A Szépművészeti Múzeumban ezalatt az időszak alatt a Janus Pannonius Múzeum tulajdonában lévő Csontváry-képekben gyönyörködhetnek a látogatók, hogy aztán minden visszakerüljön eredeti helyére. A pécsi Toulouse-Lautrec világa című kiállítás azért is különleges, mert a Szépművészeti Múzeum műtárgyvédelmi okokból csak háromévente, három-három hónapra adhatja kölcsönbe Lautrec litográfiáit. Ilyenformán a francia festőművész és grafikus most kiállított alkotásait igencsak meg kell becsülni, aki még nem látta, az ne mulassza el a július 30-ig látható tárlatot.
A Szépművészeti Múzeum állománya gazdag Lautrec grafikáiban. Számszerűsítve ez kétszáznegyven művet jelenet, melyek adományozások és vásárlások révén kerültek az 1910-es években a múzeumba. Csupán néhány intézet, köztük a párizsi Nemzeti Könyvtár kollekciója mérhető a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményéhez. Ez utóbbiban Lautrec borítótervei, könyv-és folyóirat illusztrációi, kottacímlapjai, plakátjai is megtalálhatók, minden, ami grafikai tevékenyégét lefedi.
A franciaországi Albi városában született Toulouse-Lautrec elkötelezetten készült a művészi pályára. Gyermekkorától szeretett rajzolni, tehetsége már egészen fiatalon megmutatkozott. Törpenövése, gyönge testalkata, törékeny csontozata sem szabott gátat az alkotásnak. Tehetős szülei tanárt fogadtak mellé, édesanyja műtermet rendezett be neki, ahol kedvére rajzolhatott és festhetett, különböző technikákkal kísérletezhetett. Ekkoriban főként lovas jeleneteket készített, első mestere és egyben barátja René Princetau állatfestő volt. Érettségi vizsgája után a továbbtanulást mellőzve Leon Bonnat festőművész műhelyében képezte magát, és csiszolta minél tökéletesebbre rajztudását. Innen egy esztendő múlva továbbállt, és az akadémikus Fernard Cormon atelier-jében kötött ki. Később fokozatosan megszabadult az akadémikus stílustól és kialakította sajátos képi nyelvét.
[gallery size="full" columns="2" ids="340825,340824"]
Életének legfontosabb mozzanata a szülői ház elhagyása volt. 1882-ben a Montmartre lett az otthona, ahol példaképe, Edgar Degas is élt. Lautrecet rabul ejtette korának legnépszerűbb mulatónegyede, ahol többek között Dali, Monet, Modigliani, Picasso, Van Gogh is megfordult. A pezsgő életű negyed mágnesként vonzotta a művészeket, akik zenés kávéházakban múlatták az idejüket, örömlányok társaságát élvezték, kabarékban töltötték az éjszakát. Ebbe a félvilági figuráktól is hemzsegő bohém légkörbe csöppent Lautrec is, aki arisztokrata neveltetésével szembefordulva ezt választotta életteréül.
Témáit ettől fogva környezetéből merítette: akrobatákat, bohócokat, előkelő urakat és hölgyeket, kánkánt járó táncosnőket, örömlányokat festett.
Éjszakai életet élt, állandó látogatója volt a kabaréknak, kávéházaknak, híres táncosnőkkel, énekesnőkkel ismerkedett meg. Nem kerülte el a nyilvánosházakat sem, ahol szerették emberségéért, gyengéd együttérzéséért. Hű társra Suzanne Valadon személyében lelt. Az artistaként, majd modellként és festőként dolgozó hölgyet Lautrec több ízben megörökítette.
Litográfiával 1891-től a posztimpresszionizmus jeles képviselője, Pierre Bonnard tanácsára kezdett el foglalkozni. Az 1800-as évek utolsó évtizede volt életének legtermékenyebb periódusa, amikor is litográfiáival, plakátjaival sikert aratott, gyűjtők és kiadók kedvencévé vált. A műkritika is meleg fogad
tatásban részesítette. Lautrec felfedezte a plakátban rejlő lehetőségeket, megteremtette az igazi „utca művészetét”. Stílusa – nagy felületek, világos vonalak, kifejező betűk, meglepő rövidülések – a modern plakátművészet előfutárává teszi. Hirdetményei újszerűségükből adódóan meglepetést keltettek.
A Csontváry Múzeumban látható litográfiák között több nevezetes darab is látható, így az Eldorado: Aristide Bruant (1892), az Aristide Bruant a kabaréjában (1893) a Jane Avril (1893) vagy a Divan Japonais (1893).
Lautrec munkássága szorosan összefonódott a Montmartre-ral, amelyet 1884-től csak nyaranta és utazásai alkalmával hagyott ott huzamosabb időre. A társasági élet fő helyszínein, a kerület zenés mulatóiban énekesek és kánkán-táncosnők szórakoztatták a közönséget. A korszak egyik ünnepelt előadója volt Aristide Bruant kabaréénekes, színész és költő. Fellépőruhája: vörös pulóvere, fekete felöltője, hosszú csizmája és vörös sálja feltűnést keltett, színre lépéséhez az Astrid Bruant, a Montmartre csillaga nevet használta. Lautrec nemcsak nagy tisztelője volt, hanem jó barátságot is ápolt vele, karakteres alakját négy plakáton is megörökítette: erősen stilizáltan, egységes színfoltokból építkezően és síkra redukáltan. Lautrecet olyannyira érdekelte a nagyvárosi perifériák különös folklórja., hogy egy sor illusztrációt is készített Bruant apacsdalaihoz, melyek a Mirliton kabaré reklámújságjában jelentek meg.
[gallery columns="2" size="full" ids="340816,340817"]
Baráti kapcsolat fűzte a párizsi mulatók ünnepelt sztárjához, Jane Avrilhoz is, akinek figuráját leginkább Lautrec legismertebb plakátja, a Jane Avril adja vissza. A Degas stílusához hasonló kompozíción fellépés közben, magasra emelt fekete harisnyás lábbal látjuk a kánkántáncosnőt, amint előadja az algériai eredetű gyors, erotikus táncot. Egy másik plakáton, a Divan Japonais címűn szintén ő tűnik fel, ezúttal a közönség soraiban ülve, mögötte Eduard Dujardin író, a párizsi kabarék gyakori látogatója.
A zenés kávéházak, táncos mulatók, kabarék fellépői és vendégei mellett a tárlaton külön szekcióba kerültek a bordélyok világát reprezentáló művek. Lautrec 1892 és 1895 között sokszor heteket töltött ezekben a piros lámpás házakban, ahol órákon keresztül szemlélte leendő modelljeit szépítkezés, vagy éppen kártyázás közben. A közelükben alkalma nyílt szerelmes pillantásaikat, gyengéd gesztusaikat is megfigyelni. Az Elles címlap (1896) litográfiáján egy prostituált éppen meglazítja hajkoronáját. Kliensére vár, akinek kalapja már ott fekszik. A magát csinosító hölgy kék köntöst visel, a ruha dekoratív, ívelt sziluettje a szecesszió hatását tükrözi. Ezeken a rajzokon a kendőzetlen valóság jelenik meg, olykor finom iróniával, olykor karikírozva.
A Toulouse-Lautrec világa című tárlaton napközbeni szórakozást bemutató munkák is terítékre kerültek, mint például a lóverseny. Lautrecnek már fiatalkori rajzai, korai festményei a lovaglás iránti érdeklődéséről tanúskodtak. Az 1899-ben készített Zsoké az egymással versengő állatokat és gazdáikat mutatja hátulnézetből, átlós szerkesztéssel. Lautrec fő célja a vágtázó lovasok sebességének megragadása volt.
Lautrec bámulatos rajzkészségről tanúskodó grafikáinak izgalmas válogatását tekinthetik meg Pécsett az érdeklődők. Dinamikus alkotásainak szinte egyedüli témája az ember, a nagyváros peremén élők, a különös figurák, a bohém világ, ahova ő is tartozott.
A Toulouse-Lautrec világa – Litográfiák a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből július 30-ig látható a pécsi JPM Csontváry Múzeumban.
Takáts Fábián
Nyitókép: MTI/Ruprech Judit. Reprodukciók: Szépművészeti Múzeum
