A császári adók mellett a reprezentáció is emésztgette az erdélyi főurak vagyonát, akik tetőtől talpig selyembe és nemesfémbe öltöztek, és zománcozott ötvös-remekművekből szippantották a tubákot. Az Erdélyi Történeti Múzeum péntek este megnyílt divattörténeti kiállítása a Múzeumok Éjszakáján is látogatható.
A Bőségszaru - fényűzés az erdélyi nemesi világban című kiállításon több mint 200 műtárgy tekinthető meg az Erdélyi Történeti Múzeum gyűjteményéből a 16. század végétől a 19. századig.
Az utókor szerencséje, hogy a főurak teljes díszben temetkeztek, néhány sírból ugyanis teljes ékszer-szetteket és ruhákat sikerült rekonstruálni. A kiállított tárgyak egyik jelentős forrása a küküllővári református templom 1896-ban feltárt, 16. század végéről származó sírlelete, a másik pedig a kolozsvári Farkas utcai református templom 1911-es kriptafeltárásai.
A Farkas utcai templomból került elő például Bánffy György erdélyi gubernátor (a kolozsvári Bánffy-palota építtetőjének dédapja) keleties stílusú dolmánya, amit szintén megtalálunk a négy teremben időrendi sorrendben elhelyezett tárgyak között. Az ékszereken felfedezhető a kifejezetten helyi sajátosságnak számító, a 17. században nagyon népszerű erdélyi zománc, amellyel az aranyat és ezüstöt borították az ötvösök.
Látható a kiállításon olyan nyakban hordható szelence, amelyből a testszagok elnyomására alkalmas illatok áradtak, a vizet ugyanis a 17. században kifejezetten ártalmasnak találták és ennek megfelelően a főúri testeket ritkán érte víz.
"Lábamat két hétben, néha minden héten mosattam. A fejemet talán 25 esztendeje van, hogy meg nem mosták" - idézi az ismertető Bethlen Miklós magyar főúr visszaemlékezését. A kis, díszes dobozkákban gyantába kevert szegfűszeg, jázmin, rozmaring, mósusz, mirha rejtőzött. A dohánypor tárolására alkalmas tubákszelencéket is nagy aprólékossággal díszítették.
A brokát, vagyis az arany- és ezüstszálakkal gazdagon átszőtt selyem a 17. századtól kezdődően terjedt el, az erdélyi főurak akkor kezdték el használni palotáik díszítésére és ruháik alapanyagaként, amikor már Bécsben is gyártották az eredetileg francia találmányt.
Ami az árát illeti: egy ruha akár három-négyszer többe is kerülhetett, mint egy szerényebb kolozsvári ház. És nehogy azt gondolja valaki, hogy egy-egy ruhaköltemény életre szóló viselet volt: a lyoni brokátmanufaktúrák évente kétszer új "kollekciót" mutattak be, így aki haladni akart a divattal, gyakran váltogatta a ruháját.
A nemesfémmel, drágakövekkel díszített öveket, csatokat viszont gyakran továbbörökítették generációról generációra.
Bár Apor Péter a 18. század elején arra panaszkodik, hogy a császári adók mellett a nők fényűző öltözete is felemészti a szegény erdélyi nemesek vagyonát, a férfiak sem adták feltétlenül alább pompában és magamutogatásban. Példa erre a kiállított zafírral, aranyozott ezüst-flitterekkel és üveggel díszített férficsizma, vagy az aprólékos ötvösmunkával készült díszfegyverek.
A Bőségszaru - fényűzés az erdélyi nemesi világban augusztus 29-ig látogatható Kolozsváron.
Forrás és fotók: maszol.ro
