Dousková neve nem ismeretlen a magyar közönség előtt: Weöres Csepel, Anyegin ruszki volt és Dárda című, trilógiának is tekinthető könyvei nálunk is megjelentek. Hazájában a trilógia olyannyira népszerű, hogy a regényekből különálló színdarabok készültek, amelyeket több színházban be is mutattak és évekig játszottak.
Műveinek legnagyobb erénye, hogy olvasmányos formában, jó adag humorral és iróniával tudja az egyén történetén keresztül bemutatni a sokszor inkább kétségbeejtő, semmint vidám társadalmi folyamatokat. Talán írói eszközeik hasonlósága miatt nyúlt egyik legutóbbi könyvében a legnagyobb cseh szatirikus író, Jaroslav Hašek történetéhez.
A Hašek, a medve teljesen más, mint korábbi művei, hiszen fikciós és valós elemeket, szereplőket is felvonultat. Az írónő csaknem tíz évig gyűjtötte az anyagot a könyvhöz, mielőtt nekifogott volna a megírásához. Ez az alapos kutatómunka érezhető is a művön, amely se nem dicsőíti, se nem kicsinyíti Hašek ellentmondásos alakját. A töredékes történetek és a több szálon futó narráció sokkal inkább árnyalják a vaskos humoráról hírhedt író képét, akinek utolsó, lipnicei hónapjait ismerhetjük meg.
Ekkor már nagybeteg, haldoklik, mégsem gyászos, hanem sokkal inkább tragikomikus a története. A Švejk szerzője – bár leghíresebb művét nem tudja befejezni, mert rendkívül fiatalon, negyvenedik születésnapja előtt pár hónappal meghal – még ekkor is bármikor kapható egy jó kis tréfára: álpogromot szervez, hogy halára ijessze a zsidó kocsmárost, Bondyt, és fantasztikusabbnál fantasztikusabb, hihetetlen történeteket talál ki az elhagyatott, sanyarú sorsú szomszéd gyerek, Tonda részére. Még arra is marad kapacitása, hogy színdarabot írjon egy farsangi mulatságra, amely viszont nem nyeri el a megrendelő tetszését, így elmarad a bemutató és a honorárium kiegészítéseként beígért hurka is.
Ha a kuncsaftnak nem is, Douskovának kedvére való lehetett ez a kis színdarab, amelyet be is emelt a szövegbe. Ahogy eredeti újságcikkeket is, amelyekből a társadalmi kontextust is megismerjük: Csehszlovákiában nő az öngyilkosságok száma, kanárikiállítás nyílik Prágában, a nemzetiszocializmus előretörése tapasztalható Németországban.
Hašek szélesebb körű megítéléséről a róla szóló levelezések vallanak: szenvedélybeteg, tehetségtelen, bigámista, bolsevista, írónak sem nevezhető lumpen alaknak tartja az értelmiség és a szakmabeliek jó része, miközben művei nagy népszerűségnek örvendenek az átlagemberek körében.
Tény, hogy Hašek notórius alkoholista, akinek korai halála minden valószínűség szerint féktelen ivászatai miatt következett be. Akik szeretik, azok is szenvednek mellette, kicsapongásai, durva tréfái és szókimondó természete miatt rendkívül nehéz vele együtt élni. Ugyanakkor a könyv az író érzékeny oldalát is megmutatja, aki a humort nagyon sokszor páncélként használja, például a kegyetlen kritikák vagy éppen az anyagi nélkülözés, a testi szenvedések elleni védekezéshez. Néhány álmán keresztül múltjának részleteit is megismerjük: gyerekkori kirándulásainak békéjét, nyugalmát és a háború borzalmait, amikor félholtak és oszló tetemek között próbál túlélni.
Hašek ma már világszerte ismert és elismert szerző, a cseh irodalom egyik leghíresebb alakja. A Švejket több mint hatvan nyelvre lefordították, még Bertolt Brecht is írt hozzá folytatást. Az író és az általa teremtett karakter nevét nem kevés utca és persze kocsma viseli. Mégis, hogy a tragikomédia teljes legyen, a könyv utolsó lapjain barátai azon dilemmáznak, hogy megérdemel-e egy emléktáblát lipnicei háza oldalára. (Aminek árát Hašek minden bizonnyal inkább kocsmázásra fordította volna.)
A PesText Fesztiválon Garajszki Margit kérdezte Irena Douskovát, a beszélgetést itt lehet visszanézni.
A nyitóképen jelenet a Švejk című, 1956-ban bemutatott filmből, Rudolf Hrusínskýval a címszerepben. Fotó forrása: Czech Centre London
