Benczédi Ilona színesre festett „kegyetlen kis igazságai” a kolozsvári Művészeti Múzeumban

A múzeumnak otthont adó főtéri Bánffy-palota földszinti termei zsúfolásig megteltek, az egybegyűlteket Lucian Nastasă-Kovács igazgató köszöntötte, aki megjegyezte, a tárlat anyaga tulajdonképpen az életművet átfogó válogatásnak is tekinthető.

És valóban, teremről teremre haladva olyan alkotói világ tárul elénk, amelynek minden apró részletében érdemes elmerülni ahhoz, hogy teljes képet kapjunk Benczédi Ilona művészetéről. A főként kisplasztikákat, de néhány nagyobb méretű installációt is tartalmazó anyag olykor megnevettet-megmosolyogtat, olykor megdöbbent, s bár a szobrászművész bevallása szerint munkái többnyire személyes érzések, történetek nyomán születtek, mégis magunkénak érezzük ezeket a különleges hangulatú, groteszk, tragikomikus alkotásokat, mert a hétköznapi emberről, vagyis rólunk (is) szólnak. Az esendőségünkről, a tökéletlenségünkről, a hibáinkról, humorral – még ha az olykor kesernyés is –, (ön)iróniával, csipetnyi gúnnyal, enyhe szarkazmussal ábrázolva. Érdemes tehát több időt szánni a tárlat megtekintésére, hogy mindezek a rétegek feltáruljanak előttünk.

Benczédi Ilona 1948-ban született Korondon, ahol édesapja, Benczédi Sándor szobrász akkortájt dolgozott. 1949-ben családja Kolozsvárra költözött, később itt végezte el a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászat szakát, ahol 1973-ban diplomázott. Tanára Vetro Artur szobrászművész volt. Első egyéni kiállítása a kolozsvári Művészeti Alap kisgalériájában volt 1974-ben, ezt követően több egyéni tárlata nyílt Romániában és külföldön, és csoportos kiállításokon is részt vett. 1987-ben Svédországba emigrált, egy évvel a kitelepedése után már egy stockholmi galériában állította ki munkáit. Manapság Svédországban és Magyarországon él.

A képzőművész indulásáról Benczédi Ilona figurái címmel így írt Kántor Lajos irodalomtörténész, kritikus 1975-ben, a Korunk folyóirat decemberi számában: „... Benczédi Ilona (...) apjától, Benczédi Sándortól nemcsak formázó tehetséget örökölt, művészi látására is nyilvánvalóan hatással voltak a híres, népszerű Benczédi-kisplasztikák. Anyagban, méretben egyelőre hű is marad az apai örökséghez, a különbségek azonban a két művész munkái között máris szembetűnőek. És nem abban, hogy Benczédi Ilona színesre festi az agyagszobrocskákat. Nem is a témaválasztás árnyalati eltérései a döntők, vagy az, hogy az apa szögletesebbnek látja az embereket, lánya pedig a lekerekítettebb formákat kedveli. Világlátásuk látszólagos rokonsága alapvető különbséget takar: Benczédi Sándor emberi helyzeteket, viszonylatokat »les ki«, arcokat fürkész – és jókat nevet a hétköznapi furcsaságokon, magával ragadva minket is a nevetésben. Ilona nem tud ilyen felszabadultan kacagni; az ő figurái inkább lélektani és szociológiai tanulmányok, nőkről és férfiakról, öregekről és fiatalokról, a gyermeket nyakába vevő anyáról s a gondtalan kávézókról. Nem karikatúrák – modellek. Egy kegyetlenebb igazságokat kereső művészet alapelemei.”

Ezek a kis „kegyetlen igazságok” tükröződnek Benczédi Ilona munkáin azóta is, de ez alól saját maga sem kivétel, ezért is hiteles a művészete. Meglehet, azóta sem tud felszabadultan kacagni, de művei magukon hordozzák azt a fajta finom iróniával kevert derűt, amely mosolyt csal a szemlélő arcára.

A kolozsvári kiállítást ő maga rendezte be, s bár keverednek a kitelepedése előtt, illetve az azután keletkezett munkák, teremről teremre haladva mégis kirajzolódik egyfajta életút. Számomra megrendítő volt a Menekülők című alkotása, amelynek mára a maga széttörtségében sokkal mélyebb jelentése van, mint 1986-os megszületésekor.

Van ennek a munkának külön személyes története is, és a Román Televízió bukaresti magyar adásának műsorában Benczédi Ilona azt is elmeséli, hogy hogyan sérült meg az eredetileg egy darabban készült Menekülők, de a mai szemlélő számára talán sokkal tragikusabb jelentéstartalmat hordoz ez az alkotás így, ebben a formában.

A kolozsvári kiállítás anyaga Sepsiszentgyörgyről érkezett, az Erdélyi Művészeti Központból, ahol május 19-e és június 15-e között láthatták a tárlatot a művészetkedvelők, és ahol Benczédi Ilona első alkalommal állított ki pályája során. Erről a megnyitóról készült a néhány nappal ezelőtt sugárzott tévéműsor is.

A Bánffy-palotában július 7-e és 23-a között látogatható a tárlat, de remélhetőleg más helyszínekre is vándorol majd az anyag, érdemes lenne megmutatni több településen.

A kolozsvári megnyitón közreműködött Szilágyi Enikő színművész és a Haáz–Márkos zenészek, akik Márkos Albert csellista, zeneszerző által a mostani alkalomra szerzett „fricskáját” adták elő.

A nyitóképen Benczédi Ilona az egyik munkája előtt