Széles karimájú kalap, fűző, blúz, harangszabású hosszú szoknya, könyék fölött végződő kesztyű, esernyő, szoknyára erősíthető kicsi táska és legyező – íme a századforduló tökéletes megjelenésű dámájának toalettje. A szecesszió nem csupán az épületek, tárgyak díszítését, vonalvezetését változtatta meg, hanem az emberek életmódját is. A századfordulós divatirányzatok, ruhák, kiegészítők a modern idők gondolkodásmódjának változásáról is sokat elárulnak.

A Ráth György-villa időszaki kiállításán a korabeli öltözékek és kiegészítők révén megismerhetjük a kor új nőideálját. A kiállítás három nagyobb egységben mutatja be az öltözékeket: a szolidabb nappali, a csillogó estélyi és az újfajta életmódhoz – sport, tanulás – alkalmazkodó könnyedebb ruhadarabokat.

Teniszcipő

A századfordulón a hölgyek még ragaszkodtak a fűző viseléséhez, ráadásul különleges, S vonalvezetésű, úgynevezett angolnavonalú fűzőbe kényszerítették a testüket, amely megdöntötte a csípőt. Korabeli leírások szerint három óránál többet nem lehetett kibírni benne. Az illemszabályok szerint 16 évesnél idősebb nő az otthonán kívül nem mutatkozhatott fűző nélkül. A modern idők azonban nem csupán a divatban hoztak változásokat, hanem a nők életmódjában is: fokról fokra általánossá és elfogadottá vált a munkába állásuk, a tanulásuk, sőt a sportolásuk is. Természetesen ehhez a divat is villámgyorsan alkalmazkodott, a 19. század pompáját felváltották a 20. század racionálisabb, funkcionalista ruhái.

Báli viselet tartozékai

A szecesszió elsősorban a motívumok változását hozta: a növényi ornamentika, a hajladozó vonalak, az állatábrázolások a női szépség hajlékonyságára utaltak. Ma már furcsa hallani, hogy a századfordulón a tömeggyártás túlzott (!) elterjedése miatt ekkortájt megugrott a kézműipari termékek, főleg a kézműves csipkék, hímzések, paszományok iránti kereslet. Ennek a divatirányzatnak köszönhetjük a halasi csipke születését. A magyar népművészet motívumkincsét és a szecesszió stilizált növényvilágát egyesítő csipkeremekeket Dékáni Árpád, a kiskunhalasi református gimnázium tanára tervezte és Markovits Mária készítette el. 1904-ben St. Louisban, 1906-ban pedig Milánóban is nagydíjat nyertek velük. A halasi csipkék népszerűsége a brüsszeliekével és a velenceiekével vetekedett.

Női táska szecessziós motívumokkal

A tárlaton is megcsodálhatjuk a halasi varrott csipkéket és egy Dékáni Árpád által tervezett, legyezőtervező-versenyen első helyezést nyert csodás báli kiegészítőt.

A hölgyek életét illemszabályok sora szabályozta, az ismerkedés igen nehézkes volt, ezért a bálok, táncmulatságok sokkal fontosabb szerepet játszottak az életükben, mint manapság. A lányok-asszonyok táncrendjébe már jó előre feliratkozhattak az urak, de háromnál több táncot senki sem kaphatott egy hölgytől. A kommunikáció titkos módja – ha a tánclehetőségek már elfogytak – a legyezőnyelv volt. A hölgyek legyezőjük mozgatásával tudtak a vigyázó tekintetek ellenére is titkos üzeneteket küldeni udvarlóiknak.

Dékáni Árpád által tervezett legyező 1903-ból

A tárlat dísze három estélyi ruha; az egyik a leghíresebb magyar divatszalon, a Girardi terméke. Girardi Józsefhez az ország legelőkelőbb hölgyei, grófnék, hercegnék, nagypolgári asszonyok jártak. Pályafutásának csúcspontja az volt, amikor 1916-ban IV. Károly és Zita királyné koronázási ünnepségére 163 női díszruhát szállított, beleértve Zita királyné toalettjét is.

Zita királyné koronázási ruhában, 1916 (forrás: Wikipédia.hu)

A Mariano Fortuny által 1907-ben megálmodott, Delphos elnevezésű, gazdagon redőzött pliszéruhát valószínűleg az ókori görög Delphoi kocsihajtó szobra ihlette, amelyet 1896-ban fedeztek fel. A ruha különleges szabásvonala miatt nem kellett fűzőt használni alá: ez az öltözet már a 20. század terméke volt.

A nők társadalmi helyzetének változását jelző fontos mérföldkő volt, hogy 1895-től Wlassics Gyula kultuszminiszter rendeletére lehetővé vált a leánygimnáziumok megnyitása, és nők is járhattak egyetemre: bölcsészeti, orvosi és művészeti fakultásokra. Ráadásul egyre több hölgy vállalt munkát, amelyhez praktikus viselet illett. Ekkortól jött divatba a szoknya-blúz páros.

A társasági élet fontos színtere volt a sportolás is, amelyhez funkcionális, könnyedebb ruhák kellettek. A biciklizés és a tenisz terjedt el szélesebb körben, amelyekhez már nadrágszoknya viselése is megengedett volt. De a női ruházat konzervatív megítélését bizonyítja, hogy amikor 1911-ben egy hölgy nadrágszoknyában sétált végig a Kossuth Lajos utcai korzón, kifütyülték.

Női fürdőruha 1910 körül

A fürdőruha-viselet terén is óriási változásokat hozott a szecesszió új szellemisége. Míg korábban egyenesen ártalmasnak vélték a fürdőzést, ez az elmélet ekkorra már megdőlt, de a hölgyek csupán a szemérmesség szigorú határai között hódolhattak a fürdés örömeinek. Egy ideig még fürdőkabinban vontatták be a vízbe a gyengébbik nem tagjait, hogy a kíváncsi pillantások elől elrejtőzhessenek. Később csaknem egész testüket eltakaró fürdőöltözetbe bújtak, idővel azonban „modern nőhöz illően” egyre rövidebb és egyre jobban kivágott ruhákat vettek fel.

A Dresszkód: Szecesszió című tárlat augusztus 15-ig látogatható a Ráth György-villában. A kiállítás kurátora Csepregi Noémi.

Nyitókép: Delphos ruha, Mariano Fortuny (1910–1915)