A kiállításrendezőként, könyvkiadóként és előadóként is ismert galériatulajdonossal „személyes” Kína-projektjéről beszélgettünk, de nem maradhatott ki örök szerelme, Szentendre sem. És a kettő össze is függ.A találkozót a Szentendre óvárosában található galériába beszéltük meg, a helyszín a színes esernyőiről is ismert Bercsényi utca. Miközben az emeleten kialakított kiállítótermekben kalauzol, meglepődve hallom, hogy az épület korántsem műemlék, sőt csupán harminc éve építtette egy foghíjtelekre. Fontos szempont volt számára, hogy harmonikusan illeszkedjen a környezetbe. Ez a galéria lett Erdész László bázisa itthoni és külföldi projektjeihez.
„Minden megnyitóval hidat építünk”
A kínai kapcsolat egy véletlennel indult. – Hat évvel ezelőtt kínai delegációt kísért el Szentendrére Buslig Szonja, a Pekingi Magyar Kulturális Intézet (PMKI) igazgatója, akivel beszélgetni kezdtünk – idézi fel Erdész László. – Később ő vetette fel egy pekingi kiállítás lehetőségét, amit én érdekesnek találtam. Mint kiderült, más galériatulajdonosokat is megkeresett, ám ők nem kaptak az alkalmon.
A kínai bemutatkozás helyszíne különleges volt, hiszen a 2013-ban megnyílt PMKI a város szívében, méghozzá a Zaha Hadid által tervezett, emblematikus Galaxy Sohóban van. Az intézetben élénk kulturális élet folyik, a zenei oktatás mellett irodalmi esteket tartanak, közösségi eseményeket szerveznek, és az érdeklődés folyamatos a programjaik iránt. Minthogy Petőfi mellett a Kodály-módszernek is különleges presztízse van Kínában, adódott, hogy a kiállítás koncepciója olyan képzőművészek köré épüljön, akik a zenéhez is köthetők. Ilyen például Vajda Lajos vagy Korniss Dezső, akiket hasonló törekvések jellemeztek a képzőművészetben, mint a zenében Kodályt vagy Bartókot, azaz népművészeti elemekből olyan alkotásokat hoztak létre, amelyek a világon mindenkit meg tudnak szólítani, és érthetők. A tárlat így Korniss Dezső Pásztorok című képe és annak motívumai köré szerveződött, kibővülve olyan művészekkel, akik ehhez a szellemiséghez kötődtek, valamint neves konstruktivista (Vasarely, Konok, Fajó) és természetesen számos kortárs alkotó munkáival.
A sikeres fogadtatás láttán felvetődött egy kiállítássorozat gondolata, amely a századfordulótól egészen a kortárs magyar képzőművészetig vezetett volna.
Ám időközben érzékelhetővé vált, hogy elsősorban a kortárs művészet iránt van igény.
Ebben az időben vált aktuálissá az Egy út, egy övezet stratégia, amelynek keretében Magyarország és Kína számos kulturális programot szervezett.
– Minthogy akkor már több sikeres kiállítás létrehozásában részt vettem, a Pekingi Magyar Kulturális Intézet invitálására kurátora lettem a National Art Museum of China (NAMOC) 2018-as, Hungarian Contemporary Art Exhibition című kiállításnak, amely átfogóan mutatta be a modern magyar képző- és üvegművészet fejlődését és jelenlegi helyzetét – mondta el Erdész László.
A megnyitón a Moments Notice, ifj. Kurtág György, Lukács Miklós és Gőz László improvizált, a zenét pedig vizuális effektek kísérték.
A tárlatot 177 ezer ember nézte meg húsz nap alatt, s ezzel az egyik legsikeresebb külföldi kiállítás lett.
A sorozat Peking, Hangcsou és Hszian után a csungkingi Guotai Múzeumban zárult.
Kína legnagyobb múzeuma, a NAMOC mellett – ahol hét teremben ezernyi négyzetméteren adatott meg tárlatot rendeznie – Erdész László az évek során számos kiállítás kurátoraként megfordult más intézményekben is, például egy olyan „kisvárosban”, mint a kilencmilliós Hangcsou vagy éppen a 23 milliós Sanghajban. Nevéhez köthető a 2019-es, Innováció a művészetben című kiállítás, ahol mások mellett tíz magyar üvegművész – köztük Botos Péter, Ábel Tamás, Bohus Zoltán – alkotásaival mutatkozhatott be a kortárs magyar üvegművészet. A projekt innovációs részeként a fénnyel való komponálás mellett egy szoftver és egy tablet segítségével az alkotás folyamatába is bevonták a közönséget: absztrakt festményeket alkothattak újra, majd nyomtathattak ki vagy vetíthettek óriási méretben a falra. Az Innováció a művészetben című kiállítás Pekingben, Csungkingban és Sencsenben volt látható, kifejezetten oda tervezett művekkel.
A 2019-es év különösen mozgalmas volt Erdész László számára. Az innovációs tárlat mellett Pekingbe vitte Kemény Zoltán fotókiállítását, részt vett az Art Beijing 2019-en Csungkingban, a Modern Múzeumban, előadást tartott a pekingi Parkview Museumban, és ugyanott kurátora volt Könnyű Attila kiállításának, akit a hongkongi VA Galleryvel közösen Csungkingban és Sencsenben is bemutattak. Továbbá kortárs magyar művészeti kiállítás létrehozásában vett részt az új zhaotongi kulturális központban. Shanghajban kapcsolatot keresett az Üvegmúzeummal, és meglátogatta a Shanghai Art Fairt. Egy ott megismert kínai galériával magyar programot tervez 2021-re.
– Meggyőződésem, hogy a magyar képzőművészetet és képzőművészeket olyan műfajok révén lehet igazán megismertetni a világgal, amelyek alkotóinak neve és teljesítménye már világhírű, ezek pedig a fotó- és az üvegművészet – véli.
A kortárs magyar üvegművészet világszerte ismert, mint művészeti ág erőteljesen van jelen Amerikában, Japánban, Franciaországban és Csehországban, ezért is tartotta fontosnak, hogy megjelentesse a kortárs magyar üvegművészet első kötetét.
A két ország közötti művészeti kapcsolat ma már egyre inkább kölcsönös, a kortárs magyar képzőművészet kínai jelenléte mellett kínai kortárs művekkel találkozhat a magyar közönség olyan eseményeken, mint például az Ybl Budai Kreatív Ház közelmúltbeli, nagyszabású kiállítása, amelynek egyik kurátora éppen Erdész László volt, aki maga is adott már otthont kínai alkotó egyéni kiállításának szentendrei galériájában.
Kína szubjektíven
– Lenyűgöz az a hihetetlen ütemű fejlődés, ami ott az utóbbi harminc évet jellemzi. Ez példátlan az emberiség történetében, a jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni.
Személyes Kína-projektjének mozgatórugója a kiapadhatatlan kíváncsiság, a kulturális hídépítés szándéka. Folyamatosan fedezi fel Kínát: a hat éve zajló munka lehetőséget adott neki arra, hogy minden évszakban megcsodálhassa az ország különböző részeit, és egyre többet tudjon meg a kultúrájáról és a gondolkodásmódjáról.
– A kínaiak természetesnek veszik, hogy Amerikát gazdaságilag néhány éven belül megelőzik, mert nem az olajalapú társadalmaké a jövő. Úgy tartják, hogy Európa a múlt, és kicsit úgy tekintenek rá, mint egy skanzenre. Azt azonban elismerik, hogy Európa kultúrája rendkívüli, és e téren sokat tanulhatnak tőle – jelezte Erdész László.
A kínai képzőművészeti kultúra gyökeresen eltér a nyugatitól, mivel az európai szemléletű ábrázolás náluk évezredeken keresztül ismeretlen volt.
Európától ma a kultúrát akarják megtanulni, annak évezredes szellemi és kulturális teljesítménye érdekli őket igazán.
Sanghaj elhatározta, hogy száz nagy múzeumot létesít, jelenleg ötvennél tart.
– A hazánk iránti szimpátiájuk töretlen. A kínai diákok a külföldi tanulmányutak után hazatérnek, és viszik magukkal a tudást. Persze ők is amerikanizálódnak, ám sok tradicionális elem fontos marad számukra, például a generációk együttélése vagy az öregek tisztelete – mondja.
A világhoz való, az európaitól eltérő viszonyulás a hétköznapokban is jelen van. Ők jellemzően hosszú távokban gondolkodnak, amivel a nyugatiak nem tudnak mit kezdeni. – Kína céljai világosak, stratégiája hosszú távú, és a célig vezető utat képes állandóan a realitásokhoz igazítani – összegzi megfigyeléseit Erdész László.
Az ország az elmúlt három évtizedben nagyon megváltozott, ám erről Magyarországon keveset tudnak. Egy öt-tíz évvel ezelőtti kínai utazás tapasztalataiból mára szinte semmi sem érvényes. Sencsen 26 éve harmincezres halászváros volt, ma pedig 21–24 millióan lakják. 2018–19-ben Kína több acélt használt fel, mint az Amerikai Egyesült Államok a XX. században, az elmúlt három évtizedben több mint száz, tízmilliósnál nagyobb várost építettek helyenként kétszer húszsávos sztrádákkal összekötve, és a mindennapokban is a legkorszerűbb technikai eszközöket használják, elképesztő természetességgel. És nemcsak az építkezések mérete és sebessége bámulatos: mivel Kínában a világ összes jelentős építésze jelen van, a városképek is világszínvonalúak.
Hogyan látja egy műkereskedő a kínai piacot?
– Mint mindenhol a világon, Kínában is ki kell nevelni a gyűjtők újabb és újabb nemzedékeit, de ne feledjük, hogy itt egy 1,6 milliárd lakosú országról beszélünk, és emiatt a módszerek mások. Gondoljunk csak a híressé vált 798 Art Zone-ra Pekingben, amely egy hatalmas, használaton kívüli fegyvergyárban jött létre, és ma több száz galéria, bemutatóterem, kávéház, kulturális intézmény van benne. Pezsgő életű, a világ minden tájáról fogad vendégeket, köztük potenciális vásárlókat. Ilyen központ egyre több városban létesül, és Sanghaj, Peking, Hainan tőlünk ugyanúgy nyolc-tíz óra repülőútra van, mint New York.
Aktuális kínai projektjei közül most egy Hainan szigetén létesülő galéria létrehozásának tervét tartja a legfontosabbnak. A helynek az a különlegessége, hogy az ország déli partjai mellett fekvő tropikus sziget gyakorlatilag ugyanazon a szélességi körön van, mint Hawaii, és kiemelt gazdasági övezet.
A kényszerű karantén is hozzájárult, hogy az élményeiből mostanában született meg az a kiadásra kész szubjektív kötet, amelynek a Kína – ma címet adta. A saját fotókkal és személyes szövegekkel kísért album Erdész László Kínáját mutatja be. A háromszáz oldalas kiadvány úgynevezett „coffe table” méretű, a borítója bambuszból készült. – Az utóbbi időben évente adtam ki könyveket – teszi hozzá –, általában személyes indíttatásból. Az elsőt éppen Szentendréről, mert negyven éve nem jelent meg olyan munka, ami a városról szól. De nem a turistákat célozta meg. Ezt egy szentendrei művészeket bemutató könyv követte, ami szintén időszerű volt, hiszen 35 éve nem született hasonló mű a témában.
Akinek személyes ismerőse volt Barcsay
A könyvkiadás témájával a Távol-Keletről visszatérünk Szentendre otthonosságába, a bázisra vagy inkább az origóhoz, merthogy a 42 éve műkereskedelemmel foglalkozó – eredetileg mérnök végzettségű – szakember számára több mint négy évtizede ez a város jelenti a kiindulópontot.
A fiatal galerista kezdetben a modern klasszikusokkal, Moholy-Nagy Lászlóval, Bortnyik Sándorral, Kassák Lajossal és a magyar avantgárd konstruktív vonalával foglalkozott, majd az Európai Iskola következett Korniss Dezsővel, Bálint Endrével, Vajda Lajossal és Júliával, Barcsay Jenővel. Egy részükhöz személyes ismeretség is fűzte – tudjuk meg.
Erdész László erősen kötődik Korniss Dezső és Vajda Lajos művészetéhez, az utóbbi évtizedekben pedig Vajda Júliáéhoz, akinek a hagyatéka gondozásában is részt vesz. A műveiből Párizsban, New Yorkban, Washingtonban és Pozsonyban egyaránt rendezett már kiállítást, és meggyőződése, hogy Vajda Júlia – noha a munkássága sajnálatosan kevéssé ismert – a XX. század egyik olyan kiemelkedő alkotója, aki lehetne nemzetközileg jegyzett művész, mert „XXI. századi műveket” alkotott.
A pandémia miatt kényszerűen zárva tartó galériában már készül a következő kiállítás: az újranyitáskor Vajda Lajos és Vajda Júlia páros tárlatával indulnak, de érkeztek Lucien Hervé-fotók is Párizsból, a művész özvegyétől. Nagy Barbara és Horváth Lóczi Judit bemutatkozása is várható, akárcsak Botos Péter üvegszobrait és az USA-ban élő Bányai István grafikusművész rajzait bemutató tárlatok.
Nyitókép: Erdész László. Forrás: Az Erdész Galéria Facebook-oldala
