Család a MANK Galériában
Tematikus sorozata újabb, Család című kiállításával várja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete a látogatókat a szentendrei MANK Galériába. A tárlaton, amelynek kurátora Baky Péter festőművész, 47 kortárs vizuális művész alkotásait láthatjuk.
„A család a kiindulópontot, az eredetet, így a vér szerinti rokoni szálakon túl a haza, a nemzet iránti kötődést jelenti. Tágabb értelemben azt a hovatartozást, azokat a gyökereket jelöli, amelyet a szülőföld, a magyar nemzet, a magyar szellemiség határoz meg. De akár a művészeti rokonság, a művészeti szellemi elődök megidézése is lehet egyfajta családi kötelék" – mondta a kurátor.
„A család nemcsak emberekkel, hanem folyamatoknak, jelenségeknek egymással való összefüggése, egymásra ható és egymásból következő rendszere. Ősök, szülők, gyerekek – ismétlődések és változások nemzedékeken át. A család abban is hasonlít a művészethez, hogy túlmutat az emberi lét határain” – fogalmazott dr. Szeifert Judit művészettörténész a kiállítás anyagát dokumentáló katalógus bevezetőjében.
Az eseményen szakmai elismerésben részesült Baksai József, F. Farkas Tamás, Nagámi, Pataki Tibor, Tuzson-Berczeli Péter és Wrobel Péter.
Forrás és további információ: mank.hu