Csernus Mariann, Rudolf Péter, Ónodi Eszter, Herendi Gábor, Darvasi László és Herr Szilvia kapták idén az Arany Medál - díjat. Az idén tízedik alkalommal kiosztott elismeréseket a közönség szavazatai alapján ítélték oda hat kategóriában. Azokra a színművészekre, filmes és irodalmi alkotókra lehetett voksolni, akik az adott évben közreműködnek hazai filmes vagy színpadi produkcióban, esetleg önálló irodalmi művel jelentkeznek.

Idén 10. alkalommal szavazhatott a közönség kedvenc színművészeire, filmes- és irodalmi alkotóira, hat kategóriában. A közönség szavazatai alapján odaítélt elismerést olyan művészek vehetik át, akik az adott évben közreműködtek hazai filmes vagy színpadi produkció létrejöttében, önálló irodalmi kötetet publikáltak. Ez alól csak az életműdíj kivétel. A díj non-profit kezdeményezés, pénzjutalommal nem jár. Alapítója Mészáros Márton kulturális újságíró.

Az idén 90. születésnapját ünneplő Csernus Mariann a Pesti Magyar Színház társulat tagja. Ő a legidősebb aktív magyar színpadi színész, jelenleg is játszik Háy János Házasságon innen, házasságon túl című darabjában. A Kossuth-díjas színművész a közelmúltban Agárdy-emlékláncot vehetett át.

Az év írójának, Darvasi Lászlónak idén jelent meg a Magvető Kiadónál - irodalmi álnevén, Szív Ernő néven jegyzett - legújabb regénye Meghívás a Rienz Mariska Szabadidő Klubba címmel. Aki egy áruházi juhtúróról is tud értékes novellát írni - ezekkel a szavakkal mutatta be Bán Zsófia korábbi díjazott az írót, akit meglepett a közönségszavazás eredménye.

"A sikeres írók szeretik a közönséget, mert a közönség is szereti őket. De szerintem írás közben nincs közönség. Talán dráma- vagy tárcaírás közben igen, de egyébként nem szabad foglalkozni azzal, hogy létezik-e olvasó. Ha lesz, az nagyon jó, ha nem, akkor így alakult. A munka során nem neki, nem is magunknak, inkább az anyagnak igyekszünk megfelelni. Az alkotás nem azonos az írójával. A műben benne van a kor, a társadalom, az embe - és benne van a közönség is, minden tapasztalatával. Ez a díj melengeti a szívem. Nem is gondoltam volna, hogy nekem ilyen értelemben van olvasóközönségem" - nyilatkozta a kultura.hu-nak.

Az év színészei régóta közönségkedvencek: Ónodi Eszter, a budapesti Katona József Színház művésze, főszerepet játszik Székely Kriszta idei rendezésében, az Ithaka című előadásban. Emellett az Aranyélet című, magyar HBO által gyártott sorozat egyik főszereplője.

Rudolf Péter a Centrál Színház Kossuth-díjas művésze, jelenleg nyolc színpadi előadásban látható, ezek közül a Tökéletlenek című komédiát december elején mutatja be a Révay utcai színház. Az idei mozifilmes munkái a Volt egyszer egy téka (Csizmazia Gábor), illetve a Vándorszínészek (Sándor Pál) című, egész estés filmekhez kötődnek.

A legígéretesebb fiatal tehetségnek választott Herr Szilvia Schwechtje Mihály első filmje, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) című filmdráma főszereplője. "

A díjat alapító Mészáros Marcitól kapott facebook üzenetből tudtam meg, hogy idén én nyertem el ezt a kitüntetést. Amikor először olvastam, alig hittem a szememnek. Nekem már az is hihetetlen, hogy akár egy ember is méltónak tartott erre az elismerésre, ráadásul én kaptam a legtöbb szavazatot a közönségtől. Még mindig alig tudom elhinni. Mivel a filmet két éve forgattuk, nem is sejtettem, hogy ilyen sikere lesz - mesélte a fiatal színésznő a kultura.hu-nak. Elmondta: ugyan érettségi után nem vették fel a Színművészeti Egyetemre, de jövőre újra készül a megmérettetésre.

A magyar közönségfilmek veteránjának számító Herendi Gábor filmrendező tavaly bemutatott, Kincsem című történelmi kalandfilmje a 2018-as év második legnézettebb filmje volt a magyar mozikban, több mint 450 ezren tekintették meg, és jelentős sikert ért el a Valami Amerika 3. című, általa rendezett vígjáték is.

A nyitóképen Csernus Mariann. Forrás: Pesti Magyar Színház