Bábművészeti Világtalálkozó is lesz a Színházi Olimpián

Színpad

Aki szereti a bábszínházat, legyen szó az ördögöt és a halált is kiröhögő Vitéz László zsigeri életigenléséről, az ázsiai árnybábok míves és lírai misztikumáról vagy az amerikai Bread and Puppet Theater monumentális rituáléiról, annak jövő húsvéttól Szent Iván napjáig bőven akad majd néznivalója.

A 10. Színházi Olimpián megvalósuló Bábművészeti Világtalálkozó egyrészt egy nagy ívű programsorozatban karolja át a hazai bábos szakma teljes palettáját, másrészt remek külhoni társulatokat és mestereket hív vendégségbe. Itthon még sosem látott és egyhamar nem is látható produkciók a bábos műfaj minden elképzelhető zsáneréből, műhelymunkákon elleshető mesterfogások, bábtörténeti kiállítások – a bábozás rajongóinak kötelező, de azoknak is erősen ajánlott, akik a bábszínház szó hallatán okosan bólintanak, hogy igen, van a kesztyűbáb meg a marionett. Nos, itt mindenki megismerheti a százféle többit.

A részletekről Asbóth Anikót, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnökét kérdeztük.

332 előadást ígérnek, ez elképesztő szám.

A program valóban lefedi az egész országot: benne van minden hivatásos bábszínház, magántársulat, családi társulat és alternatív formáció. Olyan mesterek tartanak majd workshopokat, akikkel hosszú távú inspirációt jelent a közös munka az egész bábos szakma számára. Kevesen vagyunk, akik a bábosok családjába tartozunk, de hála istennek összetartó és egymással folyamatos kapcsolatban álló társaságnak gondoljuk magunkat. A hosszú bezártság után nagy fellélegzés lesz az eseménysorozat az egész szakma számára.

Nyolc főbb projektet fogalmaztunk meg: A Figurák Háza a kortárs irányvonalat képviseli, ez a zárt terű előadásokat és workshopokat jelenti. A Kovács Ildikó program a határon túli, innovatív előadásokat foglalja magába, bevonva az egyetemista köröket is. A Kemény Henrik program utcaszínházi láncfesztivál, ez a legnagyobb egység, itt mutatkoznak be a vásári bábosok, mutatványosok, cirkusz- és pantomimművészek, gólyalábasok. Fontos szempont volt a logisztikai átjárhatóság, tehát például a Debrecenben megvalósuló programmal még ugyanazon a hétvégén utazik egy alkotó Miskolcra vagy Egerbe. Ez lehetővé teszi a hosszabb, teljesebb országjárást a vendégművészek számára.

Láthatjuk esetleg Vitéz László többféle alakmását is a különböző népek hagyományaiból?

Hogyne, várunk Pulcinella-, Punch és Judy-, illetve Kasper-előadásokat is, teret kap az egész kultúrtörténeti tabló. Azt gondolom, talán a nyírbátori Szárnyas Sárkány Fesztivál óta nem is volt ilyen színes, közös megmozdulása a szakmának.

A következő programpont a Papírkenu, amivel ablak nyílik a helyi közösségek felé. Egy vitorlaszerű, szabadtéri térelemet kell elképzelni, ami minden városban azonos formában jelenik meg, és kiállítási felülettől a családokat megmozgató játékok terén át az esti fényszínházig rengeteg funkciót tölt be.

A Peter Schumann program névadója a legendás amerikai Bread and Puppet alapítója. 1997-ben egy Kecskemét melletti tanyán olyan workshopot tartott, ami meghatározó volt mindannyiunk életében. Ő grandiózus, közösségi színházi formában gondolkodik, évente egy-egy előadást készít a maga életterében. A nevével fémjelzett program egy pályázati kiírást fed: olyan kollégákat akarunk megszólítani, akik a maguk tereiben, sok esetben falvakban, kisközösségekben alkotnak, gyakran civileket is bevonva.

A Blattner Géza program tematikus szakmai kiállításokat jelent, a magyarországi bábművészet jelenétől Kemény Henrik életmű-kiállításáig. A Bábok Színháza lesz a záróesemény, ahol minden programunk esszenciája jelenik meg: felvonulás, kiállítások és egy nagy, záró happening.

Ha jól tudom, lesz még egy különlegesség.

Sőt kettő: a Karakulit Árny-Játék-Fesztivál Pécsett valósul meg, ide tradicionális játékokkal érkeznek Indonéziától Európáig, és hat workshopot is tervezünk a témában. A Budapest Bábszínház Absztrakt Fesztiváljára pedig Spanyolországból, Portugáliából és Mexikóból is várunk előadásokat.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a szervezés során mindenkivel le tudtunk ülni beszélgetni, és őszintén úgy érzem, megvalósult az az együttműködés, az egymásra figyelés, ami az átjárhatóságot biztosítja az egész bábszínházi, illetve gyermek- és ifjúsági színházi szcénában.

Juhász Kristóf

Nyitókép: a mexikói Idiotas Teatro ABSTRACT – I. Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztiválra meghívott előadása