„A Pagony kiadó kért fel arra, hogy írjak egy könyvet közösen az olvasóközönséggel, a kilenc-tizenhat éves gyerekekkel, fiatalokkal. A téma tekintetében szabad kezet kaptam” – mesélte az online könyvbemutatón a szerző. Hajdu Zsanett kérdésére hozzátette: akkor nagyon erős volt az élmény, hogy otthon vagyunk bezárva, és nem találkozhatunk a családtagjainkkal, barátainkkal.
„Én mindig engem is foglalkoztató témákról szoktam írni a könyveimben. Az érzés, hogy egyik nap éppen olyan mint a másik, adta az ötletet, hogy megáll az idő. A főhős minden reggel ugyanarra a napra ébred, és mivel beteg, ezért az osztálytársaival sem tud találkozni, az édesapja pedig üzleti úton van. Megrémíti az érzés, hogy mi lesz, ha örökké szerda lesz, miközben ő alig várja a csütörtököt.”
Wéber Anikó szerint a bezártság rámutatott, hogy mennyire társas lények vagyunk, és milyen nehezek a mindennapok, ha nem tudunk másokkal találkozni, megbeszélni a minket foglalkoztató dolgokat. „Szerintem ez kamaszkorban különösen nehéz. A regény vége felé tartottam, amikor már lehetőségem volt pedagógusokkal, szülőkkel, gyerekekkel való személyes találkozásra, és ők is erről a kiszolgáltatottság-érzésről számoltak be.”
A krimiszerű, fordulatos történetről elmondta: hétről hétre kellett írnia a regényt, ami kicsit megijesztette. „Aggódtam, hogy az egy héttel későbbi folytatásig kitart-e az érdeklődés, lendület. Ezért igyekeztem minden fejezetben elrejteni valamilyen plusz izgalmat, nyomot. Az időirányítók, időkezelők, időzavarók mind a fantáziám szüleményei. Igyekeztem úgy felépíteni a történetet, hogy minél több gyanús figura, momentum kerülhessen bele.”
Az író beszélt arról is, hogy neki először mindig a főszereplők „jelennek meg”. „Itt a főszereplő Dávid karaktere, személyisége volt előttem. Kitaláltam, milyen, hogyan gondolkodik, és utána alakítottam ki Réka figuráját, akivel bár nagyon különbözőek, jól kiegészítik egymást. Dávidnak kiváló a memóriája, rengeteg emléke van, Réka viszont alig emlékszik az elvesztett szüleire, noha nagyon szeretne. Miközben Réka határozott, Dávid sokszor elbizonytalanodik. Ez utóbbinak van egy prózai oka is: olyan karakterre volt szükségem, aki máshogy dönt bizonyos helyzetekben, mint én. Hiszen az olvasók határozhattak hétről hétre arról, hogyan folytatódjon a történet, így íróként én sem tudhattam, merre haladunk majd.
Mindig két választási lehetőséget kínáltam fel: Dávid merre induljon, ki után nyomozzon, hallgasson-e Rékára... Közösen alakítottuk Dávid személyiségét, döntéseit az olvasókkal. Arra törekedtem, hogy a hozzászólók elképzelése tényleg meghatározza a folytatást, hozzátegyenek a cselekményhez. Nem akartam, hogy azt érezzék: valójában előre kitaláltam, mi történik, ki a tettes, és bármit javasolnak, ebbe az irányba viszem a történetet. Néhány apró elemet kitaláltam előre, például az időkezelők létét, de hogy ki a tettes, azt csak a regény felén túl határoztam el, amikor a történet már egyértelműen kirajzolt bizonyos irányokat. Attól fogva az volt izgalmas, hogy Dávidék miként jönnek rá erre.”
Wéber Anikó megjegyezte: előfordult, hogy nagyon szerette volna, hogy az egyik felkínált választás legyen a győztes. „Ilyenkor kértem a férjem és a szüleim, hogy szavazzanak arra, de ezzel együtt sem sikerült befolyásolnom a végeredményt.”
Eleinte azt hitte, kevés munkája lesz a közösen írt regénnyel, ám amikor elkezdte újraolvasni, rájött: ez korántsem ilyen egyszerű, mivel csupán egy cselekményváz jött létre. „A szereplők hátterét – például Réka indíttatásait – jobban ki kellett dolgoznom. Azt is szerettem volna, hogy a könyvet velem íróknak is legyen valami meglepetés: ezért írtam a végére egy másik befejezést.”
Beszélt arról is, hogy nagyon hatnak rá a vele történtek, ezeket általában beleírja a könyvekbe.
„Senki nincs biztonságban körülöttem, bárki könnyen egy regényemben vagy mesémben találhatja magát.”
Wéber Anikó szót ejtett arról, hogy min dolgozik éppen. „A kisebb korosztálynak írok egy könyvet. Karácsonyra jelent meg a Hanga régi karácsonyai című könyv, amelynek folytatásán dolgozom. Ugyanúgy a múltba fogunk visszautazni – ez már nem karácsonyi történet lesz –, és ugyanúgy ismert történelmi személyiségekkel találkozhatuk majd. Aztán visszatérek az ifjúsági regények vonalához. Ismét valamilyen iskolai kalandot szeretnék megírni, mint az Az osztály vesztese, az El fogsz tűnni és a Zuhanórepülés című köteteimben.”
A beszélgetés visszanézhető itt.
Nyitókép: Vörös Dóra Rebeka felvétele
