Mitől válthat fontossá egy tárgy?

Egy kiállítás sosem objektív, a válogatásban a szakmai szempontok mellett a kurátor személyes ízlése is szerepet játszik. Sőt a gyűjtemény, amiből válogatnak, szintén szubjektív, hiszen az magán hordozza az egyes intézményvezetők személyes preferenciáit. Ezt hangsúlyozza a Várkert Bazár Szubjektív című kiállítása is, amelyen az Iparművészeti Múzeum új szerzeményei mutatkoznak be.

A tárlat nem a teljesség igényével lép fel. Szerencsére. Képtelenség is lenne az Iparművészeti Múzeum több mint félmillió tárgyból álló gyűjteményét reprezentatívan bemutatni. Ez a kiállítás nem akar mindent ránk zúdítani, csupán a legérdekesebb tárgyakon keresztül villantja fel, hogy milyen típusú műtárgyakat is gyűjt az intézmény.

A tér alapos bejárása előtt körbe nézek a két szinten, a páratlanul gazdag és igazán szerteágazó gyűjteményen, amelyben egyaránt szerepelnek játékok, képzőművészeti munkák, öltözékek, lábbelik, bútorok vagy éppen porcelánok. A kurátoroknak sikerült jól eltalálniuk a súlypontokat, így könnyed, mégis tartalmas kiállítás született.

Érdekes módon a kiállítás elejére válogatták a gyereknek és a gyerekekről szóló tárgyakat és játékokat, pedig ezek jellemzően a tárlatok végére szoktak kerülni, így viszont hangsúlyosabban mutatkozhatnak meg. A térben egy félig-meddig elszeparált térbe installálták Pálmai Balázs ovis székeit és asztalát, de itt van egy foglalkoztató rész is, ahol a kicsik szabadon rajzolhatnak, majd az elkészült művet egy kivetítőn keresztül a falra "tehetik" a többi műalkotás mellé, így ők is a kiállítás alkotóivá válhatnak.

Aztán itt vannak még felfüggesztve az Iparművészek karácsonyfái program során készített díszek is, többek között Szilágyi Júlia angyalai vagy Jermakov Katalin Pelikánja. Ezek egyrészt a kortárs tárgykultúráról mesélnek, másrészt arról is, hogy az alkotók milyen ünnepi szimbólumokat tartanak fontosnak.

Ezután a játékkultúra egy szegmensébe tekinthetünk be: egy vitrinben egy első szériás Rubik kocka látható, kiegészülve Rubik Ernő további játékaival, a kocka modern változataival, valamint olyan játékokkal, amelyeket ez az első magyar dizájnikonnak is tekinthető játék inspirált.

Tovább haladva egyre inkább láthatóvá válik a múzeumban zajló munka. Olyan kérdésekre is megtaláljuk a választ, hogy mi a különbség az iparművészeti tárgy és a képzőművészeti munka között, hogy milyen módon gyarapodik az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye, hogy mi a szociális dizájn, és hogy mitől válhat megőrzendővé egy tárgy vagy mű az intézmény számára.

És miközben egyre jobban megértjük a múzeumban zajló munkát, olyan emblematikus műtárgyak is a szemünk elé kerülnek, mint például a magyar kárpit nagyasszonyának, Ferenczy Noéminek a Favágó nő című gobelinje vagy Európa szövete, amely az egységet, az összetartozást és a kollektivitást szimbolizálja.

A következő terem is teli van érdekességekkel, könyvtervekkel, ex librisekkel, kortárs ékszerekkel, vivát szalagokkal, szakrális tárgyakkal? Itt láthatók azok az afgán háborús szőnyegek is, amelyek ugyan hagyományos technikával készültek, szimbólumrendszerük mégis újszerű: fegyvereket, katonákat és kivonuló szovjet tankokat látunk rajtuk. De ebbe a térbe került az a világóra is, amelyet Göncz Árpád kapott ajándékba Wesley K. Clarktól.

Ám a legizgalmasabb az az egység, ahol a restaurálás rejtelmeibe tekinthetünk be. Itt van például az az 1907-ben készített csemegetál, amely a Gundel étterem ajándékaként 1963-ban került az Iparművészeti Múzeumba. A kereskedelem és az ipar allegorikus figuráival díszített műtárgy restaurálása Szilágyi Veronika diplomamunkája volt: igazi kihívás, hiszen kevés, ennyire összetett és ennyiféle ötvöstechnikát felvonultató tárgy maradt fenn.

A tér közepén szép rendben bedobozolt cipők az Iparművészeti Múzeum tárgyainak szállításáról is mesél. A folyosón ezt a témát folytatva egy elegánsan felépített installációból (amelynek középpontjában a múzeum legkorábbra datált lábbelije, egy 16. századi főpapi cipő áll) megtudjuk, hogy a rekonstrukciót követően a gyűjtemény egy részét látványraktárakban szeretnék majd megmutatni.

A felső szint kissé szellősebben rendezett: főként bútorok kaptak itt helyet, amelyek valami miatt érdekessé váltak az Iparművészeti Múzeum számára.

Az tt látható munkák közül kiemelkedik a Tiszta vizet a pohárba! vízszűrő tárgycsalád, amely a szürkevíz visszaforgatására alkalmas együttes. A dizájnja miatt megkapó Szentirmai-Joly Zsuzsanna és Csizmadia Zsolt közös munkája, a Medusa Delirium nevet viselő asztali lámpa.

A bútorokat öltözékek követik, és ide került egy 19. századi ékszerkészlet is, amelynek darabjait római mikromozaik díszíti, lánca pedig emberi hajból készült, ezért feltételezhetően azt amulettként használták.

Az utolsó rész a porcelánoké, amelyek közül kiemelkedik Csirke Orsolya Elysium nevet viselő teáskészlete. A készlet nem elsősorban funkcionális céllal született, hanem azzal, hogy a nyugat-európai fogyasztót érzékenyítse a japán teázási szokások iránt.

A kiállításba került egy igazán ütős látványelem is: az első szinten egy sötét térben az IMM tárgyai bolygókként keringenek a kozmikus űrben, mi pedig in medias res megállíthatjuk a körforgást egy eszközzel, ami random módon kiemel egyet-egyet a gyűjtemény félmillió tárgya közül. Ilyenformán tehát a kiállításon mégis jelen van a gyűjtemény egésze.

A kiállítás 2020. január 31-ig látogatható.

Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond