Radisics Milán legutóbbi munkájának, a Water.Shapes.Earth című MÚOSZ Nagydíjas projektjének technikai hátterét mutatja be.
Hol és miért kezdődött?
Az Adriai-tenger északi partja mentén, Olaszország partjain több nagy kiterjedésű lagúna található. Az egyikben repülve érdekes jelenségnek lettem szemtanúja: az érintetlen mocsaras rész izgalmas formákat, színeket rejtegetett, ugyanakkor a levegőből látható volt, hogy a térség nagyobb része már mezőgazdasági területté lett átalakítva. Ez egyfelől nézve szükségszerű, mert a föld populációja gyarapszik, és a megnövekedett igények kielégítésére több megművelt területre van szükség. Másfelől azonban ijesztő látni, hogy mára a mocsarak alig tíz százaléka maradt meg a maga természetes szépségében, mert a víz évről évre lassan, de biztosan tűnik el.
Így egy ponton találkozott a víz iránti passzióm, a természet szeretete, az új perspektíva és a repüléshez való addiktív viszonyom. A halastavakról szóló sorozatomban megismertem a vizes területek törékeny ökoszisztémáját, így a következő fél évet a víz evolúciójáról szóló projektnek szántam, amit Water.Shapes.Earth névre kereszteltem. Kezdetben a víz szépségét örökítettem meg, de az ember nyomait ebben a léptekben már nem lehet, és nem is akartam kikerülni, így a projekt újabb fejezetekkel bővült. Koegzisztencia, ipar, mezőgazdaság, szennyezés, gyötrelmes küzdelem és a víz száraz nyomvonalai - érdekes, eddig nem látott perspektívából.
Elképesztó látványok a perspektívaváltásnak köszönhetően
A Water.Shapes Earth projekt képei absztrakt hatásúak, ezt nem tagadom, de egyben azt is vallom, hogy dokumentumok. Dokumentumok, mert pont az van rajtuk, amit a terepen látok, vagyis ahogyan én látom. És absztrakciók is, mert az új, szokatlan ortogonális nézet, ahogyan még nem láttuk a földünket, kölcsönzi a képeknek azt a hatást, amitől az az érzésünk, mintha egy másik bolygón járnánk. Miért is van ez így? Megpróbálom elmagyarázni.
Igaz, hogy a légi perspektíva már önmagában is új és szokatlan rálátást engedélyez, de a tájképen így is megjelenhetnek olyan látványok, melyek miatt teljesen mást mutathat a kép, mint ami a valóság. Az újszerű, légi perspektíván is tekertem egyet, és a tájat többnyire a föld felszínére merőlegesen fotózom.
A Water.Shapes.Earth képei pont ezért mozognak az absztrakció és a dokumentum határán. Ez nehezíti az értelmezésüket, de vallom, hogy ezáltal mélyebb értelmet is kölcsönöz a képeknek, az általuk hordozott mondandónak. Az új perspektíva új rálátást biztosít, amelyből új visszajelzéseket kapunk, ezek pedig - remélhetőleg - cselekvésre ösztönöznek bennünket.
Térkép
Gyakran megkapom a jogosnak tűnő kérdést: Hogyan találom meg ezeket az izgalmas helyszíneket? A válasz egyszerű: rengeteg órányi kutatással a műholdas térképeken! Bár vannak helyek, amelyeket régebbről ismerek, miután a téma kialakult a fejemben, a fotózott helyszínek nagyobb részét a Google Earth segítségével találtam meg. Ha bejelöltem a térképen az érdekes helyeket, akkor útnak indulok. Persze ezeket a terveket az időjárás gyakran felülírja, mert van, hogy nagyon erős a szél, köd csapódik ki a napkelte pillanataiban, vagy épp a fényviszonyok nem a legmegfelelőbbek. De akkor jön az "újratervezés", ami még izgalmasabbá teszi az alkotási folyamatot.
A víz folyamatos mozgásának köszönhetően megesik, hogy odaérve már nem azt látom, amit a Google pár éve lefotózott. Ez jelentheti azt, hogy az adott téma teljesen eltűnt, de van, hogy az idő múlásával csak még szebb lett. Így a pontos tervezés elengedhetetlen, de a rugalmasság mindig jelen kell hogy legyen, mert akad olyan téma is, amit a térképen nem vettem észre.
Óriási felbontás - nagy részletgazdagság
A terepmunka során gyakran találkozom olyan tájakkal, amelyek óriási méretük miatt beláthatatlanok vagy épp annyira megtetszenek, hogy nagy felbontásban is meg szeretném örökíteni, akár több méteres, részletgazdag, galériákban is élvezhető nagyítások formájában. Erre azt a megoldást eszeltem ki, amit csak fűnyíró technikának vagy pásztázásnak becézek.
Ennek az a lényege, hogy az elején a tájról készítek egy felvételt, amely magában foglalja a látványt, hogy meglegyen egy kockán a táj és lássam a nekem tetsző képkivágást. Ezután stratégiailag meghatározott pontokra repülve készítek négy-nyolc-tizenkettő vagy akármennyi felvételt, amiket később panoráma szerkesztővel egymásra fűzök Photoshopban. Ezzel brutális, akár 140 millió pixeles képfelbontást is elérhetek, és olyan részletgazdag nagyításokat mutathatok be a kiállításokon, amelyeken még a fűszálak, a madárfészkek, az emberi lábnyomok is jól kivehetőek.
A gyűjteményben jelenleg már kétezer (!) nagy felbontású kép van, így olyan gyönyörű nagyítások készülnek, amelyek beszippantják a nézőt, aki perceket tölt a kép előtt, újabb és újabb részleteket és elemeket fedezve fel. Ez az élmény, hogy megoszthatom a saját látásmódom, és ezzel újat mutatok az embereknek, minden erőfeszítést megér.
Werk, vagyis a terepmunka
A terepmunka során minden a fotózásnak van alárendelve, így nem szeretem vesztegetni az időt szálláshelyek keresésével. Így két útközbeni panzió közt marad a sátrazás, méghozzá a legjobb helyeken: a mocsár közepén, ahol hajnalban vár a téma, a tengerparton, vagy ha úgy alakul akkor az autóban kialakított lakosztályban. A fáradtságnak nyoma sincs: az alkotással járó adrenalin pörget, és amikor nagy körutazáson vagyok, mindennap nyolc órát alszom, nyolc órát vezetek és durván négy órát fotózok reggel és négyet a naplemente során.
A felkészülés legfontosabb része a műholdas kutatómunka, ugyanakkor a terepen folytatott kutatás is pótolhatatlan. A helyiekkel beszélgetve, nemzeti parkok őreivel társalogva rengeteg háttér-információt tudok meg, ami fontos a képek elkészítése során és az egész projekt szempontjából is lényeges.
Radisics Milán Hogyan formálja a víz a Földet című, MÚOSZ Nagydíjas sorozata teljes egészében megtekinthető a 37. Magyar Sajtófotó Kiállításon, amely 2019. május 12-ig látható a Capa Központban. A teljes cikk a Capa blogon olvasható.
