Derkovits Gyula küzdelmes életének lenyomata a Szombathelyi Képtárban

Derkovits Gyula 1894. április 13-án született Szombathelyen. Születésének 130. évfordulója alkalmából kiemelt programokkal emlékezik meg róla a város. A Szombathelyi Képtár elsősorban saját gyűjteményéből, a festő életművének jelentős darabjaiból válogatva rendezett jubileumi tárlatot Kényszerű különállás Derkovits Gyula művészetében címmel. 

Derkovits édesanyja korán elhunyt, édesapja asztalosműhelyt vezetett, sokat betegeskedő és festői ambíciókkal bíró fiát is az asztalosmesterség kitanulására kényszerítette. Az első világháború hírére, az atyai szigor elől is menekülve önként jelentkezett katonának. Bal karja súlyosan megsérült a háborúban, az amputálástól sikerült ugyan megmenteni, de élete végéig béna maradt. Súlyos tüdőbetegségét is a fronton szerezte, ez is végigkísérte egész életét.

Az 1916-os bécsi lábadozás után már nem tért vissza szülővárosába, hanem Budapestre ment, ahol asztalosmunkával igyekezett fenntartani magát, miközben folyamatosan alkotott. Műveivel 1917-ben felkereste Kassák Lajost, a korszak legmodernebb hangvételű folyóiratának szerkesztőjét, aki Kernstok Károly szabadiskoláját ajánlotta a fiatal, útkereső festőnek, és képei értékesítésében is segítséget ígért. A szabad légkörű, kiváló művésztanárai miatt rendkívül népszerű iskola óriási hatással volt Derkovitsra, végre otthon érezte magát, és egész művészi pályájára kiható inspirációt szerzett. Kernstok mellett Kmetty János festőiskolája is meghatározó volt számára, itt ismerkedett meg a rézkarcolás mesterségével, amelyben szintén maradandót alkotott.

Életműve küzdelmes életének lenyomata. A nélkülözéssel teli évek szociálisan érzékennyé tették, művei témaválasztásakor a valóság megjelenítését, a hétköznapi emberek küzdelmes életét választotta.

Az 1948-ban hatalomra kerülő kommunista rendszer kiválasztott művésze lett, elnyerte a proletárfestő címét, az elsők között kapta meg posztumusz a Kossuth-díjat. A proletárfestő elnevezés mára igencsak pejoratív színezetű, ezért is külön öröm, hogy a Szombathelyi Képtár mostani tárlatával minden előítéletet elsöpörve kívánja megmutatni, hogy Derkovits Gyula valójában milyen remek festőművész volt. Sajátos stílust alakított ki, amelyet az expresszionizmus, a kubizmus és a konstruktivizmus stílusjegyei jellemeznek. Derkovits a tárgyak és az alakok finom kibillentésével, a formák radikális átvágásával, az egymásba hatoló képelemek összeszerkesztésével, a labilis térérzettel vizuális izgalmat teremtett alkotásain, amely a nézőt is arra készteti, hogy a művek előtt hosszan állva „fejtse meg” az alkotást.

Szombathelyen lakótelep és általános iskola viseli a művész nevét, rövidítve derkósnak hívják magukat, de derkósok az 1955-ben elindult művészeti ösztöndíjat elnyertek is, akiknek alkotásaiból manapság már Derkó néven rendeznek tárlatot. Bár a kommunista hatalom indította el az ösztöndíjat, Derkovits folyton kísérletező, mindig megújuló művészete a mai napig inspiráló és aktuális, a becézés helyénvaló és elismerő is egyben.

Derkovits kísérletező kedvének remek példái a halas csendéletei. Ezt a témát háromszor is megfestette, a szombathelyi tárlat egyik különlegessége, hogy együtt szerepelnek, egymás mellett ezek a képek, korábban együtt még nem láthatta őket a nagyközönség. Az 1928-as, első alkotáson nemcsak a csendélet témaválasztása – az abroszon papíron fekvő füstölt hal, kés, tányér, joghurtosüveg és egy óra látszik –, hanem az anyagfelhasználása is váratlan. Az abroszt vászonból, az asztalt, a papírt, a tányért és az üveget kartonból, a kést sztaniolpapírból, az órát celofánból készítette, a hering testét aranyfüsttel borította. Rendkívül izgalmas, hogy egyszerre jelenik meg alkotásán a kollázs és a montázs. Későbbi hasonló műveit 1929-ben és ’30-ban már kevésbé játékos kedvvel, egyszerűbb anyaghasználattal készítette.

De más tematikájú műveiben is kísérletezett az anyagokkal, az időtlenséget, a reményteli jövőt vizionáló monumentális munkásalakjai megfestésekor ezüstport kevert a festék kötőanyagához. A tempera és gouache használata eleve visszafogottabb színvilágot eredményezett, az ezüstpor révén szinte misztikussá váltak alakjai.

De ha nem a festőecsetet, hanem a rézmetszés és a fametszés, valamint a tusrajzok fekete-fehér világát választotta, ott is egyedit alkotott. Leginkább a témák megkomponálásával, a síkok egymásba olvadásával, a mozgalmas, szinte „felboruló” képszerkesztésével tűnt ki kortársai közül. Talán leghíresebb alkotása a Dózsa György-féle parasztfelkelést ábrázoló fametszetsorozata. A két szemben álló felet egyforma erők, az embertelen durvaság és a viszonzott gyűlölet küzdelmének mutatja be. Derkovits szociális érzékenységének talán legjelentősebb kifejezője ez a tizenkét részből álló sorozat. „Mint festőnek és mai embernek, érzem, hogy kötelességem az életünk és társadalmunk jelenségeit maradék nélkül kifejezni” – vallotta Derkovits Gyula.

Ismertebb festményeire jellemző, hogy igen intenzív tartalmúak, erős szimbolikus jelentőségűek, sokoldalúságára jellemző, hogy az egyszerű jelentéstartalommal bíró életképek elkészítése is a repertoárjába tartozott.

Folyamatos útkeresésének lenyomatai a nagy számban elkészült önarcképei, amelyek legtöbbször többes tartalommal, mintegy vizuális önéletrajzoknak, ars poeticának is tekinthetők. Gyakran ferde síkokban, visszatükröződő ablakokban, háttal ülő figurákkal, „véletlenül” a kompozícióba belógó másik alkotásokkal próbálta sokrétűen bemutatni önmagát.

Festményeinek visszatérő alakja szeretett felesége, Dombai Viktória, akit gyakran a leghétköznapibb tevékenységek közben ábrázolt. Ezeknek az intim témáknak a nagyszerűségét is éppen a Derkovitsra jellemző különleges kompozíciós beállítások adják. A köztük lévő összetartozás és szeretet erős kötelékét kettős önarcképeken is többször megörökíti a festő: a rendkívül meleg színvilágú, egymásra hajoló alakok láttán szinte érezzük a köztük lángoló szerelmet.

Életének utolsó korszakában jelenik meg vásznain a korán elvesztett édesanyja miatti erős hiány, amelyet fokozott, hogy egy orvosi beavatkozás következtében nem születhetett gyermekük. Egyik utolsó alkotása, az Anya életműve lezárásának is tekinthető. A Derkovits művészetét jellemző zaklatottság eltűnik ezen az alkotáson, a finoman tompa, meleg színekkel ábrázolt anya és gyermeke szinte egybeolvadnak a képen, alakjuk egymásba folyik, mintegy „Ős-egésszé” állnak össze. Derkovits 1934-ben, negyvenévesen hunyt el felesége karjaiban.

A Szombathelyi Képtár a Derkovits-hagyaték kezelőjeként több különleges dokumentumnak is a birtokában van, amelyek a mostani kiállításon is szerepelnek, többek között a festő újraoltási bizonyítványa, a katonai leszerelési irata vagy a házassági anyakönyvi kivonata, de látható a tárlaton a posztumusz megkapott Kossuth-díja is.

Fiatalkori próbálkozásaiból is került a Derkovits-művekhez remekül illeszkedő, középkék színű falakra néhány alkotás. A romantikus, historizáló, elsősorban Munkácsy Mihály életművét utánzó alkotások kezdetleges próbálkozások voltak ugyan, de egyértelműen átütött rajtuk a tehetség.

Szombathely Derkovits Gyula születésének évfordulójára a képtár aktuális kiállításában szervezett tárlatvezetésen kívül további különleges programokkal is készül: megemlékezés lesz a Varga Imre által készített, a róla elnevezett lakótelepen álló szobránál, a Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskolában verssoroló gálaműsorral készülnek a kerek évforduló megünneplésére. Az iskola előtti téren fényfestéssel jelennek meg a művész alkotásai, míg Derkovits a zászlónk címmel Prieger Zsolt zenés irodalmi Derkovits-fantáziáját mutatják be a hétvégén.

A Kényszerű különállás Derkovits Gyula művészetében című tárlat, amelynek kurátora Cebula Anna, május 19-éig látogatható.

Enteriőrfotók: Nagy Jácint / Savaria Fórum