Gecse-Legény Enikő három fiú édesanyja. Az elmúlt 18 évben az volt a legfőbb célja, hogy jó anya legyen, ám ez nem is olyan egyszerű feladat, ha az élet sorozatos kihívások elé állítja az embert.
Zombiélet helyett művészi kiteljesedés
„Mielőtt rátaláltam a festészetre, 7 évig zombiüzemmódban éltem. Traumák sorozatával szembesültem. (…) Egyszer csak azt vettem észre, hogy ülök egy sámlin, és teljesen elfogytam. Szerettem volna adni, ott lenni a szeretteimnek, de a sorozatos pofonok miatt azt éreztem, hogy nincs miből erőt merítenem” – emlékezett vissza a megterhelő időszakra Gecse-Legény Enikő.
Egy véletlen találkozás hozta, hogy 2019 márciusától Lukács Andrea festőművész tanítványa lett, és megtalálta a választ a „mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre.
„Sosem tudtam erre válaszolni, egészen addig, amikor is egyre erősebben jött belülről a vágy, hogy alkotni, festeni szeretnék. Nem volt semmi előképzettségem, bár óvónőként dolgoztam, de komolyabban sosem foglalkoztam a rajzolással. Andinál aztán az alapoktól kezdtük, az első rajzom egy grafitceruzás alma volt, majd fokozatosan sajátítottam el a színes ceruza, a pasztell, az akrilfestés és az akvarell technikáját. Ahogy elkezdem festeni, azt éreztem, hogy ez függőséget okoz, jó értelemben. Ekkor éreztem először az életemben: ha elkezdek festeni, megáll körülöttem a világ. A rohanást, amiben élek hajnaltól egészen estig, a festészet hozta egyensúlyba” – mesélte a művész, aki eredetileg pénzügyi végzettséggel rendelkezik.
A lelkem egy darabja megjelenik a vásznon
Enikő számára a festészet nemcsak egy önkifejezési forma, hanem a szenvedély és az érzelmek közvetítése is.
„Szerintem minden művészeti ágnak van gyógyító hatása. Nekem a lelkem egy darabja is megjelenik a vásznon. A rohanó hétköznapok során elfelejtjük a traumákat, amikkel nem volt idő foglalkozni. Az egyik kedvenc képem most az, ami egy kalapos kislányt ábrázol. Kötődök hozzá, sokszor magammal viszem, ő az én kis angyalom. Abból a traumából született, hogy lett volna még gyermekem, úgy éreztem, kislány, de a sors máshogy akarta. Viszont a festményemen megjelent. Magát az alkotást, a kreativitás megélését mindenkinek javaslom terápiás formaként. Az ember lelke visszarázódik ahhoz, ami tényleg fontos. Én nagyon sokat változtam, amióta festek, és sokkal jobban szeretem azt az embert, aki azóta vagyok. Valahogy máshogy szemlélem már a világot. Jobban érzek, jobban tudok figyelni, elfogadó lettem, néha talán túlságosan is. Tényleg úgy élek, hogy minden pillanat ajándék” – mondta őszintén Enikő, aki azért is hálás, hogy élete első kiállítása majdnem egybeesik a 40. születésnapjával.
Visszatérés a nőiességhez
„Ha nem jött volna a festészet, talán máshogy látnám ezt a 40 évet is. Addig csak elváráshalmazok voltak, és elveszett belőlem a nő. A festészet visszavezetett hozzá, ezért is lett a képeim egyik fontos témája a női arcok, a női érzelmek kifejezése. A festés olyan dimenziókat nyit meg számomra, ahol harmóniába kerülök önmagammal” – tette hozzá a művész.
A The Frame elnevezésű digitális fotóművészeti kiállításon négy fekvő és egy álló Samsung The Frame televíziót helyeznek majd el, amelyek képernyői kikapcsolt állapotban egy-egy valódi festmény vagy fotó digitális mását képesek megjeleníteni. A The Frame kiállítás díjmentesen látogatható 2022. február 17-ig.
