„Bárhol ér, magamra maradtam”

Elsőre önmagában a cím arra késztethet, hogy felfedezzük, mennyi irónia van benne. Magamról többet, mintha a szerző utóbbi években megjelent írásai nem mindig egy kicsit többet mondtak volna el, ha nem is feltétlenül róla, de közvetlen környezetéről, környezeti reflexióiról. Joggal vetődhet fel, Grecsó az orránál fogva vezette-e az olvasót. Mi van azonban, ha nem, ha átmenetileg személyes terébe engedte be, egy-egy alakja felvillanásáig, világlátásáig?

Nos, akármelyik áll is közelebb a tényhez, a hosszú várakozás megelőzte verseskötet messze nem kelti azt a gyanút, hogy játék, fantázia és valóság együttes szüleménye, holmi öntetszelgés lenne. A vásárra vitt bőr, a hús-vér valóság, a puszta alanyiság itt nagyon komolyan veendő kitétel. Maradva a címnél, elegáns csavar van itt, bravúr: „Apa lettem, / Magamról, tőle teljesen függetlenül, / Többet nincs mit mondanom”.

Köztudott, s ezen információ a kötet háttértörténeteként kezelendő – amennyiben úgy véljük, szabad és kell is legyen egy verseskötetnek háttértörténete –, hogy a könyv két fontos életrajzi esemény, Grecsó rákbetegsége és családapává válása között helyezkedik el. Ennyiben a költészet tizenkilencedik századi változatához nyúl vissza, szüzséje élet és halál, fehér és fekete, tehát a nagy kérdések univerzumában vállal nem kevéssé kockázatos utazást.

A könyv fülszövege hagyományhivatkozásként említi József Attila és Babits összegző verseit. Míg a halálélmény Babitsnál kész tény, addig Grecsó esetén szerencsére ez a felkavaró, súlyos traumához és kórházi kezelésekhez köthető esemény a múlt egy fájó emléke, s innentől megnehezíti az olvasást: haldokló szerző verseskötetének értelmezése egészen más elbírálás alá esik, mint egy halálközeli élményen átesett szerző verseinek olvasása. Ez a kötet egyik, ha nem legfontosabb tétje, s ez az, amiért tartósan szerethető: a jól felépített, az arányokkal helyesen bánó, emlékezetes és kimunkált könyv szigorúan esztétikai élmény, semmi önsajnálkozás nincs itt.

Legyen egy verseskötet akármennyire alanyi, akármennyire személyes, a nyelven kívül másképp nem férhetünk hozzá, másképp nem férkőzhetünk közel. Grecsó nem beszél(het) mellé. Élete ideiglenes szétcsúszásában, a betegség kóros elváltozást okozó és a mindennapokat radikálisan átrendező sokkjában a nyelv a szilárd kapaszkodó, a nyelv, amely önmagában képlékeny, sérülékeny, sérült.

„De a metafora fölkavar” – olvassuk a Régi önarckép című versben. Ez a versmondat amolyan könyvön belül a versekről tett reflexió, jelzés, a Magamról többet csak úgy hemzseg az ügyes hasonlatoktól. Ezen felül az utalásokkal bátran élő kötetben többek között megidéződik Pilinszky, például a „Milyen óvatosak az újratanult léptek!” sor mögül nem nehéz kihallani az Apokrifból ismert megrázó szakaszt: „Ezért tanultam járni! Ezekért a kései, keserű léptekért”.

Pontos, precíz, az önelemzéstől vissza nem riadó, sokszor az emberi szenvedés és emlékezés között lavírozó versek végpontja az örökös rákérdezés és megkérdőjelezés. Grecsó Krisztián szövegei nem hagynak nyugton. Úgy nem mehetünk el mellettük, hogy ne legyen kérdés. Hogy ne legyen kérdés önmagunkhoz. Ezt tudja ez a verseskötet, és még tud sok minden mást. Áthall, ráolvas, imádkozik. Könyörög.  Kihez? Istenhez? Gyerekkorhoz? Netalántán egy fiatalemberhez? Dolgok tűnő és letűnt voltához? Ebben a kötetben értelemszerűen sok a sötét anyag. Ne tévesszen meg. Segít a napra jutásban. Van hozzá elég ereje, van hozzá elég fénye.   

 „Szerintem szép kultúrtörténeti feladat lenne feldolgozni, hogy mikor lett a halál és a betegség tabu. Mert ha ezekről nem lehet beszélni, akkor a valóság kikopik a nyelv mögül” – nyilatkozta a költő az egyik vele készült interjúban. A kötet egyértelművé teszi, ő bizony nem zárta karanténba betegségtudatát, nem fogta fel szégyeneseményként a vele történteket, őszintén és nyíltan beszélt róla, anélkül, hogy csalást követett volna el. Grecsó tudta, a betegség, a halálesély előtt semmilyen csalás nem megengedett.

„Gyötör száz szakadt szorongás, / Nehéz vagyok, kínlódom alattam, / Révbe érő, örök bolyongás.”

Méltán elismerés övezte darab a Balázsolás-ciklus. Egy másik nyilatkozatból tudjuk, hogy Grecsó betegsége ideje alatt fedezte fel magának újra Babits Mihályt, járt utána alaposan a költő életének, betegségének, kezeléseinek, s nyilvánvalóan a szerzett információk, a megalapozott háttértudás volt a megrázó szövegtest alakítója, formálója.

Grecsó Krisztián Magamról többet könyve mindenképp számolhat a szakma és a versre nyitott közönség figyelmével, jóval több, mint szimpla betegségdokumentum, átmeneti életrekonstrukció, apa(vers)napló. Mélysége, kiterjedése van. Sok súlyt visz el. Ha úgy tetszik: derűs. Kell, hogy minden megakadást derű kövessen.

Nyitókép: Grecsó Krisztián a könyvbemutatón a Radnóti Színházban.

Fotól: Lakos Gábor.