak minden kategóriában meg kell nézniük az összes jelölt filmet ahhoz, hogy szavazhassanak a díj odaítéléséről, és ezt ellenőrizni is fogják – jelentette be hétfőn az amerikai filmakadémia.

Backstage during the live ABC Telecast of the 95th Oscars® at Dolby® Theatre at Ovation Hollywood on Sunday, March 12, 2023.
Fotó: Al Seib / AMPAS

A változást azzal indokolták, hogy orvosolni akarták a korábbi aggodalmakat, amelyek szerint a szavazásra jogosultak esetleg nem láttak minden filmet, amelyről szavaztak.

Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) bejelentése szerint az új szabály a következő, 2026. márciusi Oscar-gálától lesz érvényben.

A filmakadémia nyomon fogja követni, hogy ki hány filmet nézett meg a csak a testület tagjai számára elérhető streamingplatformon keresztül, a moziban vagy fesztiválon látott filmek esetében pedig a szavazásra jogosult akadémiai tagok a megtekintést egy űrlappal igazolhatják. Ezt az ellenőrzési eljárást korábban olyan kategóriákban alkalmazták, mint a nemzetközi játékfilm, az animációs film vagy a rövidfilmes verseny.

A filmakadémia új szabályokat hozott a mesterséges intelligenciával, a menekült filmesekkel és az újonnan bevezetett szereposztási kategóriával kapcsolatban is.

A nemzetközi filmek kategóriájában lehetővé tették, hogy a menekült vagy menedékjogi státusszal rendelkező filmesek egy, nem a saját országukból származó filmmel nevezzenek.

A filmakadémia azt is kimondta, hogy a mesterséges intelligencia eszközeinek használata nem segíti, de nem is rontja a jelölés esélyeit. Ugyanakkor a díjazható filmek kiválasztásakor figyelembe veszik, hogy a filmes alkotóknak mekkora szerepük volt kreatív szerzőként.

A szereposztási (casting) Oscar-díjra vonatkozó szabályokat is lefektették. A díj történetében először ad majd a filmakadémia Oscar-szobrot a szereposztásért, amellyel a szereposztási igazgató, a filmkészítők és a producerek kreatív együttműködését ismerik el a film színészgárdájának összeállításában.

A 98. Oscar-díj-átadót 2026. március 15-én rendezik meg Los Angelesben, az ABC televízió által élőben közvetített gála házigazdája jövőre is Conan O'Brien lesz.