Depressziós alkat és kísérletező tehetség – Eugene O’Neill, az amerikai dráma megújítója

Színész apja Amerika több városában és társulatában próbált szerencsét. Útjaira felesége is elkísérte, három fiuk három különböző városban született, Eugene egy New York-i hotelszobában látta meg a napvilágot 1888. október 16-án. A házaspár másodszülött fia kétéves korában meghalt, az asszony ettől kezdve morfiumfüggő lett, a szertől csak halála előtt néhány évvel sikerült megszabadulnia. Eugene gyerekkorát beárnyékolta anyja betegsége; hétéves korától egy bentlakásos katolikus iskolába küldték. Jóllehet kitűnő tanuló volt, folyamatosan lázadt a szigorú szabályok ellen, elszigeteltségében csak az olvasásban talált örömet.

1906-ban beiratkozott a Princeton Egyetemre, de magaviselete miatt egy év után eltanácsolták az intézményből. Ezt követően különböző munkákat vállalt, volt aranyásó (aranyat ugyan nem talált, de maláriás lett), matróz, újságíró egy kisvárosi lapnál, egy utazó színház segédrendezője, rövid ideig színész is, de – ahogy egy önvallomásában írta – vagy gyorsan kirúgták, vagy ő volt az, aki sietve továbbállt.

Kezdődő tuberkulózisa miatt 1912-ben fél évre szanatóriumba vonult. A kezelés ideje alatt sokat olvasott, főleg Ibsen, Wedekind és Strindberg műveit, ekkor kezdett írni is. 1914-ben beiratkozott a Harvard Egyetemre, ahol a híres George Pierce Baker drámaíró-szemináriumait látogatta, de egy év után újfent megszakította tanulmányait. Massachusettsben csatlakozott a fiatal írók és festők, valamint lelkes amatőrök Provincetown Players elnevezésű kísérleti színházi csapatához, amelynek egyfelvonásos darabokat kezdett írni. Hamarosan ő lett a társulat házi szerzője. A csapat 1916 és 1923 között New Yorkban működött, és O’Neill nevét hamar megismerte a közönség. Első egész estés drámáját, a Beyond the Horizon (Túl a horizonton) című színművet 1920-ban mutatták be a Broadwayn, és rögtön el is nyerte a Pulitzer-díjat, amelyet a szerző később még három alkalommal kapott meg.

Ettől kezdve sorra születtek művei: 1920 és 1943 között húsz hosszabb drámát és néhány rövidebb színművet írt.

Kéziratait többször is átdolgozta. Alkotásait kísérletezés, újszerű megoldások keresése jellemezte: az expresszionista, modernista törekvéseket harmonikusan egyeztette össze a műfaj hagyományaival.

Első nagy tragédiája, a Vágy a szilfák alatt (1924) az apák és fiúk nemzedéke közötti, vérfertőzéssel és csecsemőgyilkossággal terhelt kapcsolat klasszikus ókori témáját mutatja be 19. századi amerikai „köntösben”. A műből 1958-ban film is készült Delbert Mann rendezésében, Sophia Loren és Anthony Perkins főszereplésével.

Maradandó remekműve, az Amerikai Elektra (1929–1931) szintén ókori témát dolgoz föl a polgárháború utáni amerikai közegben. A kritikusok egy része ugyan értetlenül állt kísérletező darabjai előtt, ennek ellenére a harmincas években O’Neillt már a modern amerikai drámairodalom és színház mestereként emlegették. 1936-ban Nobel-díjjal jutalmazták „az élet igazságával és szenvedélyes érzelmekkel teli drámai műveiért, amelyek tragédiafelfogását tükrözik”. A kitüntetést már nem tudta személyesen átvenni, mert egy Parkinson-kórhoz hasonló betegséggel küzdött, idővel teljesen megrokkant.

Kései drámáit keserűség és pesszimizmus jellemzi. Az 1939-ben született Eljő a jeges című darabjában az élet kilátástalansága felett érzett személyes kétségbeesését tárja a közönség elé, az 1939–41 között született Utazás az éjszakába pedig saját családjáról rajzol vigasztalan és fájdalmas képet. A darab szavai szerint „könnyek között és vérben született, mélységes szánalommal és megbocsátással azok iránt, akik részesei”. Művét csak halála után, 1956-ban mutatták be Stockholmban, 1957-ben Pulitzer-díjjal jutalmazták, és 1962-ben nagy sikerű film is készült belőle Sidney Lumet rendezésében, Katharine Hepburn és Jason Robards főszereplésével.

Az utolsó éveiben betegsége miatt már alkotni képtelen, elkeseredett és reményvesztett író egy bostoni szállodában várta a halált, amely 1953. november 27-én be is következett.

Pesszimista életszemléletét, depresszióját családi tragédiák is mélyítették.

Három év alatt veszítette el apját, anyját, alkoholista bátyját, három házasságából három gyermeke született, de legidősebb fia öngyilkos lett, a kisebbik labilis alkat volt, lányát, Oonát pedig kitagadta, amikor tizennyolc évesen hozzáment az akkor ötvennégy éves Charlie Chaplinhez.

Drámái közül sok magyarul is olvasható, a hazai színpadokon is gyakran látható. Legutóbb 2020-ban a Kecskeméti Katona József Színházban vitték színre az Amerikai Elektrát, 2022-ben a budapesti Stúdió K Színházban került sor az Utazás az éjszakába bemutatójára Fehér Balázs Benő rendezésében.

Nyitóképen Eugene O’Neill amerikai drámaíró 1933-ban. Fotó: Kongresszusi Könyvtár, USA / Carl Van Vechten