A Laika egy amerikai, stop motion (stoptrükk) technikát alkalmazó animációsfilm-stúdió, nevét Lajka kutya után kapta. A stop motion a képkockánként beállított és rögzített eljárást jelenti, amelyet később mozgóképpé dolgoznak össze. A hagyományos filmfelvétellel ellentétben itt nem valós időben megrendezett sebességgel rögzítik az eseményeket, hanem a mozgóképet alkotó összes képkocka egy-egy külön beállítást jelent, melyet állókép, azaz fotó formájában rögzítenek. Az így kapott állóképeket egymás után vágják és összeillesztik, így jön létre a mozgókép, az animáció.
A stop motion az animációs filmek létrehozásának egyik fő módszere volt a fejlettebb számítógépes technika megjelenése előtt, és habár jelentősége csökkent az egyre fejlődő moziiparban, de – sokunk szerencséjére – ma is kedvelt módszer még, főként kísérletező filmesek körében. Akadnak olyan animációs stúdiók, amik kifejezetten ilyen produkciók létrehozására „szakosodtak”, az egyik ezek közül a 2005-ben alapított Laika, akik első játékfilmjükkel 2009-ben álltak elő.
Coraline és a titkos ajtó (Coraline, 2009)
Coraline 12 éves, egy számára unalmas, vidéki házba költözik szüleivel, akiknek ezután szinte minden figyelmét egy kertészeti katalógus megszerkesztése köti le. Coraline nincs elragadtatva az új helyzettől, ezért felfedezőútra indul, és egy titkos ajtóra bukkan a nappaliban. Az ajtó egy másik valóságba vezet, ahol szinte minden ugyanolyan, mint saját világában, még szülei hasonmásaira is rátalál. A különbség annyi, hogy minden és mindenki érdekesebb, kedvesebb és izgalmasabb, még azzal együtt is, hogy az ott élőknek gombszemük van. A kezdeti látványos és kedves invitálás azonban egyre gyanúsabbá válik Coraline számára, különösen azután, hogy alternatív szülei felajánlják neki, hogy örökre velük maradhat, ha ő is gombot varr a szemére. A lány azonban megretten az ajánlattól. Saját és valódi szülei élete is veszélybe kerül, mert ekkor válik nyilvánvalóvá, hogy milyen rosszindulatú szándék húzódik meg a titkos ajtó mögötti világban.
A film Neil Gaiman 2002-ben megjelent Coraline című regénye alapján készült. A rendező és a forgatókönyvíró Henry Selick volt. A Coraline és a titkos ajtót 2010-ben BAFTA-, Golden Globe- és Oscar-díjra jelölték a legjobb animációs film kategóriájában.
ParaNorman (2012)
Mi történik, ha egy kisvárost egy régi átok miatt ellepik a zombik? Kihez forduljanak az emberek, ki fog segíteni? Valószínűleg a 11 éves, különcként megbélyegzett, kissé kiközösített fiú, Norman lesz a megoldás, aki egyébként is tud beszélni a halottakkal. Nem gonosz szellemeket kell elképzelnünk, hanem mások számára láthatatlan lelkeket, akik ugyanúgy élik a mindennapjaikat, mint az élők, akik nem látják őket. Norman például kifejezetten szeret a halott nagymamájával horrorfilmeket nézni, meg aztán el is lenne ő magában, ha most nem kéne felvennie a harcot a zombikkal. Velük meg egy mérges boszorkánnyal és az évszázados átkával, de legfőképpen az értetlen városlakókkal.
A ParaNormant 2013-ban BAFTA- és Oscar-díjra jelölték az animációs alkotások között. Ez az első stop-motion film, amelyben a szereplők arcát 3D-s színes nyomtatókkal hozták létre, és csak ezután tették 3D-ssé. A rendező Sam Fell, a forgatókönyvíró Chris Butler volt. A ParaNorman a kisebbek számára talán ijesztő lehet, így inkább idősebbeknek ajánlanánk. Nem csupán a fontos üzenetek és az érdekes történet, de a sajátos humora miatt is érdemes programra tűzni.
Doboztrollok (The Boxtrolls, 2014)
Történetünk helyszíne egy Viktória-kori város, Sajthida (Cheesebridge), amelynek lakói rajonganak a sajtokért, a vagyonért és az előkelőségért. A társadalmi ranglétra legfelső fokán állók fehér kalapot hordanak, ezzel is jelzik fontos szerepüket: ők a leggazdagabbak, a város irányítói, akik a világ minden sajtkülönlegességét megkóstolhatják az erre fenntartott szobában. Ők és a város minden polgára fél a doboztrolloktól, akik az utcák alatti csatornarendszerben élnek, éjszaka viszont feljönnek, hogy elrabolják Sajthida lakói legnagyobb kincseit: a gyerekeiket és a sajtjaikat.
Azaz ez a legenda járja, ezt hiszik a városlakók, és ezért vadásznak a piros kalaposok a doboztrollokra. Ez azonban egyáltalán nem igaz: a doboztrollok a valóságban imádnivaló csodabogarak, akik szeretnek építeni és szerelni, föld alatti barlangjukból is csak azért járnak fel, hogy a szemeteseket átkutatva építőanyagot, főként kidobott fémtárgyakat gyűjtsenek. A doboztrollok teljesen ártalmatlanok, és odaadó szeretetben nevelik az évekkel azelőtt hozzájuk került fiút, Tojást, azonban veszély kezdi fenyegetni őket, amikor Archibald Suvasz, a lelketlen trollvadász akcióba lép.
Az Alan Snow Here Be Monsters! című regénye alapján, Graham Annable és Anthony Stacchi rendezésében készült magával ragadó, sajátos humorú Doboztrollok – egyebek mellett – a legjobb animációs filmnek járó BAFTA-, Oscar- és Golden Globe-díj jelöltjei között szerepelt. A film egyik legviccesebb meglepetése a végefőcím közben/után következik, amikor is maguk a karakterek viccelődnek azon, egy-egy mozdulat hány ember munkájába kerül.
Kubo és a varázshúrok (Kubo and the Two Strings, 2016)
A Laika negyedik „dobása” volt ez nagyszabású akció-kalandfilm, ami egy képzeletbeli Japánban játszódik. Hőse az okos, jószívű Kubo, aki kenyérkeresés céljából történeteket mesél a tengerparti városka lakóinak. Nyugodt élete egy csapásra a feje tetejére áll, amikor véletlenül megidéz egy szellemet a múltjából, aki alászáguld az egekből, hogy végrehajtson egy régi bosszút. A menekülni kényszerülő Kubo összeáll Majommal és Bogárral, hogy nekivágjon az izgalmas kalandnak és megmentse családját, valamint megfejtse elesett apja rejtélyét, aki a világ legnagyobb szamurája volt. Varázserejű hangszere, a shamisen segítségével Kubónak istenekkel és szörnyekkel kell megvívnia, köztük a bosszúszomjas Hold Királlyal és a gonosz lányikrekkel, hogy feltárja örökségének titkát, újra egyesítse családját és beteljesítse hősi végzetét.
A film forgatókönyvét Marc Haimes írta, a rendező Travis Knight volt. A Kubo és a varázshúrok megnyerte a legjobb animációs filmnek járó BAFTA-díjat, emellett jelölték Golden Globe-ra, valamint két Oscar-jelölést is kapott.
A hiányzó láncszem (Missing Link, 2019)
Sir Lionel Frost, a hős kalandor, a legendás lények kutatója hatalmas jelentőségű utazásra készül, amivel talán végre beveszik a felfedezők előkelő klubjába, ahova olyan régóta vágyik. Sok évnyi keresés után kap egy névtelen levelet, melynek segítségével rábukkan az emberiség utolsó szőrös ősére, aki nem más, mint a rendkívül szellemes, meglepően civilizált és okos sasquatch, Mr. Link. A hatalmasra nőtt, jószívű, bundás főemlős leghőbb vágya, hogy családra, rokonokra találjon, és úgy sejti, a rég elveszettnek hitt Yeti nem más, mint az ő unokatestvére. Lionel úgy dönt, segít családra lelni Mr. Linknek, egyúttal régóta óhajtott felfedezését is elérheti. A vidám pároshoz csatlakozik Lionel régi barátjának özvegye, a tűzrőlpattant Adelina, aki birtokában van az egyetlen térképnek, ami elvezetheti a szőrös hőst áhított céljához.
Sziporkázóan vicces jelenetek, izgalmas kalandok, mindenki számára tanulságos üzenetek és végtelenül szerethető karakterek teszik emlékezetessé ezt a filmet, nem beszélve a lenyűgöző látványról, amelyet a Laika megalkotott. A hiányzó láncszem a 2020-as Oscar-díj jelöltjei között volt, de elnyerte a legjobb animációs játékfilmnek járó Golden Globe-díjat az első nem számítógépes animációs alkotásként, és ez volt az első nem CGI-film, amely Golden-Globe-ot nyert a Libanoni keringő (Waltz with Bashir, 2008) óta.
Nyitókép: Missing Link
