fbpx

„Bóbita, bóbita táncol”… – Hatvanéves a Bóbita Bábszínház

A hatvanéves, pécsi székhelyű Bóbita Bábszínház fennállása óta számos előadással csalt mosolyt gyermekek és felnőttek arcára egyaránt; sikerük, országos és határon túli hírnevük évtizedek óta töretlen.

Az évforduló kiváló alkalom arra, hogy felelevenítsük a bábszínház történetét, és szó essék a társulat alapítójáról, Kós Lajos bábművészről meg az általa megálmodott, majd létrehozott világról, amelybe a szívét-lelkét beletette.

Már egészen kicsiny korától kezdve rajzolt. Első mestere Koffán Károly grafikusművész volt, aki hamar a főiskola irányába egyengette az útját. 1943-tól a Képzőművészeti Főiskola grafikus szakán tanult. „Főiskolás éveimre nagy szeretettel emlékszem vissza. Művészileg és emberileg fejlődtem, és sok itt szerzett tapasztalat hasznosult későbbi színházi munkáimban” – emlékezett vissza erre az időszakra A Bóbita – A pécsi bábegyüttes története című könyvében. Hasznos és szép éveket töltött ott, ám kénytelen volt dicstelenül távozni. Varga Nándor Lajost, Kós mesterét „kitették” az intézményből, utódjául pedig az időközben balra tolódott Koffán Károlyt nevezték ki. Ebben a légkörben az apolitikusnak számító Kósnak nem volt maradása, így végül a diplomáját sem vehette át, és elesett minden szakmai lehetőségtől.

Szerencséjére ott volt neki a bábozás, amellyel még főiskolásként ismerkedett meg. 1947 tavaszán jelentkezett a felhívásra, amelyben a Bábszövetség keresett fiatal képzőművészeket. Rögvest beíratták egy éppen induló esti tanfolyamra, ahol megismerkedhetett az alapokkal. Ezután csatlakozott a SZOT (Szakszervezetek Országos Tanácsa) utazó bábcsoportjához, amely autóbuszokkal „szállított” műsorokkal látta el az üdülőket, szórakoztatta a nyaraló gyermekeket. Ám az utazgatásoknak vége szakadt, miután  kultúrpolitikai tanfolyamra küldték, majd beajánlották az akkor alakuló Népművészeti Intézetbe. Itt kisebb-nagyobb megszakításokkal 1961-ig dolgozott.

Már Pécsen élt, amikor 1961 tavaszán országos bábkonferenciát rendeztek az ottani Doktor Sándor Művelődési Központban. Ezen meglepő ajánlatot kapott: az akkor már tíz éve működő helyi bábegyüttes művészeti vezetői posztját kínálták fel neki, amely őszre az ő személyében nemcsak új vezetőt, hanem Honty Kati újságíró javaslatára új nevet is kapott Weöres Sándor Bóbita című verséről. Nem véletlenül, hiszen már első produkcióikat is áthatja Weöres költészete, művészi-mesei gondolkodásmódja, nyelvezete, gyermekek és felnőttek által egyaránt csodált verseinek világa. „A névválasztás nem csak egy múló pillanat művészi képének, programjának összegzője, de messze ható, stílusmeghatározó és megkötő szerepe is van” – vélekedett a könyvében Kós.

Művészeti vezetőként nem kisebb feladat hárult rá, mint hogy darabot találjon, társulatot szervezzen, új színpadot tervezzen, és meghatározza az évad feladatait. Számos javításra, cserére volt szükség, le kellett szereltetni a belső függönyrendszert, és a műhely gépesítése, a hangosítás megoldása is fontos feladat volt. A kiváló gárda ügyesen vette az akadályokat.

A megújult bábszakkör egyéves előkészítés után, 1962 őszén megkezdhette működését.

Az első években több darabot is előkészítettek, és a Vitéz László mellett a Bűvös tűzszerszámot vitték színpadra. Az évad közepétől „télapós előadásokra” vállalkoztak: vállalati ünnepségeken mutattak be vidám, egyszerű darabokat. Úgynevezett megyei szerepléseik is sokasodtak: olyan helyeken, például a harkányi strandon is játszottak, ahova színházi „haknibrigádok” nem jártak.

Az első bemutatók után, 1963-ban kétéves munkába kezdtek, amellyel kiteljesítették a Bóbita stílusát. Ez volt a legnehezebb feladat: zenére kellett árnyjátékot játszani. Kós a kínai árnytechnikához fordult megoldásért. Kilenc művet (többek közt Gazdag Erzsi Meseboltját, Pákolitz István Mézlopóját és Weöres Sándor A kutya-tár és a Haragosi című verseit) játszották el. Ez kiváló iskola volt számukra későbbi show-ikhoz.

1965-re megszilárdult a társulat, a stílusa pedig kiforrottá vált. Az igazi áttörést az 1965-ös Ki mit tud?-os győzelem hozta el számukra, amelyen nem szokványos, kesztyűs számot adtak elő, hanem a kezükkel fejeztek ki érzelmeket bábok helyett. Újításuk még a szűk szakmai körök számára is újdonságként hatott. A recept bevált, a sikert arató előadásnak köszönhetően nemcsak Pécsett, hanem országosan is nagy ismertségre tettek szert. Az elkövetkező két Ki mit tud?-on egyre komolyabb zenei alapú előadásokkal léptek fel (Bach, Purcell, Rossini), az 1972-es versenyen pedig parodisztikus-humoros, musical- és jazzalapú számokkal.

A bábműfaj az együttes jóvoltából a figyelem középpontjába került, és felnőttek számára is élvezhető volt.

Humoros és show jellegű, de komolyzenei ihletésű előadásaik (A kékszakállú herceg vára, A fából faragott királyfi, Operasaláta, Séta az állatkertben) vagy instrumentális rockzenére készült, szöveg nélküli darabjaikkal (Pink Floyd, Kalevala, Emerson Lake and Palmer, Egy kiállítás képei) kitágították a műfaj határait.

Kós Lajos olykor nem varrta, hanem műanyag tárgyakból rakta össze a bábjaikat. Nem változtatott a tárgyak, például a samponos flakonok és műanyag poharak eredeti formáján, és át sem festette őket, hanem a maguk natúr valóságában kerültek a munkaasztalra, hogy ott vidám figurákká: tündérekké, királyfivá és királylányokká vagy éppen kutyákká, macskákká változzanak át. Úgy vélte ugyanis, hogy a bábosnak a természetesség iránti vágyát az utánzás inspirálja, hogy létrehozott figurái minél jobban hasonlítsanak az emberre. „Minél naturálisabb egy báb, annál inkább egy kis ember, akit megfordított látcsővel látunk. A báb anyagában él, s minél inkább elveszíti anyagszerűségét, annál inkább hasonlít egy  »valódi« emberre” – írta. Ebből a korszakból a jubileumi kiállításon nemigen láthatunk tárgyakat, hiszen azóta sok idő telt el, és a társulat is más irányt vett.

1981-től az első vidéki profi társulatként, az együttes jogutódjaként és hagyományainak folytatójaként Bóbita Bábszínházként működnek.

A hatvanadik születésnaphoz most olyan kiállítás társul, amelyen legalább egy fényképpel vagy bábbal minden tervező megjelenik, aki megfordult a bábszínháznál. Láthatjuk a Búbos Vitéz (2001) három főszereplőjét: Hujki kiskirályt, lányát, Lórikát és a címszereplőt: a pásztorfiú Búbos Antalt. Találkozhatunk az Édes élet cukrászda (2019) figuráival: egy testvérpárral, akik reggeltől estig sürögnek-forognak, és közben „karamellás krémes-mézes” meséket mondanak. A társulat, amely igyekszik méltó lenni a 2008-ban elhunyt Kós Lajos szellemi örökségéhez, ünnepi évaddal készül az évfordulóra.

Takáts Fábián

Az enteriőrfotókat Mizerák Andrea (Pécsi Riport) készítette.

A rovat további cikkei