Billy Collins versei tisztességesek, hiszen történeteket beszélnek el, valamint van elejük, közepük és végük. Závada Péter szerint a műveket „egy zavarba ejtő műveltségű fickó kedélyességével írták. És mégis, mintha szerzőjük megállt volna az öregedésben, és örökké kamasz maradt volna”. A Margó Irodalmi Fesztiválon Závada Péter beszélgetett a szerzővel és kötetének fordítójával, Kőrizs Imrével. 

Az a baj a költészettel: ez a címe a most megjelent kötetnek, amelybe Billy Collins 1988 és 2016 között megjelent tizenegy kötetéből válogatták össze a verseket. Kőrizs elmondta: ez egy örömválogatás volt, a kiadó nagylelkűen rábízta a fordítóra, hogy ő szemezgesse ki a kedvenceit az életműből. Több mint százötven vers szerepel ebben a kötetben, Kőrizs számára azt volt a legnehezebb meghatározni, hogy mi az, ami kimaradjon. 

A magyar kötet borítója

Sok más vers mellett bekerül a Budapest című is, amelyet Billy Collins fel is olvasott. Ez a költemény megpróbálja egyszerű dologként beállítani a versírást: „úgy beszél róla, mintha csak a kar és a kéz műve lenne és én nem is lennék ott igazán csak testben. Mintha csak ábrándozva bámulnék ki az ablakon.” A költő elmondta, hogy Budapest tetszőleges választás volt, a hangzása miatt került bele, de tényleg nem járt még itt. „Olykor a verseimben véletlenszerűen a valóság is megjelenik”. Aztán azt is elmondta, hogy a költészet kihívása igazán az, hogy a szerző eltalálja a hangzást.

„A hangzás fontosabb, mint az igazság” – állítja Collins.

Kőrizs elmondta, hogy a versek fordítása olykor nagyon egyszerű, máskor végtelenül bonyolult feladatnak tűnt számára. A John Wadenről szóló verset például nagyon könnyű volt magyarra átültetnie, mivel a szonett első 13 sora mind ugyanaz: Not John Whalen. Ezzel szemben a Le chien-ben számos olyan kifejezés szerepelt, amelyek a valóság olyan részleteire utalnak, amelyek Magyarországon nem léteznek. Nem ismerjük például a corn dogot, a White Walls-t és a March of Dimes-t sem.

A fordító azt mondta, hogy a legnehezebb dolga a Victoria’s Secret című verssel volt, amelynél segítséget kellett kérnie, hogy a női fehérneműk, hálóingek, ruhák világában eligazodjon. „Ez az a versem, amelyben sok szót én magam sem ismerek” – tette hozzá Collins. Ha Kőrizs elakadt egy verssel, akkor először a költő olasz fordítóját kereste meg, amikor viszont már végképp elveszett, akkor magával a költővel is egyeztetett. 

Forrás: Facebook/Billy Collins

Collins felolvasta a kötet címadó versét is, amely kapcsán megjegyezte: „Ez is a költészetről szól, pedig azt szokták mondani, hogy a költészetről nem szabad írni. Pedig engem ez foglalkoztat a leginkább.”

Závada hozzátette: Collins gyakran használ a verseiben kulturális és irodalmi utalásokat, amit a költő így magyaráz: „Egész életemben angol irodalmat tanítottam az egyetemen, emiatt a sok hatás és példa kering a fejemben az írás során”. Ugyan a versírás egy magányos folyamat, Collins mégis úgy érzi: sosincs egyedül, mert mindig vezeti valaki a kezét. 

Ugyan sok referenciát használ, de szerinte ezek ismerete nem elengedhetetlen a vers megértéséhez, csupán egy bónuszt adnak. Collins szerint a verseit azért olvassák széles körben, mert betart bizonyos illemszabályokat a versírás során: egész mondatokban fogalmaz, a vers elején pedig elhelyezi az olvasót térben és időben, majd a végén igyekszik kicsit összezavarni a befogadót.

„De ezt csak úgy tehetem meg, ha az elején eligazítottam.”

Szerinte ezt úgy kell elképzelni, mint az Oz esetében: Kansasból indulunk és Oz birodalmába jutunk.

Forrás: https://triangulations.wordpress.com/

Collins fontosnak tartja, hogy mindig olvasson az írás előtt, szerinte így lehet hangulatba kerülni. „Sokan félnek olvasni, attól tartanak, hogy azzal csorbul a saját eredetiségük, de ez épp fordítva van”. Szerinte ez inkább olyan, mint amikor a büféasztalról összeválogatjuk a saját adagunkat. Sokaktól tanulunk, de végül nehéz visszavezetni, hogy kitől milyen inspirációt nyertünk. Collins számára a legfontosabb irodalmi alakok között szerepel Philip Larkin, Ron Padgett, Kenneth Kock, Walt Whitman és Charles Simic is. Simicre kicsit irigy is, hiszen elképesztő képzelőereje van, vízióit pedig képes egyszerű nyelvben megfogalmazni.

Billy Collins legújabb kötete, a Whale Day
Forrás: Facebook/Billy Collins

Szó esett Ashbery művészetéről is, amit sokan a legnehezebben befogadható kortárs költészetnek tartanak. Collins is így hitte régen, azonban rájött, hogy Ashbery esetében nem az a fontos, hogy minden sorát megértsd. Csak hagyni kell, hogy a versek játékossága magával ragadjon.

Collins versei is teli vannak játékossággal annak ellenére, hogy gyakori témája a halál. A költő szerint ez nem ellentmondás: a halandóság borzongató tudatában lehet leginkább élvezni az életet. Mivel tudom, hogy a létem e földön véges, ezért minden napot különlegesnek és élénken élek meg, vallja.

Collins új kötetében, a Whale day-ben, ahogy azt már eddig megszokták tőle, mindenről ír, ami épp körülveszi. Most épp nem New Yorkban, hanem Floridában él, ezért a korábbi verseiben szereplő juharfák és tűzfalak pálmafákra és furcsa alakú madarakra cserélődtek.

A beszélgetésen megosztotta még: mielőtt belekezd egy versbe, versszaki döntéseket hoz. Nagyjából előre tudja, hogy milyen hosszú, mekkora versszakokból fog állni az adott költemény. Sejti azt is, hogy hova fog kilyukadni.

„Aztán végül addig írom, amíg eljutok a végére.”

A beszélgetés a Margó Fesztiválon hangzott el október 16-án.

Nyitókép forrása: https://antiochcollege.edu/