Mindjárt kezdetben gyilkos (Illés Jenő: Szulamit, 1916), majd a ravaszságot képviseli (Lázár Lajos: Taifun, 1917) vagy éppen a vágy, a természet szava megnyilvánulásait (Fekete Mihály: A vágy, 1917) láthatnánk személyében, ám ezek a filmek sajnos megsemmisültek.
Az Ítél a Balaton (Fejős Pál, 1932) képsorai viszont fennmaradtak, s itt már-már rezonőri szerepet kap egy kiscica. Amikor a szerelmi háromszög konfliktusai közepette a legények székekkel esnek egymásnak a kocsmában, a bölcs állat menekülőre fogja. Csakhamar a harcias férfiak is követik példáját, mert feltűnnek a csendőrök.
A Sziámi macska (1943) rendező-forgatókönyvírója, Kalmár László átértelmezi mind a vampmítoszt, mind a glamourfilmek közhelyeit, s a korszak közbeszédét uraló fajelméletekre is reflektál. A maga korában zenés melodrámának készült filmet újabb keletű szakszóval romantikus komédiának is nevezhetjük, amely a kötelező happy end meglepő átfordítása révén csaknem realista alkotássá lesz.
A dzsentriallűröktől sem mentes autókereskedő Pali (Hajmássy Miklós) nősülni szeretne, nyugodt otthonra vágyik, ám csak az izgalmas nők képesek megdobogtatni agglegényszívét. S hogy ki lehet izgalmas? A félig sziámi származású dizőz, Miu (Szeleczky Zita) bizonnyal az, Pali sebtében el is jegyzi. Az egzotikus művésznő azonban valójában Takács Manci, egy házmesterként dolgozó kiugrott színész karrierre vágyó lánya, aki érvényesülése érdekében sikerrel adja a vampot (ne feledjük: a megjelölés a vámpírból ered!).
Felszabadítóan komikus a kontraszt a filmkezdő férficsábító Miu, majd a következő snitt kócos Mancija között, aki cicával takaróján olvassa atyai pártfogója, a kelet-ázsiai kultúrákat kutató prof levelét. A cselekmény szerint 1939 májusában vagyunk, a háború kitörése előtt pár hónappal, s a film a kornak megfelelően konstatálja: a különböző emberfajoknak nem közösek a gyökerei, a keletit és a nyugatit semmi nem köti össze. A pesti humor persze erre is tud poént: „Dehogynem, a hatos villamos.”
A macska a korabeli polgári, párkapcsolati értelemben frivolitást is sugall.
Nem véletlenül hívták a háta mögött Biller Irén primadonnát Vasmacskának, aki közeli viszonyt ápolt Vass József préposttal, többszörös miniszterrel. Szőts István látszatra lírai történetének pillanatokra feltűnő, mohón nyeldeklő tanyasi macskája ellenkezőleg, mind frivolitástól, mind poézistől vagy cukiságtól mentes: a nincstelen emberrel kerül egy szintre. Az Ének a búzamezőkről (1947) satnya kisállata a párhuzamos vágás révén a paraszti élet alaptörvényének metaforája: csak annak jut falat, akinek hasznát lehet venni.
A magyar animáció atyjának is nevezett Macskássy Gyula (1912–1971) pályája közepéig csupán reklámgrafikáiban és mellékalakként ábrázolt cicákat. Ám – nomen est omen – a macskafigurák mémmé válásához a fogalom megszületése előtt bő hatvan évvel, előre hozzátette a magáét. A kétperces, leleményes Hol az a macska? (1959) tejreklám macska-egér harcban elbeszélve, melynek során fordul a közhely: a tejtől a kisegér válik erőssé, s legyőzi a macskát.
A Pannónia Filmstúdió által készített, a Magyar Televízióban 1972–1987 között képernyőre kerülő Frakk, a macskák réme sorozat egyik társrendezőjeként (rendezők: Cseh András, Nagy Pál, társrendezők: Harsági István, Meszlényi Attila, Imre István, Várnai György) Macskássy is hozzájárult ahhoz, hogy a „kutya-macska barátság” toposz generációk sorának váljon alapélményévé. A Bálint Ágnes jegyezte történet, melynek forgatókönyvét és grafikai terveit Várnai György készítette, zenéjét Pethő Zsolt szerezte, rendkívüli népszerűségnek örvend mind a mai napig. Károly bácsi (Rajz János/Suka Sándor) és Irma néni (Pártos Erzsi) mindennapjait megkeseríti, hogy a becsületes Frakk (Szabó Gyula) és az álnok macskák: a fekete Lukrécia (Schubert Éva) és a fehér Szerénke (Váradi Hédi) folyamatos harcban állnak. A címszereplő derék, focikedvelő magyar vizsla a férj, a beste cicák pedig a feleség kedvencei, s ádáz állóháborújuk a házasság intézményéről is elárul egynémely dolgot.
A legendás papíranimációs történeteket szombaton este főműsoridőben, az MTV Cicavízió – gyerekeknek szóló – műsorsávjában vetítették.
A monoszkópban látható Futrinka utca ugyancsak Bálint Ágnes (1922–2008) képzelőerejét dicséri.
A rendszeres televíziós meseszolgáltatás kezdetétől, 1958-tól ő volt az MTV mesefelelőse, s ő talált ki csaknem mindenkit, aki a Cicavízió égisze alatt költözött az otthonokba. A Futrinka utca báblakói 1962-től váltak családtaggá. Köztük a szeleburdi, affektáló Böbe baba, a rendet és igazságot képviselő Morzsa kutya és Cicamica, a bosszantóan kényeskedő macska.
A Kati és a vadmacska, Kollányi Ágoston 1955-ös ismeretterjesztő rövidjátékfilmje bájos története mellett arról is nevezetes, hogy versenybe válogatták Cannes-ban, ami ritkaságszámba ment az 1950-es években.
A gyerekbaráttá szelídített Jókai-adaptációban, a Szaffi (Dargay Attila, 1984) című rajzfilmben tragédiának nincs helye, humornak annál inkább. „Rég volt, tán igaz is volt” – kezdődik az elbeszélés szelíd iróniával, s akárcsak Tarantinónál, csak a happy endes történet elfogadható. Alapvetése, hogy a magyar harcosokat kiröhögik a törökök, majd azon sincs mit csodálkozni, hogy a mezítlábas, karikafülbevalós Jónás (Kern András) számára macska és nő egyazon alak.
Makk Károly Liliomfiját (1954) és Nemere László tévéjátékát, a Fekete macskát (1972) játékosságuk mellett a közös szereplő, Dajka Margit köti össze.
A reformkori Camilla egyfelől alacsony társadalmi helyzete, másfelől karikírozott túlkorossága miatt nem alkalmas cicának, ennek ellenére lelkesen fúj és bőszen meresztgeti karmait, vidor pillanatokat szerezve környezetének. Az 1970-es évekbeli Zsófi néni réges-rég elengedte a cicáskodást, van ellenben egy gyönyörű fekete kandúrja, aki védelméül szolgál minden ártó szándék ellen.
A Fekete macska nem egyszerű ártatlan jópofáskodás, nagyon is mutatja korát és környezetét. A busz túlzsúfolt és köhögve vánszorog, a szolgáltatások kevéssé működnek. „Ha nem tudsz pontos lenni, menj szerelőnek a Gelkához!” – csak egy kiragadott példa a ki- és beszólások közül, amelyek miatt működő időkapszulává vált Bunkó, a kemény öklű, de rettegősen babonás tolvaj (Madaras József), Jogász, az okoskodó rabló (Major Tamás) és a rendőr főhadnagy (Láng József) meg a címszereplő, Frici cica és gazdája kalandja.
A Makk–Dajka-munkakapcsolat a Macskajátékban (1974) csúcsosodott ki, amely Oscar-jelöltséggel öregbítette a magyar film hírnevét.
A két idős Szkalla nővér messzire szakadt egymástól is, boldog fiatalságuktól is. Erzsi (Dajka Margit), a nyugdíjba kényszerített pesti zenetanárnő hajdani életük kis lakásba zsúfolt, elegáns rekvizítumai között él magányosan, anyagi gondok között. A gyógyíthatatlan beteg Giza (Bulla Elma) jó körülmények között, családjával él Németországban. Ketten alkotnak egyet, egymásra szorulnak, mindkettejüknek az hiányzik, ami a másiknak úgy-ahogy, de megvan. A két nővér naponta beszél telefonon, a sok szó, pontos kimondás dacára a valódi történet a mögöttes jelentésekben, apró jelekben ölt testet. A macska játéka a tápláléklánc kegyetlen rítusait ruházza föl elfogadható, emberséges vonásokkal, a macska pedig – nos, ő bizony minden konkrét létezése dacára szimbólummá válik. Az ő apró, öntörvényű, valós lényében koncentrálódik mindaz, amit nem lehet birtokolni, s aminek kimondásához kevésnek bizonyulnak a szavak. A Macskajáték „filmes” film, a képi világával hat, az operatőr Tóth János minden szintet megmutat a fájdalmas-nosztalgikus líraiság és a legföldhözragadtabb realizmus között.
Maga a tápláléklánc szó is értelmetlen a Sátántangó (Tarr Béla, 1994) fekete-fehér, esős, mocskos, sáros közegében.
A hétéves, koravén, magányos Estike (Bók Erika) a leggyengébbek módjára egy ideig megpróbál küzdeni. „Erősebb vagyok nálad!” – vágja oda Micurnak, csoffadt kis tanyasi macskájának. Bizonyításképpen hosszan birkózik az állattal, majd megitatja mérgezett tejjel. A film több mint hétórás játékidejéhez arányítva elenyészőnek tekinthető az a 15 perc, amíg a macska kimúlik, ám aki látta, nem felejti egyhamar. A film tételezte átverésen, lenyomáson alapuló világnak az a rendje, hogy a vesztesnek esélye sincs. Változtatni nem lehet, csak kiigazolni belőle, s a Tarr–Krasznahorkai-univerzum kis Árvácskája magának sem kegyelmez.
Hasonlíthatatlanul több reménnyel kecsegtet a Macskafogó (Ternovszky Béla, 1986).
Noha ennek az önmeghatározása szerint rajz-játékfilmnek a világában egy kivétellel az összes macska alapból gonosz. Az alkotók (forgatókönyv: Nepp József) a populáris kultúra számos területének posztmodern remixét adják. A filmes, grafikus világot Keresztapa-alapokra húzott James Bond-, Superman- és Csillagok háborúja történetforgácsok ironikus újraértelmezéseiből rakták össze, melyeket kötőelemként kémfilmes, sci-fis, egzotikus kalandfilmformák hatáselemei tartanak össze.
Az alaphelyzet hidegháborús: MMU (Mickey Mouse után) 80-ban két szuperhatalom áll szemben egymással. A szindikátusba tömörült macskamaffia végső leszámolásra készül az egerek ellen, akik az InterMouse égisze alatt veszik fel velük a harcot. A tét az, hogy melyik populáció tud hamarabb olyan gépet építeni, amellyel végleg legyőzheti ősellenségét.
A nyitó képsor óriási macskaarca a Cicavízió grafikáját, záróképei pedig a hippikorszak mezőn lepkét kergető, bávatag mosolyú macska-virággyerekeit mutatja. Az egér, az nem gyilkol! Ő úgy győz, hogy békés vegánt farag a vérengzőkből.
A Macskafogó valamennyi karaktere legendává vált, s poénok és motívumok sorából lett szállóige („Mehetünk vissza a balettba ugrálni”, „Nyomja meg a piros gombot, és nyugodjon békében”). Az egerek (és a néző) szuperhőse Grabowski (Sinkó László), antihőse Lusta Dick (Bodrogi Gyula), s felejthetetlen Mr. Teufel (Benedek Miklós) és Safranek (Haumann Péter) szadomazo párosa is.
Összegezve: „Minden ember macska nem lehet.”
Boronyák Rita
A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2022/8. számában olvasható.
Képek forrása: Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum/HUNGART
Nyitókép: A Frakk, a macskák réme című rajzfilmsorozat egyik jelenete Irma nénivel, Szerénkével, Lukréciával, Károly bácsival és a címszereplő magyar vizslával. Forrás: MTI/MTVA
