Egy-egy új kiállítás rendezése a múzeumi élet, a szakmai munka koronája. A bemutatóterek falai mögött, a múzeum épületének gyakran a kiállításokéinál sokkal nagyobb tereiben, raktáraiban, műhelyeiben aprólékos munka folyik. A látogatók csak a színfalak mögött zajló, gyakran éveken át tartó szövevényes munkafolyamat legvégső állapotát ismerhetik meg, minden előzmény a kulisszák mögött marad. Ennek a komplex munkafolyamatnak a tárgyban rejlő kulturális érték felfedezése az első lépése. A tárgyak megszerzése, rendszerbe tagolása, értelmezése és feltárása már a gyűjteményezési feladatokhoz tartozik. Ez gondos kutatói munkát jelent, amely a gyűjteményezési stratégiával összhangban történik.
Manapság egy műtárgy felfedezése ritkább esetben filmbe illő, és nem jár kalandos régészeti felfedezések során egymással versengő kincsvadászok összecsapásával. A versengés magán- vagy aukciós vásárlásokon zajlik, ahol a múzeumoknak elővásárlási joguk van. És mint a Néprajzi Múzeum legújabb kiállításán kiderül: terepmunka során is lehet a meglévő gyűjtemény struktúrájába illeszkedő különleges tárgyakat találni. A lappangó műtárgyak lelőhelyeit nem detektorok jelzik, hanem az alázatos kutatói munka és a szakértői vizsgálatok alapossága segít.
A Zárvatermő az új Néprajzi Múzeum legfrissebb, időszaki kiállítása. Olyan periódus gyűjteményezési tevékenységéről számol be, mely négy és fél évig a külvilág elől elzárva zajlott. A 2018 és 2022 közötti évek ugyanis az új épületbe való átköltözésről szóltak. A sziszifuszi munkafolyamat során az elmúlt százötven évben szerzett több mint negyedmillió műtárgy és több millió oldalnyi archív anyag cserélt otthont. Nem csoda, hogy ezekben az években nem volt prioritás a múzeum gyűjteményeinek gyarapítása. Ám ahogy az lenni szokott, az élet meglepetést hozott: éppen ezekben az években kihagyhatatlan lehetőségek adódtak arra, hogy a múzeum műtárgyegyüttese még komplexebbé és színesebbé váljon.
A Zárvatermő egyszerűbb és technológiai szempontból is redukáltabb, mint a Megérkeztünk című párhuzamosan futó kiállítás, amely átgondolt, rétegzetten installált, minden érzékszervre ható.
A Néprajzi Múzeum kiállításainak legfőbb ereje a gondos válogatásban rejlik. A korokon átívelő, témakörönként kontextusba szervezett kulturális lenyomatokat holisztikus látásmód és komplex értelmezési keretek jellemzik. Ilyen a Zárvatermő is. Jól megválasztott, érdekes és releváns műtárgyakat láthatunk. A kiállításmegnyitón Sebő Ferenc népzenekutató, Kossuth-díjas énekes, dalszerző, a Nemzet Művésze a népzenegyűjtéssel és -éltetéssel vont párhuzamot. „Meg kell válogatnunk, hogy mit adunk tovább a régmúlt örökségéből, de a jövő bőséges kínálatát sem árt megszűrni” – mondta.
A kiállítás első szakaszában a múzeum nemzetközi gyűjteményeit bővítő műtárgyak kaptak helyet. Itt láthatjuk Szombati Ilona kongói festménygyűjteményének posztkoloniális zsánerképeit. A 172 darabos kollekció Amszterdamból került Magyarországra; a képek korlenyomatként őrzik Kongó függetlenné válásának emlékeit. A múzeum munkatársainak 2022-es terepmunka-gyűjtéseiből is láthatunk ízelítőt: elősorban Zimbabwéban és Zambiában gyűjtött hulladékokat, újrahasznosító állatfigurákat, varázs- és szerencsehozó olajakat, továbbá egy borbélyüzlet plakátját tekinthetjük meg.
A hazai vizekre Győrffy István néprajzkutató levelezésével és kézirataival evezünk át. A hagyatékot sikerült az intézmény számára megszerezni. A levéltári anyag tudománytörténeti jelentősége mellett a szakmai kapcsolattartás kordokumentumait is őrzi.
Jelentős bútorgarnitúrákkal is gazdagodott a műtárgyállomány, a kiállításon enteriőrökbe rendezve láthatjuk őket. Elsőként Péntek György műhelyéből származó körösfői bútorokat, amelyek különlegessége a kalotaszegi hímzés fába vésett változata. A mester műhelyéből egykor Kodály Zoltán és Bartók Béla is rendelt bútorokat.
Egy következő blokkban népies, Jászágóról származó nyaralóbútor-garnitúrát tekinthetünk meg. A bútorokat szív- és pávamotívumokkal díszítették. A 19. század végén és a 20. század elején a polgári lakásokban kedvelt stílus lett a népi kultúrából kölcsönzött motívumkincs. A mindennapi használat helyett azonban a reprezentáció volt a fő cél, ezért a stílushűség helyett a motívumok keveredése és az arányok változása volt jellemző.
A kiállításon a Román-gyűjtemény főként szakrális vonatkozású tárgyegyüttesei is helyet kaptak. Az első világháború után átalakult a lakáskultúra, elvesztek a paraszti gyökerek, és a szakrális tárgyak kikoptak az enteriőrökből. A Kádár-korszak idején mégis gyűjtési hullám indult, amelynek során, főleg értelmiségi körökben felélénkült a néprajzi tárgyak iránti érdeklődés. Román József és Anna 1969-től ötven év alatt ezernégyszáz darabos gyűjteményt állított össze. Ennek során valóságos múzeummá változtatták lakótereiket. Szerzeményeiket elsősorban a BÁV aukcióin és régiségpiacokon vásárolták.
Történelmi vonatkozásokat és egy házaspár személyes történeteit is őrzi egy bonyhádi tisztaszoba berendezése. A garnitúrához tartozó 64 tárgyat egy idős székely házaspártól vásárolta meg a múzeum 2019-ben. Történetükben két, erős gyökerekkel rendelkező kultúra szövődik össze: a bukovinai családot a kitelepítéskor svábok bonyhádi házába költöztették.
A használati tárgyak sorát gazdagítják Knopp János népi kerámiái – a múzeum 671 tárgyat vásárolt meg a gyűjtőtől. Ez a beszerzés azért jelentős, mert az 1950-es évek óta a legnagyobb mértékben gyarapította a kerámiagyűjteményt.
Jelentősek azok az új textíliák is, amelyek immár a közgyűjteményben kaptak helyet. Ilyen az egyik legjellegzetesebb motívumkincsű kalocsai terítő, valamint az ELTE folklór tanszékének egykori tanára, Verebélyi Kincső textiladománya. A tőle származó tárgyak között szereplő két olajnyomaton a női és a férfi életút mérföldkövei jelennek meg a születéstől százéves korig. Verebélyi az oktatás során is rendszeresen használta ezeket az autentikus darabokat.
A kiállítás szívében sok-sok apró cérnababát láthatunk. Tornászok, mesefigurák, népviseletbe öltözött miniatűrök, kedvelt ajándékok, nagyszerű gyűjtési és reprezentációs mintadarabok is vannak köztük. A készítő, Padlovics Karola 1925-től önálló háziiparosként dolgozott Budapesten. Főként egyedi gyártású textiltárgyakat, jellemzően drótvázas cérnababákat készített. A különféle politikai és kereskedelmi korlátozások ellenére 1973-ig folytatni tudta működését.
A kiállítást végigjárva megérthetjük a Zárvatermő cím találó voltát. A zárvatermő növények magkezdeményei zárt helyen is képesek új élet elindítására. E tárlat előkészítése abban segített, hogy a múzeum bezárásának időszakában is megmaradjon a gyűjtemény életének kontinuitása. A jelenkor lenyomatainak felfedezése, a közelmúlt kulturális hagyatékának feldolgozása és értelmezése ugyanis egy múzeum munkájának egyik legfontosabb eleme.
Fotók: Incze László / Néprajzi Múzeum
