Egy bolhapiacos festmény újrahasznosítása jó cselekedettel ér fel

Minek a hatására kezdtél el építészettel és azon belül belsőépítészettel foglalkozni?

Mindig is motivált, hogy különböző feladatokat oldjak meg, akár matekfeladatokat is. Általában addig nem nyugszom, amíg meg nem találom a megoldást. Sokszor mondom, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Van egy másik oldalam is, amely él-hal a művészetért, kreativitásért, esztétikáért. Amikor pályaválasztás előtt álltam, úgy gondoltam, az építészetben minden tehetségem kiteljesedhet, így lettem építészmérnök. Az egyetemi évek során viszonylag gyorsan realizálódott bennem, hogy ez a hivatás számomra mégsem elég kreatív: nem találtam a helyem a szilárdságtanpéldák és épület-szerkezettani számítások gyötrő világában. És amikor egy tervezési tárgyból Szenes István belsőépítész lett a konzulensem, megvilágosodtam, hogy belsőépítész szeretnék lenni.

És hogyan jött az életedbe másik nagy szenvedélyed, a festés?

Édesapám festő, így gyerekkorom óta jelen volt az életemben a művészet. Mindig kéznél volt az ecset, az olajfesték és a festővászon, csak le kellett ülnöm a festőállvány elé, és alkotnom, ő mindenben segített. A mai napig kikérem a véleményét. A konyhám falát dédapám festménye díszíti, úgyhogy azt hiszem, ez nálunk családi vonás.

Magyarósi Csaba vlogger videóiban láttalak először, Az én menő lakásom csapatának tagjaként. Hogyan lettél az, és milyen ott az alkotás?

Gyerekkori barátnőm édesanyja volt a csapat egyik első tagja. Sokszor beszéltünk arról, hogy milyen jó lenne együtt csinálni valamit, ugyanabban a közösségben alkotni. Aztán egy munka kapcsán próbára tettek, és akkor ottragadtam. Ennek már lassan hat éve. Nagyon kedvemre való kis csapat, sokakkal baráti viszonyt ápolunk. Minden belsőépítész egyénileg dolgozik, így személyesen keveset találkozunk, de mindig megosztjuk egymással az aktuális tapasztalatainkat.

Számomra eddig nem volt egyértelmű, hogy a belsőépítész a lakberendezői feladatokat is ellátja. Hogyan néz ki nálad az átlagos munkafolyamat?

Én pont az ellenkezőjét nem értem: hogy hogyan lehet ezeket a folyamatokat különválasztani. Az alapok és a végső részletek között olyan szoros összefüggés van, hogy ha valaki építkezés vagy felújítás ügyében nem kapcsol időben, a végeredmény garantáltan nem olyan lesz, amilyet szeretne. Nem mindegy, hogy hol vannak a víz- és milyenek a lámpakiállások, ezek kialakítása már mind bútorozott terveket igényel. Én a munkafolyamat során először felmérem a lakást, átbeszélem a megrendelővel a stílust, az igényeket, és megnézzük az általa gyűjtött előképeket. Utána fehér színű, azaz textúrázatlan 3D-modellt készítek neki a lakásról.

Ezen a ponton akár többféle elrendezést is megnézünk, hogy megtaláljuk a lehető legjobb megoldást. Ha mindenki úgy érzi, hogy minden a helyén van, jöhet a textúrázott 3D-modell és a terméklista. Közben elkészülnek a kiviteli tervek is, de addigra már mindent részletesen kidolgozunk, a falon elhelyezendő utolsó képig. Ez azért fontos, hogy ne a végén jöjjünk rá, milyen jó lett volna ezt a konnektort tíz centivel arrébb rakni, mert akkor ez a kép éppen idefért volna. Szóval mindent kitalálok már azelőtt, hogy egyetlen kapavágás is történne. Persze vannak olyan ügyfelek is, akik úgy keresnek meg, hogy holnap kéne megmondaniuk a villanyszerelőnek, hol legyenek az elektromos kiállások. Az ilyesmitől nem vagyok túl boldog, de általában segítek.

A kivitelezésben is szoktál segíteni?

A tervek átadása természetesen nem jelenti azt, hogy a munka véget ért. Mindig adódnak eltérések ahhoz képest. Sokszor csak azután derül ki valamiféle turpisság, hogy elbontják a falakat, felszedik a burkolatokat, ezért mindig tettre készen várom a kivitelező hívását, hogy megtudjam: ma milyen újabb feladatot kell megoldani, amiről eddig szó sem volt. Ezt a részét általában kimondottan élvezem ennek a szakmának, de elég frusztráló is tud lenni. Végigkísérem az egész folyamatot, és annak örülök a legjobban, ha ezt az utolsó kiskanál kiválasztásáig megtehetem.

A látványtervbe beleépíted a megrendelő személyes tárgyait is?

Ha valaki külön kéri, hogy ezt tegyem, akkor azoknak már a látványterven is szerepelniük kell, különben nem fogja tükrözni a valóságot. Sok embernek egy csomó jó képe, festménye van, amiket az ágy alatt tárolt, mert nem tudta, hova tegye őket ki, de szívesen dekorálná velük a falat.

A túlzott letisztultság helyett örömmel fűszerezed a lakásokat színekkel, mintákkal, kis tárgyakkal, festményekkel, és bolhapiacos kincseket is szívesen újragondolsz. Milyen apróságokkal, praktikákkal dobhatunk fel könnyen egy teret?

Sokan félnek a színes dolgoktól, mivel azok válnak meghatározóvá, azokhoz kell alkalmazkodni. Ezért inkább neutrális színeket választanak, mert azokhoz mindig minden passzol. Ha színt viszünk a térbe, akkor tudatosan átgondoltnak fog hatni a lakásunk. Nagyon sokat számít, hogy milyen textíliákat használunk: a jól megválasztott ágynemű, ágytakaró, díszpárna az egész hálószobát újjá tudja varázsolni. Szerintem fontos, hogy legyenek egyedi, akár kézzel készült bútoraink is, amelyek ránk jellemzők, és nem tucatdolgok. Integráljunk vintage és antik tárgyakat az otthonunkba, különben személytelen és lélektelen marad. Minden régi tárgynak története és karaktere van. Ha a mai lámpánkat szuper, régi csillárra cseréljük ki, az életre kelti a szobát.

Például jó trükk egy művészeti alkotás fő színeit kiragadni és a környezetét itt-ott azokkal dekorálni. Ezt a listát még évekig tudnám sorolni. A lényeg, hogy bátornak kell lenni, de ésszel.

A megbízó személyisége mellett az aktuális trendekre is figyelsz? Van olyan, ami most „nagyon megy”?

A vintage, ahogy a divatvilágban, nagy szerencsémre a belsőépítészetben is nagyot megy mostanában. Újabban jó pár évnyi bézs uralom után egyre színesebb dizájnokat látunk. A „pop of red theory” is hódít, amely szerint egy kis piros szín valahol a szobában minden problémát megold, de ez sajnos nem ilyen egyszerű. Minden menő, ami hullámos és csíkos, és az antik bútorok is reneszánszukat élik. Szeretem a trendeket, de csak ha nincsenek elcsépelve, és könnyen cserélhető kiegészítők formájában jelennek meg, mint a díszpárnák vagy a vázák.

Belsőépítészként mely projektjeidre, munkáidra vagy a legbüszkébb?

Jellemzően mindig azok a projektek a legizgalmasabbak számomra, amelyekben éppen elmélyülök. Visszatekintve nehéz választani, mert mindegyiknek megvan a maga története. Azokra a projektekre vagyok a legbüszkébb, amelyekre vonatkozóan találkozott a megrendelő és az én ízlésvilágom, értékrendem, nagyon jó viszony alakult ki köztünk, és tényleg valami olyat tudtunk közösen létrehozni, ami mindkettőnket boldogsággal tölt el, amikor a közös munkára visszagondolunk és az elkészült lakásra rátekintünk.

És festőművészként miket emelnél ki? Legyen szó akár festményekről, akár kiállításról.

Nagyon szeretem a budapestes képeimet, mert ha rájuk nézek, már gőzöm sincs, hogyan tudtam ilyeneket festeni. De ha nekiülnék, biztosan menne újra. Kiemelném minden állat tekintetét, amit valaha megfestettem, de az nem az én érdemem, hanem az övék.

A 2016-os Sziget Fesztiválon az Elektropus nevű installációddal is lehetett találkozni. Szoktál még hasonlókat készíteni?

Az Elektropust, ami a csápokkal együtt nyolc méter széles volt, 2016 után még háromszor feltettük, majd leszedtük a nagyszínpaddal szemben lévő fáról. Mivel ez elég fárasztó művelet volt, több ekkora alkotásba nem kezdtem. Helyette kisebb léptékben tör elő belőlem a szobrász, és például agyagozással teszek eleget az ilyen jellegű késztetéseknek.

Milyen terveid vannak?

Szeretnék kicsit lassítani, mert az életem állandó rohanás, de más belsőépítész ismerőseim is hasonló gondokkal küzdenek, szóval ez valószínűleg már csak így megy ebben a szakmában. Szeretnék csodálatos megrendelőkkel találkozni, csodálatos projektekben részt venni, amelyek célja az, hogy különlegeset alkossunk. Kipróbálnám magam bár vagy étterem megtervezésében is. És szeretnék több időt tölteni a magam kétkezi művészetével, mert amióta belsőépítészként dolgozom, ez sajnos háttérbe szorult.

Van olyan munkád, hobbid, ami nem került szóba, de szívesen mesélnél róla?

Minden héten új hobbim van. Legutóbb hímeztem, aztán linómetszetet csináltam, előtte kertész akartam lenni, és minden vágyam, hogy egyszer farmon dolgozhassak. De sajnos egyszerre csak egy helyen tudok lenni, és egy nap csak 24 órából áll.

Milyen tanácsot adnál felújítás előtt álló barátodnak vagy ügyfelednek?

Mindent tervezzen meg előre, különben eluralkodik a káosz, és az végzetes az idegrendszerre nézve.

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu