Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duója a hazai porondon párját ritkítja, és nem csak a jazz közegében, ahová zenei alapvetéseik mentén besorolhatók lehetnek. Zeneszerzői minőségükben a stílusérzékenységük, szövegszerzői mivoltukban a manírt maga mögött hagyó, mégis kellően elrugaszkodott líraiságuk, előadói kvalitásukban pedig a végletekig koncentrált és elsöprő kifejezőkészségük olyannyira egyedivé teszi őket, hogy nem kell sokáig a világszínvonalú jelzőt keresgélnünk, ha valahol, valamilyen formában meghalljuk őket. És ez igaz bármilyen produkcióra, amit zenészként jegyeznek, legyen szó saját dalrepertoárt felvonultató előadásról, a stúdióban kvartetté formálódva felvett lemezanyagról vagy akár egy irodalmi esten előadott Björk-feldolgozásokról.
A páros októberben jelentkezett About Time című lemezével, amely 11 dalban, összesen 40 percben meríti bele a hallgatót az időről való elmélkedésbe.
Noha magát a tematikus keretet már sokan, sokféleképpen járták körül, de annál érdekesebbnek bizonyul, hogyan ülteti Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint a saját szövegbéli és zenei nyelvezetére az időbeliséget, az állandó változást. Mindenekelőtt le kell szögeznünk: a zenei eszköztár, amivel Veronika és Bálint dolgoznak, nemcsak elég egy ilyen nagyívű téma feldolgozásához, de valószínűleg még túl is mutat rajta. Első hallásra ez furcsának hangozhat, hiszen az idő tematikáját zeneileg meghaladni legalábbis költői túlzásnak tűnik, viszont ha belehallgatunk akár más formációjukban letett munkáikba, akár a közös alkotásaikba, azonnal érvényesnek tűnhet ez a kijelentés.
Sok tekintetben ritka együttállás az övék. A zenei sokszínűség nem pusztán abból ered az esetükben, hogy játszi könnyedséggel merítenek szó szerint bármilyen zenei stílusból, nem is abból, hogy mindezt elképesztő profi módon, magasan kvalifikált és tapasztalt zenészekként teszik, és még csak nem is abból, hogy egymástól független formációikban is rengeteg hatás éri őket. A titok nyitja abban keresendő, hogy olyan erős, gyermeki őszinteséggel megélt kíváncsiság hajtja őket, amely mind számukra alkotókként, mind számunkra, a végeredményt hallgatókként is nagyon inspiráló. Ez az elemi kíváncsiság a biztosíték az ilyen szélsőségesen sokszínű produkciók esetében arra, hogy az eklektika nem öncélú, virtuóz közhírré tétele annak, hogy „tessék, mi ilyet is tudunk”, és ezzel együtt nem csak a stílusjegyek szervezőelv nélküli egymásra pakolása történik lemezeiken.
A közös jelszó, amit velünk is megosztanak, a felfedezés.
Ebben a szellemben érdemes belevetni magunkat az About Time-ba is. Ha lehet, teljes bizalommal fejest ugorva, és addig ajánlott benne lubickolni, míg az utolsó dal véget nem ér. Ezt azért szükséges külön kiemelni, mert az album bár egyenként is remekbe szabott szerzeményekből áll, a maradéktalan megértéshez mindenképp szükséges a teljes dalsor kínálta élmény.
Azonban ez a belemerülés sem a konvencionális módon értelmezendő, nevezetesen hogy egybefolyó szerzemények ringatnának bele valamiféle meditatív állapotba. A lemez pontosan úgy hullámzik, ahogyan az ember szubjektíven hajlamos érzékelni az idő múlását. Néha sodró lendületet vesz, néha nyugodtan csordogál, alkalomadtán pedig teljesen feje tetejére áll, hogy aztán összes viszonyítási pontunkat elveszítve magával ragadhassanak minket az örvénylő percek és órák.
Utóbbira jó példa a dalsor közepén érkező Where Do I Go. A dal a lemez első felében jellemző harmóniát megbontva meredek gitárfutamokat hoz, amelyekkel egészen zavarba ejtő pontossággal szól együtt Veronika éneke, hogy aztán egy váratlan pillanatban a gitár és az ének elengedje egymást a grandiózus dalzárlat erejéig. Ha az időészlelés analógiájával élünk: a Where Do I Go a nyugodt időszakok megszokott ritmusából, mint valami drasztikus esemény, úgy lök ki minket a káoszba, ahol egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy két szempillantás között vajon egy-egy másodperc vagy inkább órák és napok telnek el.
De ha már gitár és ének: a két zenész összhangjának szép pillanatait csíphetjük el még a Blood Turns című dalban, amelyben Bálint az általa egyébként mesterien űzött klasszikusgitár-technikák és az arra jellemző dallamszerkesztés felé is kikacsint a vezető gitártémában.
Ez az összhang, a gitár és az ének egymással való pazar játéka mindegyik dalban hangsúlyos, az egész album gerincét ez adja.
Sőt annyira előtérbe helyeződik ez a páros játék, hogy az első hallgatás során könnyen lehet, hogy csak a sorban nyolcadik Out Of Sight-tal tudatosul bennünk a kizengő cintányérok hallatán, hogy ezen a lemezen igazából négyen szerepelnek – a dobok mögött Antoine Pierre, a bőgőnél pedig Nicholas Thys játszik.
Újra meghallgatva a dalsort persze egyértelműen hallható a ritmusszekció is, de mégis beszédes ez a jelenség: Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint pusztán a kíváncsiságuk kettesben való megélésével is képesek lennének egy albumot megtölteni. Ez adja az About Time szembetűnő bensőségességét.
Érdekes összehasonlítást végezhetünk a legutóbbi, 2019-ben kiadott lemezükkel, a Shapeshifterrel, ami jellemzően hosszabb dalokból állt, a hangzás pedig jóval „zenekarszerűbb” volt, abban az értelemben, hogy a már azon az albumon is feltűnő Pierre és Thys kiegyenlített szerepet vállaltak magukra az összhangban.
Az About Time koncentráltsága, mélysége és gitár-ének fókusza arra enged következtetni, hogy a duó mostanában a szokottnál is termékenyebb időszakát éli.
Az igéző egymásra hangoltság állapotát pedig hatalmas szerencsével a lehető legjobb állapotában kapták el és rögzítették – ebben a tekintetben mindenképpen túlszárnyalták előző lemezüket. Aztán hogy innen hová följebb? Egyelőre nehezen elképzelhető kielégítő felelet. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy ha Harcsa Veronikán és Gyémánt Bálinton múlik, a következő lemezükön mindenképpen megpróbálnak megfelelő válasszal szolgálni erre a kérdésre.
Az About Time lemezbemutató koncertje november 22-én a Müpában lesz.
Nyitókép: Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint. Fotó: Nagy Eszter Fruzsina
