Dózsa nem volt elfogadható vicctéma

1972 Dózsa György születésének feltételezett ötszázadik évfordulója volt, amit a rendszer nagy csinnadrattával kívánt megünnepelni. Volt csomó kiállítás, jó magyar szokáshoz híven szerte az országban szobrokat állítottak és sokféle programot szerveztek. A Magyar Nemzeti Galéria tematikus pályázatot írt ki, hogy az elkészült művekből nagyszabású Dózsa-tárlatot rendezzenek. Maurer Dóra erre a felhívásra készítette el a művét.

Az alkotó nyolc, székely típusúnak tartott férfi oldalról ábrázolt portréit gyűjtötte össze mint Dózsa György feltételezett képmásait, majd egymás mellé illesztette és vízszintes csíkokra vágta őket. A tíz sávot a látogató tetszése szerint húzogathatta jobbra vagy balra. A különféle variációk matematikai szigorúsággal követték egymást, más-más arcok álltak belőlük össze, és egyre bonyolultabb struktúrák jöttek létre. A sávok ide-oda húzogatását filmre rögzítették, az aláfestő zenét Jeney Zoltán állította össze.

Az eltolás és az eltolódás Maurer Dóra munkásságában

A művet érdemes az eltolás és az eltolódás fogalmát figyelembe véve megvizsgálni; nemcsak azért, mert a grafika ennek révén a mozgás dimenziójával gazdagodik, hanem azért is, mert ez alapvetően meghatározza Maurernek a hetvenes években készült munkáit, olvasata pedig sokrétű. Mint Király Judit írja: „Maurer munkásságában az eltolás sokféle tartalommal telítődik: jelenti egyrészt a geometriai eltolást/eltolódást, az időeltolódást, a jelentés-eltolódást, jelentésmódosulást. Mindezen értelmezések mellett zenei jelenségek is szerepet kapnak Maurer eltolódással kapcsolatos gondolkodásában.” Műveiben az eltolódás tér- és időbeli vonatkozásai, az eltolás aktív és passzív, valamint az eltolódás performatív jellege egyaránt megjelenik.

Maurer több helyen elmondta, hogy Anton Webern révén megismerte a szeriális zene alkotó módszerét, ami termékenyítőleg hatott alkotói gyakorlatára. „Megismerkedtem a Bécsi Iskola szeriális szerkesztési rendszerével, a dodekafónia kialakulásával, indítékaival. Ez annyira megfelelt annak, ahogy magam is szerettem volna dolgozni, hogy közvetlenül át akartam ültetni a képkészítés területére.” Ám ekkor még túl nagy volt a távolság a korábbi, metaforikus-emocionális művészi praxisa és a szeriális alkotás között. Az 1960-as és ’70-es évek fordulóján járunk, amikor Maurer művészetében a filmes technika beemelésével teljesen új kifejezési mód jelenik meg. A művészeti program radikálisan átalakul, talán konceptuális fordulatról sem túlzás beszélni.

Maurer azonban nemcsak módszert, hanem attitűdöt is tanult Weberntől. Azt, hogy a művész feladata nem az esztétikum, hanem a természeti törvényszerűségek felkutatása, majd megjelenítése. Webern így fogalmazta meg ezt: „A dolgok, amelyekről a művészet általában szól, nem esztétikaiak, hanem a természet törvényei által meghatározottak.” Az életműben ezután egyre inkább a matematikai pontossággal és precizitással megtervezett művek válnak jellemzővé. Maurer ebben az időszakban elemeket helyez egy koordináta-rendszer által kijelölt térbe, mozgásba hozza őket, majd figyeli és rendszerezi az eltolódás során kialakuló új relációkat. A Keressük Dózsát esetében néhány arckép folyamatosan változó variációiból születnek meg az újabb és újabb jelentések.

Maurer eltolást tematizáló munkáinak motivációja a mozgás iránti vonzalma. 1970 előtt készült, még ábrázoló jellegű műveiben a helyváltoztatással járó mozgás jellemző, míg később az eltolás idő- és térbeli dimenziói, valamint jelentésmódosító hatása kezdi érdekelni. Vizsgálódásai több médiumra is kiterjednek; a fogalomból kiindulva egyaránt készített fotósorozatot, grafikát, objektet, temperával készült munkát és filmet. Kísérleteinek egyik első eredménye a Keressük Dózsát, amely egyéni Dózsa-portrék kialakítására ad lehetőséget.

Maurer első „tologatós” műve

A Keressük Dózsát két elemből áll: az objektgrafikából és a filmből, ami működés közben „láttatja” a művet. Az objekt tíz sávból tevődik össze, a portrék felett pedig Maurer használati útmutatója olvasható, ami a variálhatóságot, a szerialitást állítja fókuszba. „Keressük Dózsát! Hiteles portré nem készült róla, csak képzelet utáni. Kérdezzék tovább: milyen lehetett Dózsa? Embertanilag székely típusúnak nevezhető férfiak fényképei alapján nyolc kifejezésben is különböző arcot rajzoltam, csíkokra vágtam, összekevertem: a csíkok tologatásával új arcok alakíthatók.” A grafikán még tíz csík szerepel, ezek kombinációival több millió lehetséges Dózsa-profil rakható ki. Ez csak játék, mégis van tétje, hiszen a látogató saját Dózsa-képet alkot, részt vesz a jelentésgenerálásban. Egyetlen, „igazi” Dózsa-képet nem lehet létrehozni. A mű izgalmát az ismeretlen és a jól azonosítható, a tudott és a rejtett közötti feszültség adja. Az, hogy egy ismeretlen arc is hasonlíthat az ismert arcok valamelyikéhez, csak nem tudjuk, melyikhez.

A grafikából készült film egy táblára írt felirattal kezdődik. A fekete háttér, a kréta, a szép kézírás az általános iskola hangulatát idézi. A mű címe szintén illeszkedik ehhez, a művész felszólítása azonban egyértelműen ironikus. A filmben már csak nyolc sávot látunk, az alsó és a felső elmarad. A mozgókép érdekessége az is, hogy az arcok variációi csak fokozatosan jelennek meg. Először szűk, szinte csak egyetlen profil megmutatására alkalmas sávot látunk, ami aztán lassan a képmező széléig tágul. Maurer szóbeli közlése alapján tudjuk, hogy már e mű esetében is leginkább a szétcsúszásból fakadó területnövekedés érdekelte, ami néhány év múlva a Széttolt négyzetek-sorozatban is megjelenik, és amelyből később a Quasi-képek kinőnek.

Fontos összetevője a filmnek Jeney Zoltán zenéje, amely Maurer formai elképzeléseire rímelve szintén az előre megszerkesztett zenei sor eltolására, variációs ismétlésére épül. A hangszerelés miatt a zene nemcsak szerkezetében, hanem hangzásában is rímel a kánon és a fúga ősformáira, ugyancsak Dózsa történelmi idejét társítva a kísérleti filmhez.

Miért távolították el ezt a művet az 1972-es kiállításról?

Maurer Dóra Gulyás János operatőrrel és Jeney Zoltán zeneszerzővel, a Balázs Béla Stúdióban alkotta meg a hatperces filmet, ami a hetvenes-nyolcvanas években a kísérleti filmezés legfontosabb és talán egyetlen műhelye volt Magyarországon. Jelentősége nemcsak a Maurer-életmű szempontjából kulcsfontosságú, hanem a filmnyelvi kísérletezés fontos állomása is, és az aktuális társadalmi-politikai mezőre vonatkoztatva is értelmezhető. Dózsa abban a korban a parasztság forradalmár hőse volt, ezért az államszocializmus mindent megtett, hogy alakját a köztudatba betonozza. E folyamat része volt az 1972-es pályázat.

Maurer ikonográfiai, történeti, antropológiai és történelmi előtanulmányokat folytatott és rengeteg jegyzetet készített e munkájához, amelyek most szintén megtekinthetők a MűvészetMalomban. A skiccek mellé jegyzett gondolataiban világossá tette, hogy számára Dózsa bosszúvágytól égő haramiavezér volt. Ez lehetett az egyik oka, hogy a művet eltávolították az MNG kiállításáról.

Mind a grafika, mind a film erősen ironikus hangvételű. Kvázi azt állítják, hogy Dózsa bárki lehet, sőt igazából nincs is értelmezhető arca, emiatt nem konkrét személy, hanem kulturális mém, amit mindig az adott hatalmi rendszer generál. Maurer azzal, hogy leleplezi a Dózsa-kép konstruált jellegét, kikezdi a hivatalos kultúrpolitika által képviselt hitelesség mítoszát, és ezáltal fricskázza a rendszert. Azt állítja, hogy a történelmi események nem ismerhetők meg. Hogy csak a történelmi források hozzáférhetők, a múlt nem.

Azt csak kevesen tudják, hogy az arcok között egy akkoriban sokfelé látható is szerepel: Joszif Visszarionovics Sztálin generalisszimuszé. A huncut alkotás azonban nem kapott teret. „Az objektet kizsűrizték. Dózsa nem volt elfogadható vicctéma” – emlékezett Maurer.

A mű január 21-éig a MűvészetMalom Az élet vendégei című kiállításán tekinthető meg.

Fotók: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu

_{Források: Huber Zoltán: Keressük Dózsát, Nemzeti Filmintézet
Tatai Erzsébet: A művész mint történész – Kortárs művészek és a történelem. In: Új Művészet, 5. szám, 2016. május
Maurer Dóra: Keressük Dózsát. C3 Videóarchívum és Médiaművészeti Gyűjtemény
Peternák Miklós: Cogito ergo sumus. A filmkép és a filmi gondolkodás Maurer Dóra művészetében. In: Maurer Dóra: Hajtogatott idő filmretrospektív, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, 2018. 5–23. oldal
Kránicz Bence: Keressük Dózsát, MMA Lexikon
Király Judit: Maurer Dóra munkásságának matematikai vonatkozásai. In: Ponticulus hungaricus,  XII. évfolyam, 12. szám, 2008. december
Tatai Erzsébet: Dózsa ’72 – Dózsa György vizuális reprezentációja a Kádár-korszak idusán. In: Történelmi szemle, LVI. évfolyam 4. szám, 2014.
Beke László: Maurer Dóra experimentális filmjei. In: Filmkultúra, 1984. 3. szám}