A fejlesztés tavasszal kezdődik, és kiterjed egy tájház létrehozására is, amelyben az 1800-as évek végén élt gyulai svábok életkörülményeit rekonstruálják a lakosság által megőrzött berendezési tárgyak, fényképek felhasználásával. A többnemzetiségű városnak ez lesz az első ilyen jellegű vállalkozása.
A múzeumi részt a ház első, utcára néző keskeny frontja mögött alakítaná ki a helyi német nemzetiségi önkormányzat lelkes tagjai. Itt tisztaszobát, konyhát és lakószobát rendeznének be. A később épült szárnyban klubhelység, iroda és biliárdszalon létesülne, mellette egy 21. századi kiszolgálótömb mosdóval, konyhával és bolttal, a mostanáig üresen álló részre pedig ráépülne egy csarnok, amely hozzávetőleg száz személyt fogadhatna be. Itt többek között kiállításoknak is helyet adnának. Mindezek mellett a kocsiszín is megmaradna.
A műemlék jellegű épülethez sok színes történet kötődik. Ezek közül a legfontosabb, hogy túlélte a várost szinte teljesen elpusztító 1801. évi tűzvészt, de az összes többit is. Egykori tulajdonosa ezért úgy gondolta, ki kell fejeznie háláját az úrnak, és a köszönet jeléül az ingatlan főhomlokzatába belevésetett egy szoborfülkét, amelybe az oltalmazó-védelmező Szűz Mária kisplasztikáját helyezte el.
A házat az is egyedivé teszi, hogy belső tereiben több korabeli díszítőfestés is megőrződött. Szakértői vizsgálatok szerint ez a hajdani jómód egyik lenyomata. Mivel a gyulai svábok többsége földműveléssel, szőlő- és gyümölcstermesztéssel foglalkozó kisbirtokos volt, feltételezhető, hogy ehhez az épülethez sem tartozott túl nagy városi telek, mert a gazdálkodás nem itt, hanem a külterületen folyt.
Az udvaron csupán a hagyományosnak számító növényeket, a ?konyhára valót?, no meg a csipegetni való szőlőt termeszthették. A Német- vagy Józsefváros főterén álló úri házat épp emiatt csak a téli időszakban használták folyamatosan, a nagyszülők és a gyermekek.
A második világháború előtti években lovas katonaságot helyeztek el a németvárosi gazdaházakban, így a Máriás házban is. A világégés után az ingatlan ugyan Schriffert József és Teréz tulajdonát képezte, de az állam használta, például úgy, hogy bérbe adta. A nemzetisége miatt közellenségnek számító famíliának még várnia kellett a restitúcióra, de végül sikerült telekkönyveztetnie a saját nevére. A gyulai önkormányzat 2011-ben vásárolta meg a kivételes értékű portát, amelyen már végzett állagmegóvási munkálatokat.
Forrás: magyarmuzeumok.hu
