Ráth-Végh így ír: „Aki a könyvek birodalmán kívül él, össze szokta cserélni a három idegen szót: bibliofil, bibliofag, biblioman. A bibliofil nem más, mint aki szereti a könyvet, barátja a könyvnek.
A bibliofag falja a könyvet. Igen jó magyar kifejezésünk van rá: a könyvmoly. A harmadik felekezetet szó szerint könyvőrültnek lehetne nevezni. De ez nem fejezi ki kellően a mániás mellékzamatot. Talán legjobban illenék rá egy nyelvújítás korabeli szóalkotás, éppen groteszk furcsaságánál fogva: a könyvdühönc.”
Innen merítettem a múzeumdühönc szót. Olyan embert jelöl, aki megszállottja a múzeumoknak. Olyat, mint én vagyok.
Október 14., 11:40
Regisztrálok egy sajtókirándulásra. Nem nekem jött a meghívó, de úgysem kérnek igazolványt az újságíróktól. (He-he!) A Múzeumok Őszi Fesztiválja alkalmából Szerencs és Tokaj múzeumaiba szervezett tanulmányutat a Magyar Turisztikai Ügynökség és a fesztivált koordináló Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ. Állítólag lesz bor (ha már Tokaj…) meg ízelítő mindenféle turisztikai attrakcióból. És ami a legfőbb: lesz egy csomó múzeum!
Október 19., 16:22
Holnap indulunk. Remélem, nem fogok elaludni. Nyolckor találkozunk a Hősök terén. Mi lenne, ha eleve ott tölteném az éjszakát? Zárás előtt bemennék a Szépművészetibe, alaposan körülnéznék… és ott maradnék éjszakára. Az egyik egyiptomi szarkofágban pont elférnék. Ha a ruha alatt befásliznám magam, és egy óvatlan pillanatban levetkőznék, az őrök is korrekt múmiának néznének. Reggel meg egyszerűen kiosonnék egy földszinti ablakon…
Október 19., 20:30
Kidobtak. Korán kell kelnem…
Október 20., 11:10
Micsoda név: Turisztikai Központ és Kerékpárkölcsönző! Az ember arra számít, hogy itt majd mindenféle katalógusokat találhat, programkínálatot Szerencsről és környékéről. Meg bicikliket. De nem. Illetve talán igen, csak nem foglalkozom vele. Mert a hajdani cukorgyári épületben olyasmit hozott össze a Zempléni Múzeum, hogy tátva marad a szám. Magángyűjtők kincseit lehet (és érdemes) megnézni. A legnagyobb gyűjtemény, a hely állandó kiállítása Juhász Attila elszántságát dicséri. Régi játékok és Csokoládészobrok a tárlat címe, és érezhetően ez nem is egy kiállítás, hanem kettő. Kezdem a szobrokkal, mert az könnyen kezelhető. Szerencsen minden évben rendeznek csokoládéfesztivált, ahol végigkóstolhatják az országos kínálatot az édesszájúak. Évről évre készítenek ez alkalomból egy-két gigászi csokiszobrot. Van itt Széchenyi-büszt, Gombóc Artúr-torzó, azték sztélé, gigászi Szent Korona és mindenféle egyéb érdekesség. Mind-mind csokoládéból. Persze sem művészi, sem esztétikai értéke nincs a kakaóinstallációknak. Viszont valóban monumentálisak. Olyan az egész, mintha egy ügyes óriás gyurma helyett csokiból formált volna mindenfélét, ami éppen eszébe jutott. (És hát… nem sok jutott eszébe…)
Október 20., 11:15
A másik teremben, sőt teremsorban azonban van látnivaló bőven. Hivatalosan 20. századi gyermekjátékokat gyűjtöttek ide össze, de csak egy nagyon rövid 20. századra kell gondolnunk. Nagyjából az ötvenes, hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek játékait kínálja a tárlat. Azokból azonban fergetegesen sokat. Negyvenéves kortól kötelező. Ha megállunk a tárlók előtt, hirtelen visszaröppenünk gyermekkorunkba, és úgy érezhetjük magunkat, mintha a TRIÁL sport-, játék- és hangszeráruház kirakata előtt ácsorognánk, remélve, hogy karácsonyra meghozza Jézuska a kiszemelt társast. Tényleg minden itt van, amivel a negyven pluszosok játszottak. Lenyűgöző.
Az ember legszívesebben kipakolná a vitrinekből a játékokat, és belefeledkezne a mókába, ahogy annak idején belefeledkezett. Talán még otthon is akad néhány efféle baba, műanyag indián, kisautó, mackó és a gyermekkor egyéb relikviái. Hogy fog csodálkozni a család, ha előszedem réges-régi Playmobil-hadseregem! (Csak tudnám, hogy a padlásra hordott cuccok közül melyik dobozban várja az utolsó ütközetet.)
Október 20., 12:10
Nehéz innen elszabadulni. A központ másik kiállítása is a mögöttünk hagyott század szellemét idézi. Veterán motorok és fényképezőgépek, retro műszaki cikkek, Szerencsi csokipapírok. Mind nagybetűvel kéne írni, mert itt tulajdonképpen három kiállítást láthatunk. De leginkább azért nagybetű, mert a múzeumdühöncök egyleti nagykönyvébe mindenképpen csupa nagybetűvel írandó mindhárom kiállítás. Itt ugyanis minden fellelhető, amiben a negyven fölöttiek felnőttek. Itt van a családi rádiónk, nagyapám horgászbotja, keresztanyám faliórája, nagybátyám robogója, osztálytársam – akkoriban nagyon menő – kazettás magnója, aminek hangjai mellett egy elsötétített házibuliban először csókolóztam Harangozó Évával…
Október 20., 13:25
Szerencsen van igazi múzeum is. Amolyan klasszikus történeti tár, ahogy az efféle helyeket elképzeljük. Természetesen a várban. Mert igen, bármilyen különös, Szerencsen vár is van. Nem is akármilyen. Kitűnő állapotban megmaradt, szépen rendbe hozott kora újkori erődítés. Rákóczi-vár – mondják a helyiek jelentőségteljesen, és Majoros Judit, a Zempléni Múzeum igazgatójának szavaiból kiderül: tényleg különös helyen járunk. Tulajdonképpen itt született a Rákóczi-család. Itt élt és hajtotta végre hadi és mindenféle egyéb hőstetteit az a Zsigmond, aki kisnemesi famíliából főúri, sőt fejedelmi dinasztiává tette a Rákócziakat. Az egyéb hőstettek közül elég, ha azt írom ide, hogy ez a Zsigmond támogatta Károli Gáspár bibliafordításának, a vizsolyi Bibliának a megjelentetését. Azaz nemcsak a Rákóczi-család, de lényegében a modern magyar nyelv is itt született.
Mindezekhez képest a vár állandó kiállítása kicsi és szegényes, de bensőséges és szerethető. Páncélok, sisakok, fegyverek, reneszánsz bútorok és enteriőrök, néhány interaktív tábla és a vár hatalmas makettje. Ez utóbbi kicsit emlékeztet az iménti kiállítóhelyen látott, gyermekeknek készült lovagvárra. Milyen jó lenne a műanyag harcosokkal telepakolni ezt a makettet! És persze rögtön meg is ostromolhatná a várat a Playmobil-hadsereg! (Mindenképpen föl kell, hogy másszak a padlásra.)
Október 20., 13:45
Van itt egy kisebbfajta kiállítás a méhészet és a mézkészítés történetéről, de ezen csak átügetek. Láttam már ilyet. Az az érzésem, nem is igazán múzeumba való ez a tárlat, hanem valamiféle kortárs ismeretterjesztő helyszínre. De hát biztos sok iskolás jár erre. Nekik alighanem érdekes lesz. Jé, nézd csak! Van itt egy leírás a méhsörről. Ki kéne próbálni! Vajon valahol valaki készít ilyet? Utánanézek az interneten…
Október 20., 13:55
Az igazi érdekesség a szomszédos termekben van. (Meg valahol a raktárakban, mert az egymillió darabos képeslapgyűjteménynek csak töredéke fér el a tárlókban.) Szóval képeslapok. De hátborzongató mennyiségben és szédületes gazdagságban. Ha megkérdezném, hányféle képeslap létezik, nyilván mindenki elkezdené sorolni, hogy van földrajzi, történelmi, néprajzi, képzőművészeti témájú, a közlekedéshez kapcsolódó, állatokat, növényeket, ásványokat ábrázoló, egyes közösségi eseményekhez kötődő, egyéni, családi eseményekre reflektáló, humoros, szexi és így tovább. De bármennyi ötletünk is legyen, egészen biztosak lehetünk benne, hogy ebben a gyűjteményben van olyan, amit nem említettünk, sőt eszünkbe sem jutott, sőt senkinek nem jutna eszébe, csak annak az egyvalakinek, aki megrendelte a különleges üdvözlőkártyát. Szóval a képeslapgyűjtemény nemcsak kordokumentum, hanem egyfajta kreativitásdokumentum is. Nagyon szórakoztató.
Október 20., 15:05
Szerencstől macskaugrásnyira van Tokaj. Ami azt is jelenti, hogy a nap délutánján bizonyára a bor lesz a középpontban. Remélem, nem annyira, hogy ez tükröződjön a naplóbejegyzéseimen. De van itt egy komoly kérdés: vajon hogyan fog megjelenni a bor a Múzeumok Őszi Fesztiváljának programjában? Igen, tudom, hogy vannak muzeális borok, de hát azokat nem szokták kiállítani. Még kevésbé felszolgálni. Bizonyára kitalálnak valami win-win vagy inkább wine-wine megoldást.
Október 20., 15:20
A Tokaji Múzeumban kezdődik a délután. Itt nincs bor. Van viszont egy valószerűtlenül eredeti enteriőr a 18. századból. Bécsi barokk hálószoba, empire szalon, klasszicista falfestés… Olyan, mintha a hajdani kereskedőcsalád most is itt élne, és a családfő elégedetten számolgatná körmöci aranyait, amit a napóleoni háborúk során elszabadult borkonjunktúra hozott.
Október 20., 15:40
A padláson népi iparművészetünk nagyszabású kiállítása. Fölballagva a lépcsőn egyfajta tér-idő csapdába keveredünk – immár sokadszor e nap során –, csakhogy ez alkalommal nem másik korban, hanem valami egészen különös helyen találja magát a látogató. Olyan ez a padlás, mintha valahogy belepottyantunk volna Hoffer Tamás és Fél Edit Magyar népművészet című monumentális kötetébe, és most ott bolyonganánk a lapok között, emerről egy szuszékot, amarról egy faragott lócát megkerülve, korsók, butellák, tálak és mindenféle egyéb cserépholmi között egyensúlyozva, hímzett terítőket, lepedőket, derékaljakat és ördög tudja, mifene dolgokat csodálva.
Október 20., 16:10
Kiszabadulva az etnográfiai gyűjteményből, leszaladok a pincébe. Most még nem abba, ahol hamarosan borkóstolásra lát vendégül a Hétszőlő birtok, de emez amattól nem sokban különbözik: történelmi boroshordók, kádak, csobolyók, százesztendős prés meg egy kis nemes pincepenész. Na nem annyi, mint a Rákóczi-pincében, azonban itt van még valami különlegesség…
Október 20., 16:25
A múzeum alatti egyik pinceágban bányászok fejtik a követ. A múzeumigazgató bizonyára titkos megállapodást kötött a büntetés-végrehajtással, és most valami házi kőbánya működik a mélyben. Közelebbről megnézve kiderül, hogy inkább amolyan panoptikumféleségbe keveredtem. A Tokaj-hegyvidék kőbányászata című interaktív kiállítás a kőfelhasználásnak és a kőbányászatnak állít emléket. Kemény dolog lehet. Ha választanom kellene, én inkább borász lennék. Vagy borkereskedő. Ki a fene áll bányásznak egy borvidéken?
Október 20., 16:50
A pince és az emelet között akad más látnivaló is ebben az amúgy nem túl nagy házban. A földszinten is, az emeleten is helyet kapott egy-két kisebb kiállítás. Az egyikben a tokaji vár régészeti emlékeit láthatjuk, a másikban a hegyhez kapcsolódó természettudományos ismereteket szedték össze, a harmadikban egyházművészeti gyűjteményt csodálhatunk meg, a negyedikben okleveleket böngészhetünk, a kertben kőtár kínál nézegetnivalókat, és végül van itt egy 18. századi dolgozószoba, amelynek különlegessége a falakra pingált panorámakép. A borkereskedő itt egyezett meg üzletfeleivel, s közben a Tisza-vidék hegyes-dombos, erdős-bokros, várromos panorámájában gyönyörködhetett. Írtam már, hogy borkereskedő akarok lenni?
Október 20., 17:20
Irány a Rákóczi-pince! Pezsgő. Bor. Kóstolás. A hatalmas terem, bár a szó szoros értelmében nem múzeum, mégis történelmi helyszín. A legenda szerint 1526-ban itt döntötték el a magyar urak, hogy királyukká teszik Szapolyai Jánost. Hmm… Ha legitimista, Habsburg-párti, schwartz-gelb lélek volnék, azt mondanám: bizonyára pocsolyarészegek voltak. (Jut eszembe: fel kell vennem az olvasólistámra Mark Forsyth monográfiáját, A részegség rövid történetét. A szerző szerint az erjedt gyümölcsök bódító hatásának szerepe lehetett abban, hogy elődeink lemásztak a fáról, de szerepe lehetett az orosz forradalomban is. A revoljúcija oka a cár által 1914-ben elrendelt alkoholtilalom volt. Na, ennyit Szapolyairól!)
Október 20., 18:30
Bormúzeum. Ráadásul világörökségi. Az ember azt hinné, hogy itt történelmi borvidékek zamatait lehet végigkóstolni a kaliforniai Wine Countrytól a grúz Kakhetiig. Bár így lenne! De nincs így. Viszont a bormúzeum egy sörházban van. Igaz, jó régi sörházban. A világörökségi szempontot egy interaktív kiállítás jelenti, amely Európa jelentősebb borvidékeit mutatja be: a természeti és az épített örökségeit, a tájegység szellemi kulturális értékeit, nyelvét és legfőképpen borait. Persze kóstoló nélkül mit sem ér a bemutatás…
Október 20., 18:45
Külön tárlat foglalkozik a tokaji szőlészettel. Kapák, metszőkések, oltófűrészek, kádak és egyéb paraszti eszközök. Kemény munka lehetett, mint azt Mátyás király és a gömöri urak történetéből tudhatjuk. De vajon miféle szőlészet lehetett Gömörben, hogy igazságos királyunk éppen oda kívánkozott? Alig kellett volna többet lovagolnia, hogy Tokajba érjen, ha mindenképpen szőlőbirtokosoknál akart vendégeskedni.
Október 20., 19:05
S ha már vendéglátás, van itt még egy érdekesség. Az emeleti kiállítóteremben a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum vándorkiállítása látható, amely egy-egy portrén keresztül mutatja meg a kereskedelem és a vendéglátás területén tevékenykedő zsidó családok felemelkedését. Érdekes arcok, különleges sorsok. Mautner Ödön, Singer Károly, Sternberg Ármin, Wertheimer Albert, Steuer Sándor – a boldog békeidők nagy fellendülésének neves vendéglősei. Náluk kávézott, ebédelt, vacsorált, mulatott a korszak polgársága, náluk zajlott a századvég és a századelő kulturális közélete. Nélkülük talán meg sem született volna Szindbád, Édes Anna, Túri Dani meg A fekete zongora…
Október 20., 19:25
Vége. Ha van is itt még valami, biztosan nem fogom ma látni. Zárszó gyanánt kifaggatom Bősze Katalint, a Tokaji Múzeum igazgatóját, mit lehet tudni a tokaji várról. Állítólag van terv az újjáépítésére. Kiderül, hogy a várból szinte semmi nem maradt. Felrobbantották, lerombolták, talán még a Bodrogot is ráeresztették. Alapfalak lehetnek a föld alatt. Volt néhány feltárás, és valóban tervezik egy-két bástya újjá- vagy inkább újraépítését. Ha elkészül, izgalmas turisztikai látnivaló lesz. És talán az egyik bástyában egy vártörténeti kiállításra is benézhetünk… Ha mostanra nem untuk volna meg a kiállításjárást.
Október 20., 20:40
De ha valaki nálamnál is elszántabb múzeumdühönc vagy éppen most kapott kedvet egy Szerencs–Tokaj kirándulásra, az nézze csak meg, mi mindent kínál a Múzeumok Őszi Fesztiválja! Hazafelé a sajtóbuszon egy katalógust böngészek. Itt az áll, hogy szeptember 27-e és november 11-e között 130 múzeumban 1200 esemény várja a látogatókat. Szerfölött jó programok voltak, vannak, lesznek. De azért a mai kiállítástrauma után mindenkinek azt javaslom, hogy óvatosan éljen a múzeumi Glamour-napok kínálatával. Gyakorlatlan tárlatlátogatók esetében a programsokk kiszámíthatatlan mellékhatásokat okozhat.
Fotók: Rácz András
