A betűszó az ezredforduló környékén született, és a mára nagykamasszá, fiatal felnőtté cseperedett generáció jelszava. Általában arra használják, ha mindenféle veszélyes, vad, buta dolgot próbálnak ki. De miről is van szó?
Minden év októberében Sátoraljaújhelyen, az anyanyelvápolás egyik fellegvárában rendezik meg az Édes anyanyelvünk verseny országos döntőjét. A megmérettetés két fordulóból áll. Az elsőben egy nyelvhasználati-grammatikai feladatlapot kell kitölteniük az ország különböző középiskoláiból összesereglett diákoknak, a másodikban, a szóbelin pedig egy háromperces szabad előadást kell tartaniuk négy megadott témából választva. Ez valódi kihívásnak tekinthető, ugyanis messze nemcsak a beszédtechnikai ismereteknek kell birtokában lenniük és azt jól alkalmazniuk a középiskolás diákoknak, hanem képesnek kell lenniük arra is, hogy húsz perc alatt egy témáról a tartalmas gondolataikat összegyűjtsék, és időnként a jegyzetükbe pillantva, nem felolvasva, előadják azt a helyzetnek és a stílusnak megfelelően. Bőséges szókincs és gazdag tudás szükségeltetik a világról. Mindezek mellett célszerű a nyelvhasználati, nyelvhelyességi buktatókat is kikerülni, tudván, hogy a szóbeli kommunikáció során könnyebben becsúszhat egy-egy.
Valóban tartalmas, érett, találó gondolatoknak és nem utolsósorban nyelvi kreativitásnak lehet fültanúja a bírálóbizottság. Következzék egy válogatás az utóbbi évek jegyzeteiből! Elképzelhető, hogy több közülük idézet valahonnan, mégis jó ilyen mondatokat a fiataloktól hallani. Íme, néhány példaként: „A külső fejlődést be kell érnie a belső fejlődésnek.” „A globalista világvallás dogmája a fogyasztás. Elfogyasztjuk a bolygót és önmagunkat.” „Egyszemélyes boldogság nem létezik.” „A kiteljesedés csak közösségben lehet.” „Az emberiség fejlődésével nőtt a magányos farkasok száma.” „Mindenki csak magára gondol, rám csak én.” „A társaság hiánycikk.” „A közösség nem azonosul velünk, mert mi nem akarjuk.” „Hiába van 500 ismerősöd a Fecebookon, ha mindig egyedül sétálsz a parkban.” „Lájkban mérik az embert.” „A neved: potenciális lájkoló.” „A szeretet ad magabiztosságot, míg a magány elveszi azt tőlünk.” „Szükség van az ölelésre, az nem olyan, mint 15 szívet elküldeni az interneten.” „A pénz az ember gyönge pontja.” „A fészbukos, szelfizős dalia korunk hőse.” „Tévézombik vagyunk, csak úgy szívjuk magunkba a sok szennyet.” „Hightechparadicsomban élünk.” „Felöltjük az sms-álarcot. E mögé bújunk, mert félünk megmutatni valódi érzésünket. És az is fontos, hogy a mosoly nem csak jelmez.”
Gyakran csipetnyi humor is van a szövegben, így például az egyik versenyző a fejlődésről elmélkedve azt találta mondani, hogy mihamarabb szeretne jogosítványt szerezni, mielőtt az intelligens, önmagát vezető autót feltalálnák. És nem szükséges intelligens hűtő sem, amely számontartja, hogy melyik étel fogyott el, azt majd megteszi a feleség.
Szívesen feljegyzem a megkapó gondolatokat, a kezdő, képzavargyanús, bájos mondatokat: „Nagy, vastag fal mögé kell látnunk, amit a butaság képez.” „Ha mindenbe beleütöd az orrod, előbb-utóbb beletörik.” „A gyanús láncszemeket ki kell szűrni.” „Pellengéren egyensúlyozik.” „Magyarország süllyedő hajó, amelyet ki kell emelni a mocsárból.” Egy kicsit elmosolyodtunk, amikor a következő panasz hangzott el: „Iszonyat teher nehezedik a diákságra.” Ennek önironikus változata: „Nem tartom nagy számnak, hogy növök.” Vannak nagyon találó megállapítások, mint például, hogy a film úgy viszonyul a könyvhöz, mint a gyorséttermi étel az otthon elkészült ebédhez. Vagy: „Mi vesszük el magunktól a képzelet szabadságát a filmekkel.” „A könyv beszippant, és menedéket nyújt.” „Egy olvasó ezer életet él meg, mielőtt meghalna.” „Ha a madarat szeretjük, ne legyünk kalitkák!” „Az emberek kalandok nélkül élnek.” „Az állandó boldogság munkával jár.” „Élvezzük életünk filmjét, a cél felé vezető utat!”
A koronavírus árnyékában megszervezett döntő egyik témája a következő volt: Amit a digitális oktatás hátrányának érzek… A versenyzőknek egy nyilatkozat formájában kellett megfogalmazniuk gondolataikat egy elképzelt tévéműsor stúdiójában. Nagyon tanulságos megállapítások hangzottak el, például: „A végén már a tanárok is hiányoztak.” „A vírushelyzet felnyitotta a szemünket: jó iskolába járni.” Ezek az őszinte mondatok nagy derültséget teremtettek a hallgatóság körében, és mindenki egyetértett azzal, hogy a humorérzékünket, amíg csak lehet, őrizzük meg. Ennek az ellenkezője, amikor a hivatalos-formális stílusjegyek kerültek a mondatba: „A közösség hiánya is felütötte a fejét.” „Mivel nem kellett utazni, ez igen költséghatékony volt.” „Egyéb anyagi szükséglettől eltekinthettünk.”
Kölcsey írja a Parainesisben: „Teljes birtokában lenni a nyelvnek, melyet a nép beszél: ez az első s elengedhetetlen feltétel. Igyekezned kell nem csak arra, hogy beszéded hibátlanúl zengjen ajkaidról; hanem arra is, hogy kedves hajlékonysággal, gazdag változékonysággal, tisztán kinyomva, s szívre és lélekre erőben munkálva, okaidnak s érzelmeidnek akaratodtól függő tolmácsa lehessen.”
Ma sem tudnánk pontosabban fogalmazni, csupán kissé más szavakat használva, más mondatszerkesztéssel. Hiszen ki ne hinné el, hogy akinek jó a kommunikációs készsége, gazdag a szókincse, csipetnyi humort is belevegyít a beszédébe, netán néhány szólást és közmondást is használ, sokkal meggyőzőbb, hatékonyabb és sikeresebb. Néha a jó kommunikáció még az esetleges tárgyi tudás hiányát is leplezni tudja. Persze csak ideig-óráig. A (nyelvtan)tudás és a jó beszéd együttesen érvényesül.
Fotó (illusztráció): Shutterstock / Ground Picture
