Az indiánok nem hagynak cserben minket – Szőcs Géza 70

Három könyv is segít emlékezni, hogy jobban megismerhessük Szőcs Géza költészetét. A most megjelent Szőcs Géza 70 című kötetben pályatársak, barátok, kollégák emlékeznek, képek, kéziratok és levelezések villantják fel, milyen is volt a költő. Hetven éve született, és három éve nincsen közöttünk. „A 24 íráson keresztül Szőcs személyének 24 olvasatát, ha úgy tetszik, 24 inkarnációját láthatjuk-hallhatjuk a szerzők hangján” – írtuk korábban a könyvről. Farkas Wellmann Endre, a kötet szerkesztője kiemelte: azokat kérte fel az emlékezésre, akik Szőcs Géza barátai voltak.

Az átfogó ismeretekhez nélkülözhetetlen egy olyan könyv is, amely tartalmazza az összegyűjtött írásokat. Ez is hamarosan megjelenik a Helikon Kiadónál, hétszáz oldalnyi vers, s még ez sem a teljes életmű. Remek kiindulópont lehet viszont ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a szövegekhez.

A harmadik bemutatott kötet egy hangoskönyv volt Szilágyi Enikő Jászai Mari-díjas színművész tolmácsolásában. Három évvel ezelőtt ugyanis Szőcs Gézával egy előadást terveztek a versekből, amelynek kolozsvári bemutatóját a költő már nem érte meg. Szilágyi Enikő viszont fontosnak tartotta, hogy a közös munka tovább éljen, ennek eredménye A kolozsvári sétatér című könyv.

A múzeum falai között megelevenedett a költő személye: az Írókorzó című portréfilm-sorozat Szőcs Gézát bemutató epizódjával bejárhattuk azokat a helyeket, amelyek fontosak voltak számára. 2017-ben forgatták, Csontos János író kérdezi először arról, átok vagy áldás volt-e számára erdélyi magyar identitása. A költő nem érezte átoknak, ha ezt mérte ki rá a sors, ennek kellett megfelelnie. Ő pedig becsülettel megfelelt. Káprázatosan szép templomok belsejében, Kerc, Székelyderzs határában folytatódik a beszélgetés, amelynek végső tanulságát a költő mondja ki:

„Nem mindig bontható szét az ember énje költői és politikai részre. (…) Mindkettőnél meghatározó a törekvés, hogy olyanok helyett is megszólaljon, akik nem akarnak vagy nem tudnak beszélni, pedig fontos üzenetük van.”

Habár az ünnepelt már nem tud szólni, megemlékeznek róla azok, akik szerették.

„Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig. Képes volt egyszerre lenni Attila hun király és az Attiláról filmet forgató hollywoodi produkció producere. Hogy ki volt Szőcs Géza, azt nem tudjuk tehát, de nem is a mi dolgunk tudni, éppen elég volt sejteni, hogy ő legalább tudja, mikor és miért vált alakot. Ami miatt ma itt vagyunk, az a válasz előkészítése a holt költő tízpontos kérdésére: ki lesz Szőcs Géza?” – vetette fel Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. (A teljes beszéd itt olvasható.)

Farkas Wellmann Endre költő, a Helyőrség.ma főszerkesztője elmondta: „Szőcs Géza szellemi öröksége számtalan feladatot állít elénk. Kihívásokat, amelyekre saját belátásunk szerint vagy válaszolunk, vagy sem, e feladatokat vagy felismerjük, vagy sem, de egy dolog biztos: úgy ment el közülünk, hogy jelen maradt az életünkben: a személyes életünkben, az irodalmi életben, a politikai gondolkodásban, és mindenhol és mindenhogyan, miként ezt hús-vér emberként is tette, amíg tehette. Most, azt gondolom, azért vagyunk itt, hogy kifejezzük hálánkat ezért a jelenlétért és, hogy megpróbáljuk felkutatni ezeket az általa ránk bízott feladatokat, hogy azonosítsuk őket, ki-ki saját magának, amit felismer belőlük, és amit vállalni és felvállalni képes.” Felidézte: Géza egyszemélyes intézmény volt, számtalan feladatot, gondot, megoldani valót cipelt a hátán, terhelhető volt a végtelenségig, vállalt feladatainak csak a napok huszonnégy órás időkerete szabott határt. „Kihívás volt számára, hogy senkit ne hagyjon cserben. Ahogy az indiánok sem hagynak cserben minket – mint írta a nyolcvanas évek közepén.” (A beszéd teljes terjedelemben itt érhető el.)

Hogy ki volt Szőcs Géza a szövegeken innen és túl, egy kamarakiállítás mutatja be a múzeum aulájában. Hegyi Katalin irodalomtörténész elmondta, ebben az évben került a Petőfi Irodalmi Múzeumba a Szőcs Géza-hagyaték, ebből válogattak. A tárgyakon túl egy főként Farkas Wellmann Endre képeiből álló fotókiállítással is készültek, amelyek elsősorban kordokumentumok. Ezeket a fényképeket 2022-ben állították ki először a Miskolci Nemzeti Színházban. Akkor debütált Selmeczi György Veron című operája, amelynek szövegét Szőcs Géza írta. A képek és tárgyak mellett versek is megjelennek, mint az Indián szavak a rádióban, amelyet William Least Heat Moon költőnek ajánlott.

Nehéz úgy emlékezni valakire, hogy igazán még fel sem fogtuk hiányát. A múzeum falai között jóleső volt hallani Szőcs Géza hangját, bejárni vele szeretett tájait, silabizálni kézírását. Nem volt tehát szomorú az emlékezés, hiszen végtére is egyszer mind beleolvadunk vele „együtt/ a végtelen nagy programokba.”

Fotók: Hegyi Júlia Lili