Egyéb

A festészet mestere

Eugène Delacroix francia festő, a romantikus festészet egyik legnagyobb alakja. Leghíresebb művei közé tartozik a Vihartól megvadult ló című festmény, illetve A Szabadság vezeti a népet című alkotás, mely Franciaország emblematikus képévé vált. Delacroix 1863-ban, 153 éve bekövetkezett halála a francia romantikus festészet végét jelentette.

A német nyelv varázslója

„Nagy hatalmasság a halál. Az ember leveszi kalapját, és lábujjhegyen, előrehajolva lépked a közelségében. A régvolt méltóságteljes fodorgallérját viseli nyakában, és az ember is szigorú feketébe öltözik tiszteletére.” 61 éve halt meg Thomas Mann, a XX. századi német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb alakja.

Eszenyi Enikő filmet rendez

Eszenyi Enikő régi álmát váltja valóra, több kisfilmet rendez egykori mestere, Kapás Dezső novelláiból. A forgatások augusztusban kezdődnek a Vígszínház művészeinek közreműködésével. A kisfilmek önállóan is megtekinthetők, október 23-án pedig a Pesti Színház előadásában láthatók majd, ahol a Vígszínház társulata az ’56-os forradalomra emlékezik.

Hat film a műfajból

A vígjáték az egyik legjelentősebb és a horrorfilm mellett a leginkább hatásorientált műfaj. Lazán szőtt cselekménye túlzásba vitt helyzetekkel és akciókkal, karikírozott nyelvvel és esendő karakterekkel dolgozik. A vígjáték a hétköznapok drámáit mutatja be és szinte mindig happy enddel végződik. A műfaj képviselői olyan szeretnivaló alkotások, mint az Aranyláz, A Generális vagy a Hyppolit, a lakáj.

Hat film a műfajból

A kalandfilm népszerű műfaj, melynek izgalmas, fordulatos eseményekben bővelkedő történetei a néző világától időben és térben távol játszódnak. Főhősei emberfeletti tetteket hajtanak végre és meghökkentő fizikai teljesítményekre képesek. Az elsősorban férfiaknak szánt műfaj közkedvelt képviselője A hét szamuráj és Az elveszett frigyláda fosztogatói.