Hogyan fonódik össze egy család és a város élete? Mit adhat a város egy alkotónak, és miként válhat egy családtörténet a város identitásának részévé? Hogyan hat egymásra a családi örökség és a kollektív emlékezet? Az Óbudai Múzeum „Bán-Lazetzky” – Egy óbudai művészcsalád című kiállításán ezekre is választ kapunk.
A hiánypótló tárlat Óbuda egyik prominens családjának állít emléket, miközben teljesítményüket a közösség örökségévé is teszi.
A kiállítás elején rögtön kapunk egy részletes családfát. Az is kiderül, hogy a Bán-Lazetzky család története jellegzetes óbudai családtörténetként indul. A sziléziai Schlattenből a 19. században Óbudára került Lazetczky Ferenc még szőlőtermesztéssel foglalkozott. Azonban a szőlővész miatt fia, Márton merész vállalkozásba vágott: kitanulta a kőműves- és építőmesterséget, majd minden vagyonukat beáldozva műhelyt nyitott feleségével. A 20. század elejétől egyre több lakóház tervezésével és építésével bízták meg a mestert – ezek közül ma is számos látható Óbudán –, így a család egzisztenciája megerősödött, ezzel együtt pedig megnőtt a presztízsük, a városban betöltött szerepük is.
Erről a kezdeti időszakról mesél a kiállítás egyik vitrinje: családi fotók, kereszt- és házasságlevelek vezetnek minket tovább, ahol az elkövetkezőkben három művészt ismerhetünk meg: Lazetzky Márton fiát, Rezsőt, aki akvarellfestőként és textilmintarajzolóként lett ismert, az ő lányát, a grafikus Stellát, valamint a textilművész Bán Istvánt, aki a Stellával kötött házassága révén vált a család részévé.
Lazetzky Rezső műveiből sokszínű válogatást láthatunk ezen a kiállításon. Egyrészt itt vannak a családtagokról készített portréi, amelyek közelebb hoznak minket a családhoz. Két grafika állít emléket Rezső szüleinek, akik bátran mertek nyitni az új felé, de van itt egy önarckép és egy rajz a kis Stelláról is, aki ekkor talán még nem is sejtette, hogy szintén művészi pályára fog lépni.
Ezután következik egy sor tájkép, amelyek egy részén a korabeli Óbuda részletei tűnnek fel. Az egyik festményen a Pacsirtamező utca látható erős, vakító fényárban úszva. Az intenzív fények, a pasztelles árnyalatok, a távolba vesző épületek elmosódott sziluettjei a pillanatot örökítik meg, időn kívülivé teszik a tájat.
A plein air festészet hasonló gyöngyszemei a Budai vár melankolikus tereit megörökítő festmények. Az enyhén vörösen, egészen halvány, égetett sziéna színekben fürdő Fő utcát, egy, a tárgyi világot feloldó és a pillanatot kimerevítő utcarészletet, valamint a Szentháromság tér egyik részletét látjuk. E festmények között szerepelnek a festő Lovran városát megörökítő akvarelljei is, amelyeken a középkori hangulatú város jellegzetes utcái köszönnek vissza. A fő hangsúly ezeken is a táj intimitásán, valamint az idő és az atmoszféra megragadásán van.
A következő falon folytatódnak az időtlen, időn túli akvarellek: három tájkép, két csendélet és egy enteriőr látható. A tájak széles ecsetkezeléssel felvitt foltokból állnak össze. Az alkotót láthatóan nem a részletek, hanem a hangulat megragadása, a természetben rejlő erő érdekelte. A virágcsokrot ábrázoló és az edényeket megragadó csendéletei pedig a technikai tudásáról mesélnek. Érdekesség, hogy az edényeket ábrázoló festmény darabjai ma is a család tulajdonában vannak. Ezeket az egyik vitrinben meg is lehet nézni. Ebben a vitrinben szerepel még Lazetzky Rezső virágokat tartalmazó mintakönyve is, amelynek két oldalán bámulatos részletességgel megfestett rózsák láthatók, valamint Lazetzky Stella két szakdolgozata.
És ezzel át is kanyarodunk a grafikus életművéhez. Lazetzky Stella képeslapokat és kifestőkönyveket tervezett, rajzolt és festett. Gazdagon illusztrált, népi motívumokat is felhasználó, könnyed, játékos hangvételű munkáiból láthatunk válogatást három vitrinben. Az első tárlóban a gyermeki mesevilágot megelevenítő tervei és az azokból készült nyomtatott képeslapok láthatók. Középkori jellegű városok miniatürizált és meseszerű makettvilága jelenik meg rajtuk. Izgalmas rádöbbenni, hogy ezen architektúrák előképei már az édesapa, Lazetzky Rezső tájképein is megjelentek. A középkori meseváros lakói maguk gyermekiek, gondtalanul és felhőtlenül teszik mindennapi dolgaikat.
A következő vitrinben Stella figurális terveit tekinthetjük meg. A különféle ünnepeket és életfordulókat megjelenítő képek a gyermekeket szólították meg. Nem véletlen: a lapok szereplői maguk is kisfiúk és kislányok. Ezekben az akvarellekben a grafikus nagyszerűen ötvözte a népi motívumokat, az archaikus képi világot a gyermeki látásmóddal.
Kifestőkönyveinek lapjain egyedi, kedves figurái, a hangulatot nagyszerűen megragadó kompozíciói hívogatóan és inspirálóan hatottak a kicsikre. Ezekből a munkáiból láthatunk válogatást a harmadik vitrinben. És akár a kifestőkről, akár a képeslapokról legyen szó, az egyértelműen látszik, hogy a grafikus tökéletes rajzi és mesterségbeli tudás birtokában, a művészi szintű akvarellhasználattal kimagaslik kortársai közül.
A kiállítás Bán István textilművész életművével zárul, aki 1953-ban vette feleségül Stellát, így vált a Lazetzky család tagjává. Korai faliszőnyegei még inkább figurálisak, és tradicionálisabb felfogásban készültek. Erre példa a kiállításban Busójárás című gobelinjének másolata, valamint a Körtánc-terv is.
Idővel Bán a francia gobelinszövés technikája mellett kialakította saját, modernebb, a kor igényeinek jobban megfelelő vegyes technikájú szövési stílusát. Az ebben a stílusban készített munkákat egy külön teremben tekinthetjük meg, ahol néhány francia gobelinnel egészülnek ki. Ez egy meditatív tér, ahol a szőttesek elemi erővel hatnak ránk. A Kék madár varázslatos színei, a Női fej, a Házaspár pedig absztrakt jellegük folytán ejt rabul minket. Aztán itt van még két középkori témájú szőttes, az Ave Maria és a Középkor. Egy falon pedig szerepel még néhány kisebb méretű munka, a Nap, a Napraforgó és a Piros-fekete is.
A kiállítás szeptember 30-ig látogatható.
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
