Bene Zoltán: Szeptember
A világosi fegyverletétel után színészcsapat tart Pestre. Van ugyan menlevelük, útjuk mégsem kockázatmentes. Min kell keresztülmenniük, míg végre kimondhatják: „megúsztuk, élünk, vége van”? Mi az ára a túlélésnek, és mi segít túlélni? Hogy az ember mi mindent kibír, s hogy a legsötétebb borzalmak, fájdalmak ellenére mennyire erős bennünk az élni akarás, a jobb élet reménye, egy színésznő sorsán keresztül érteti meg a novella.
Bene Zoltán: Búza tér, 1956
A forradalom napjaiban mentő igyekszik a kórházba egy méhen kívüli terhessége miatt sürgős műtétre szoruló fiatalasszonnyal és az anyjával. Ám a történelem közbeszól. A tömeg miatt nem tudnak áthaladni, majd éppen akkor lőnek az emberek közé, és a Búza tér tele lesz sebesültekkel. Köztük egy nyakon lőtt fiatalemberrel, akit a kocsiba emelnek, hogy szintén a kórházba vigyék. És ő arra kéri a szintén bajban levő nőt, hogy fogja a kezét, míg meghal. Hogyan emelkedhetünk a magunk fájdalma, félelme fölé, és lehetünk minden saját nyomorúságunk ellenére mások vigaszai? Mit jelent történelmi időkben is embernek maradni?
Nyitókép: KMI Szerzőbár
