Az organikus hús drágább, mint a (hogy is mondjam ezt…) szintetikus, azaz mesterséges, azaz iparosított körülmények közül származó hús. Ugyanez igaz a tojásra, a kenyérre, a kolbászra stb. Ami organikus, azaz úgy él vagy készül, ahogy kellene éljen és készüljön drágább, mint az, ami ipari úton felgyorsítva, ízesítve, színezve volt. Vegyünk a példa okáért egy csirkét! Ha az adott baromfi tyúkkertben nő fel, szabadon mozoghat, füvet ehet, más tyúkokkal és kakasokkal szocializálódik, a pultra kerülve drágább lesz, mint az az állat, ami tyúknevelő ipari egységben éli az életét, parányi helyen, vegyi anyagokkal felgyorsított növekedéssel és ízesítéssel. Miért? Hát azért – mondják – mert így a hús egészségesebb, ízletesebb, a bánásmód emberségesebb stb. Mivel ezeket a körülményeket meg kellett teremteni, ezért drágább, mint az a baromfi, ami olyan helyen nőtt fel, ahol az élet le lett egyszerűsítve a hízásra.
A bökkenő ebben a különbségben az, hogy a baromfiudvar, a fű csipegetése, a más tyúkokkal való közös élet a szárnyas természetes élete, míg az ipari egység nem az. Másképp mondva, a többletköltség oka a normális élet. Azért kerül többe, mert pont úgy élt, ahogy egy baromfinak kellene élnie. Tojása drágább, mert az a tojás pont azokat az anyagokat tartalmazza, amiket természetes körülmények között kell a tojásnak tartalmaznia. Ugyanúgy a normális körülmények között, azaz bevált recept szerint, megfelelő alapanyagból, megfelelő füstöléssel és idővel készített kolbász drágább, mint az, amelyiket úgy készítik, hogy minél hamarabb a polcokra kerüljön. Ezt pedig rövidítéssel érik el: vegyi anyagok, gyorsított folyamatok, hozzáadott elemek. Arra következtethetünk, hogy ma az, ami természetes, drágább, mint az, ami szintetikus. A normalitást meg kell fizetni.
No, de mi van akkor, ha nemcsak a bevásárlóközpontok polcaira érvényes ez a szabály? Mi van, ha maga az emberi lét is úgy lett átalakítva az ipari mentalitás égisze alatt, hogy termelőeszközzé, egy működő, de szintetikus gépezet részévé alakítsa át az embert, s a hőn áhított normális élet az ember számára is többlettel jár. Mi van, ha az emberi élet esetében is igaz: a normalitást meg kell fizetni?
De hát rájönnénk, nem? Észrevennénk, hogy be vagyunk zárva egy apró térbe, pumpálnak tele anyagokkal, s lázadnánk ellene, nem? Vajon a csirkefarmon élő tyúk, amelynek a lába sose lépett földre, füvet nem kóstolt, eget nem látott, vajon hogy képzeli el a világot? Lehet, egyszerűen rájönne, hogy az élet szenvedés, de – mivel más tudása nincs – el se tudná képzelni, hogy milyen a tyúkudvar szabadsága. Csak egy olyan baromfi lenne képes erre, amelyik életében járt kint, majd valamiért bezárták volna egy farmra. Annak az állatnak léteznének emlékei a kintről, s nosztalgiával gondolna a kékre, a zöldre, a szabad mozgásra. Továbbá, ha egy csirke kiszabadulna a farmról, s megtapasztalná a kintlét örömét, tudná összehasonlítani a bent szörnyűségével.
Vajon nem olyanok vagyunk, mint a farmcsirke, amely sose látott eget, s elfogadjuk, jobb tapasztalat nélkül, hogy ennyi az annyi? Az ember elfogadja a helyét egy hierarchiában, ledolgozza a nyolc-tíz órát egy kis irodában, gyárban, bárhol, eszik, iszik, nemz, alszik, majd szépen leveszik a polcról, hogy helyettesítsék egy frissebb verzióval. Ennyi az élet… Mondja, mert csirkefarmja hideg betonjánál és neonjánál, semleges ízű tápjánál többet nem ismer.
Vajon mi az ember természetes állapota? Az olyan, mint a baromfiudvar a tyúknak, a legelő a tehénnek? Valószínűleg egy olyan hely, ahol biztonságban élhet és növekedhet, ahol szabadon kereshet tudást, ahol bizalom létezik, mert nem csapnak be, s az emberek nem akarnak folyamatosan uralkodni mások felett, nem akarják átverni a másikat. A természetes állapotunk sok szemlélődésből, beszélgetésből, elmélyülésből, rácsodálkozásból, ünnepből áll, közösségről, segítésből formálódik, emberségből épül.
Ha nem úgy érzed, hogy az iméntiek jelen vannak a létedben, akkor lehet, hogy te is, én is egy nagy keltetőházban élünk bezárva, s termelünk valamit olyan körülmények között, ahol minden erre a termelésre van kimaxolva. Csak ezzel az a baj, hogy így a mi életünk az olcsóbb kategóriába tartozik. S hát az az igazság, hogy mivel csak egy van belőle, én azt szeretném, hogy az életem legyen nagyon értékes, jó körülmények között zajló, tisztességes és érett. Röviden organikus, felsőpolcos.
