Eifert János 1960 és 1977 között a Honvéd Táncegyüttes táncosa volt. A világ számos pontján felléptek, így az utazások meghatározó élménnyé váltak számára. Olyannyira, hogy a fotózás megkezdése is ehhez az időszakhoz köthető. Testvérétől szerezte meg első fényképezőgépét, amellyel először a külföldi országok tájait és a társulat fellépéseit örökítette meg. Az útiképek és a dokumentarista felvételek között egyre szaporodtak a művészi minőségű képek is. Ez elsősorban a folyamatos önképzésnek volt köszönhető, a fényképészeti eljárásokat szakkönyvekből és albumokból tanulta meg. Első és tulajdonképpen az életmű legjelentősebb témája a tánc lett. Kollégáitól eltérően az ő képeiben benne voltak a mozdulatok mögött rejlő érzések is, melyeket gyakorló előadóként hitelesen tudott megjeleníteni. A koreográfiák mellett a színpadbejárások során szerzett színpadtechnikai tapasztalatok – például a fénytechnika megismerése is – beépültek kompozícióiba.
Tánc, 1971
A képen a Miskolci Avas Táncegyüttes 1971-es előadásából Galambos Tibor Borsodi szvit című koreográfiája látható. A körtánc dinamikája, lendülete, a táncosok összehangolt mozgása érzékletesen jelenik meg a fényképen. A mű több pályázat díjnyertese lett, jelentős szakmai elismeréseket kapott, és az egyik legtöbbször publikált Eifert-kép. A Fényképezés praktikával című szakkönyvben is megjelent.
Már a korai évektől kezdve Eifert János nagy figyelemmel fordult a természetvédelem, az ember és a természet harmóniája felé, mely akkor még nem volt népszerű téma. 1977-ben a Lobogó című képes hetilap munkatársaként dolgozott, ahol Kertész Péter újságíróval számos közös megbízást kaptak.
„A Heves megyei Tarnamérán, dinnyevásárláskor akadtunk az öreg kertész bácsira, akinek zamatos paprikái, paradicsomai határon túl is híresek voltak. Kertész Péter elhatározta, hogy a kertészről ír, én pedig illusztrálom az anyagát. Nekikezdtünk a munkának. Az öreg nagyon szófukar volt, egyébként is ment volna palántázni. Az újságíró mikrofonjába így inkább a felesége és az unokák nyilatkoztak, én pedig mehettem az öreggel. Először csak figyeltem munka közben, kicsit beszélgettünk, fényképezni csak később kezdtem” – emlékszik vissza a művész. Egy palántázás kiragadott jelenetét láthatjuk tehát.
A kertész keze, 1977
A kertész kezeinek redői és a földrögök vonalai adják a téma mélységét. A természet és az ember eggyé olvadása, kölcsönönössége, a földművelés és a táplálás összefüggései domborodnak ki a kompozícióban. Mindemellett a felvételen a teremtés ereje és a gondoskodás féltő szeretete is megelevenedik. A sorozatból kivált, önállósult mű pályázatok, kiállítások díjazott, elismert műalkotásává vált. Látható a Magyar Fotográfiai Múzeumban és a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjteményben is. A világ számos más pontján, például Amszterdamban, Barcelonában és Milánóban ugyancsak bemutatták.
Eifert életművében a kezek és a szemek megjelenítése emblematikus elemmé vált. Ezek a testrészek hordozzák leginkább és közvetítik érzékletesen a személyiségjegyeket és az érzelmeket.
Marcel Marceau, 1968
A neves francia pantomimművészről készült felvétel Eifert János egyik első experimentális képe. S az egyik első, mellyel hazai és nemzetközi elismerést szerzett. A fénykép egy bátor kezdeményezésnek köszönhetően született. Eifert egy analóg Pentacon Six géppel örökítette meg a művészt. Már csak hét kocka volt a gépében, amikor megszólította Marceau-t egy előadása után. A pantomimművész segítségére volt, kérte a fővilágosító közreműködését, és beállt a fotózáshoz, hogy sűrítve mutassa be előadásának lényegét. Eifert hatalmas kíváncsisággal kezdett neki az előhíváshoz.
„Elkeserítő volt az eredmény, a fekete háttérfüggöny előtt, a jó pillanatokban készült felvételeken egyszerűen nem kelt életre a mozdulat. Befagyott. Emiatt csüggedten, szomorúan üldögéltem az albérletem konyhájában, egy csupasz villanykörte alatt, egy üres vizespohárral a kezemben, amikor megvilágosodtam: a fény felé fordítottam, és kissé eléletlenítve lefényképeztem a pohár talpán, oldalán körbecsillanó fényeket.” Ez a szendvicstechnika segített életre kelteni a kompozíciót. Megszületett a várt eredmény.
Már e korai alkotói folyamat is jól mutatja: akkor is érdemes a megoldáson gondolkodni, ha elégedetlenség lesz úrrá az emberen. A szaktudás, a technikák alapos ismerete képes átlendíteni a holtpontokon. E különleges portré világszerte ismertté és elismertté vált.
Egy fotós munkáját a publikációk és a szakmai pályázatok értékelik számszerűen. Eifert János ma is naprakész a nemzetközi pályázatok terén. Rendszeresen beküldi alkotásait, amelyek visszajelzéseit és elismeréseit gondosan dokumentálja. Pályatársai munkásságát is élénk figyelemmel kíséri.
Lőrinc Kati, Katával, 1995
Eifert életében a fotózás és a tánc végigkíséri egymást. Még a hetvenes évek végén eljött a váltás ideje, amikor hivatalos táncos karrierjét lezárva a fotóművészet felé fordult. A tánc és a mozgásművészet azonban a fotográfiai életút szerves részévé vált. Nemcsak képtémái sorában, de kiállításmegnyitóinak kísérőelemeként is táncelőadást láthatunk a leggyakrabban.
A bemutatott kompozíción egy táncmozdulatba rögzített kedves, családi jelenetet láthatunk. Lőrinc Katalin táncművész, koreográfus a fotó készítésekor a Testnevelési Főiskolán tanított. Az óra végén felkapta kislányát, akivel néhány táncmozdulatot végzett. A gyönyörű jelenetet sikerült lencsevégre kapni. A megörökített pillanat egy érzelmi csúcspont, melyet a kompozíció szerkesztése is kiemel.
Eifert János fotóművészeti teljesítménye mellett oktatói tevékenysége is kimagasló. Mesterkurzusain napjaink fotós alkotói képezték magukat. Óráin a technikai eljárásokon túl meghatározó szemléletet is nyújt, mely segít tanítványainak az önálló kifejezésformák megtalálásában.
A fény megöli az árnyat, 2014
Egy 2014-es kurzus folyamán az aktfényképezés elméleti és gyakorlati ismereteit adta át a diákoknak. A feladat kihívást is tartogatott, mert a műfaj nem egyszerű testábrázolást jelent, hanem telve van érzékiséggel és víziókkal. Eifert így vallott ezzel kapcsolatban: „Tanárként számomra is nagy kérdés, hogy megtanítható-e az aktfényképezés. Bár évtizedek óta tanulom és tanítom, olykor kézzelfogható eredménnyel, mégsem vágom rá könnyedén az igent. A tapasztalat mondatja velem: a mesterség-művészet eszközeinek birtoklása mellett – hogy minőséget hozzunk létre – még az isteni szikra is szükséges.”
Eifert János ars poeticájának része, hogy a fotós számára fontos az összművészeti műveltség megszerzése. A fotográfus hallgasson zenét, járjon színházba, ismerje a festészet kompozíciószerkesztési eljárásait is, olvasson irodalmat. Nem utolsósorban pedig beszélgessen emberekkel. Ez különösen fontos a portréfotózás esetében, melyhez a tudás és a felszerelés mellett magas fokú empátia is szükséges. Így leszünk képesek arra, hogy fotóalanyunk bizalmat adjon, és kinyíljon a kamera felé. Így lehet felépíteni egy karaktert, és megragadni a legfontosabb személyiségjegyeit.
A fény megöli az árnyat című kép egy kurzuson készült, amelynek során végig lehetett kísérni az alkotófolyamatot a koncepció megszületésétől a kép létrejöttéig. A tanítványok végigfotózhatták, ahogy a mester kialakítja saját kompozícióját.
Kettős tudat 3., 2019
Eifert János ars poeticája így hangzik: „Számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. És jelenti a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat, és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem. Nézni – látni – láttatni: ez a képíró (fotográfus) feladata, miközben egyensúlyozik a képzelet és valóság peremén.”
Ez az egyensúlyozás maga a játék: fizikai valóságunkban jelen vagyunk, de képzeletünkben egy másik világba utazunk. Ez a kettős jelenlét valósul meg a fényképezés ihletett perceiben is. A játékosság filozófiájának könyvtárnyi irodalma van. Eifert János ebben a gondolatkörben találta meg kísérletező kedvű fotográfiájának esszenciáját. A képalkotás folyamatában szerepet játszó játékosság a Kettős tudat című műben is jelen van. Az előkészületek díszlete, a testfestés jelmeze és a kivitelezés is ennek szellemiségében valósult meg. Ahogy a mű címe is mutatja, a világok közötti határmezsgyén való egyensúlyozás az ellentétek kontrasztjában jelenik meg.
Eifert János 1943. május 8-án született Hódmezővásárhelyen. 1960 és 1977 között a Honvéd Táncegyüttes hivatásos táncosa. A külföldi turnékon kezd fotózni 1968-ban. 1977-től a Lobogó, majd a Búvár magazin fotóriportere. 1991–1992-ben a Képes Extra, 1991 és 1993 között a BOOM képszerkesztője, az Új Tükör, a Népművelés, a Muzsika, aVilág Ifhúsága és más lapok külső munkatársa. 1984-től a Sebesvíz nemzetközi fotóművészeti alkotótábor művészeti vezetője, több nemzetközi szakmai konferencia előadója, workshopvezetője; a Magyar Fotóművészek Szövetsége szakkollégiumának, mesterkurzusának vezető tanára. Világszerte ismerik a képeit, rendszeresen állít ki rangos galériákban. 2000-ben az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Fotóművészek Szövetsége által létrehozott Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció ötletadója és társalapítója, első művészeti vezetője; a HUNGART alelnöke; a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagja; 2001-től a FotoVideo és a Foto Mozaik szerkesztőségének munkatársa; az Artphoto Galéria internetes kiállítóhely, valamint a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájának művészeti vezetője. 2002 és 2007 között a Magyar Táncművészeti Főiskola, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola és a Szókratész Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola (2003) tanára, fotográfiát, sajtófotót és újságszerkesztést tanít. Kétszázötven egyéni és háromezer csoportos kiállításon vett részt, díjainak, szakmai elismeréseinek száma is több százra tehető. Idén az Eifert80 programsorozat keretében önálló és tanítványaival közös tárlatokon láthatók életművének nagyszerű felvételei.
Nyitókép: Eifert János fotóművész a Fény képei – II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon című kiállításon a Műcsarnokban 2021-ben. Fotó: Cseke Csilla / MTI
