222 illusztráció látható most a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay-termének falain. Az elsőként megrendezett Budapesti Illusztrációs Fesztiválra beérkezett 2600 pályamű legjobbjai ezek. 222 olyan munka, amely igazolja, hogy a hazai illusztrációs művészetek korszerűek, frissek, illeszkednek a nemzetközi trendekbe és mindamellett végtelenül szerteágazók.
Az első pillanatban kiszúrom kedvenc illusztrátorom, Rofusz Kinga rajzait. Őt Szabó T. Anna Senki madara című kötetének képei láttán zártam a szívembe. Hatalmas, határozott színvilágú festményei, összetéveszthetetlen alakjai kissé sötét, mégis varázslatos világot tárnak elénk. Rofusz Kinga rajzain kicsit mindenki lebeg, olyanok az alakok, mintha valami földöntúli világban léteznének, miközben a hátterek ecsetvonásai, visszadörzsölt felületei az anyag kézzelfoghatóságáról tanúskodnak. Emellett mély, finom szövegérzékenység is jellemző munkáira. Ezen a kiállításon is itt vannak a Senki madara rajzai, de mellette még ott szerepelnek Rofusz A sóhoz és a Varázsfuvolához készített illusztrációi is.
Nagyon kedvelem még Agócs Írisz illusztrációs munkáit is. Ő jellemzően ceruzarajzokat készít, amit azután akvarellel fest meg. Kevés vonallal alakítja ki bájos, csodálkozó szemű figuráit, a lazúros, folyatott színek pedig igazán mesebeli hátteret adnak ezeknek a karaktereknek. Most Shona Innes egyik kötetének rajzait látjuk tőle, amelyeken a kis állatok különféle félelmekkel próbálnak megbirkózni.
De van itt még jó néhány csodás meseillusztráció. Remsey Dávid Borbáth Péter meséjéhez készített rajzai meglévő rajzokból, metszetekből építkezve egy új, megfoghatatlan, földöntúli látványvilágot tárnak elénk. Pusztai Diána illusztrációit légies könnyedségük és finom pasztelles színei miatt kedveljük, Nagy Norbert a Lámpaoltó pöttyös nénihez készített rajzait pedig azért, mert a jól ismert budapesti helyszíneket egy vad és burjánzó zöld környezetben tárja elénk.
Herbszt Lászlótól most leginkább a Fekete István: Éjféli harangszóhoz készített mozdonya és Tamási Áron A legényfa kivirágzik című művét illusztráló figurája fog meg. Kicsit olyanok ezek a rajzok, mintha Lajta Béla építész szemlélete köszönne vissza bennük. Egy felülírt, erősen geometrizáló formavilágot látunk, amelyben jelen vannak a népművészeti motívumok is. A finoman kidolgozott, precízen megalkotott formák hangulatos képekké állnak össze.
Az illusztrátortól ebben a válogatásban szerepel egyébként szépirodalmi illusztráció is. Az Ők is boldogan éltek? felnőtt mesékhez készített rajzok érdekes, több motívumkincsből építkező építészeti keretben jelennek meg. A fekete-fehér alapból kiugró vörös árnyalat drámaivá teszi ezeket a rajzokat. Izgalmas, ahogy a népművészeti motívumokat a popkulturális elemekkel vegyíti.
Örömteli, hogy a magyar könyvillusztráció egyre kevésbé korlátozódik kizárólag a gyerekkönyvekre, és a kép nemcsak a megértés eszközeként funkcionál. A válogatásból is látszik, hogy a „komoly” irodalomban is van helye az illusztrációnak. A szépirodalmi grafikák nem pusztán értelmezik a szöveget, hanem többletjelentést adnak hozzá.
Gollowitzer Szabina az Állatfarmhoz készített rajzai például leporolják és modern köntösbe öltöztetik Orwell klasszikusát. Az alkotó nagyon kevés színnel dolgozott a rajzok megalkotása során, barnákból, feketékből, szürkékből és fehérekből építkeznek ezek a kompozíciók. Azonban az állatok köré helyezett geometrikus keretek és a gazdag vonalhálóval megrajzolt figurák igazán élővé teszik az ábrázolt jeleneteket.
Ebben a kategóriában van néhány, az ismeretterjesztés igényével vagy tudományos céllal létrehozott grafika is, például Orr András botanikai rajzai vagy Tompa Borbála cirkuszos ABC-je.
Nagyon okos Gévai Csilla és Kara Orsolya Örökzöld munkafüzetek óvodásoknak című munkája. Koszó Gréta Noémi Japán-magyar képes szótára pedig meghozza a kedvünket a nyelv elsajátításához.
Jó hangulata van azoknak a képeknek is, amelyek Budapestet vagy más nagyvárost mutatnak be. Nemes Anita Budapest kollekciója a város tipikus helyeit és életképeit fűzi egybe. Séllei Nóra Balatoni emlékkönyve a nyaralások nosztalgikus hangulatát idézi meg. Bárdos László magyar nagyvárosok részleteit – először egy múltbeli, aztán pedig egy jelenbeli képen – mutatja be, szinte már infografika jelleggel.
A mostani válogatásból az iskitűnik, hogy napjaink egyik legprogresszívebb illusztrációs műfaja, a szöveg nélküli képeskönyv vagy silent book is egyre népszerűbb. Ez a műfaj csak akkor működik jól, ha az illusztráció elég beszédes ahhoz, hogy önmagában is megállja a helyét.
Közülük nagy kedvencem Maros Krisztina: Milyen színű a boldogság? című kötete, amelynek egyes lapjain a teljes oldalt kitöltő, különböző színű illusztrációk szerepelnek. A sok-sok meglepetésszerű részletből felépülő, egy-egy boldog pillanatot megmutató jeleneteken apró összefüggések, izgalmas, meglepetésszerű részletek tárulnak fel.
Rofusz Kinga Otthon című kötetének rajzai mély érzelmeket közvetítenek. A történet kisfiú hőse egy nap elköltözik szeretett otthonából, szülei új házat vásároltak. A régi otthontól való fájdalmas búcsú, a visszavágyódás, majd a megnyugvás és az új otthonra találás érzelmei elevenednek meg ezeken a rajzokon.
Kiemelkednek még a sorból Koncz Tímea szimmetrikus, Rorschach-tesztet felidéző rajzait, melyek igazán megmozgatják képzeletünket a sok-sok részletnek és izgalmas színpárosításnak köszönhetően.
A kiállítás október 30-ig látogatható a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
