Egyéb

Mit ettek a szerzetesek?

Mi közük a szerzeteseknek a gasztronómiához? Kenyér, olaj, méz, sajt, sör, bor, gyógytea, likőr: a hétköznapok során eszünkbe sem jut, hogy ezek miképpen kötődnek a szerzetesrendekhez, pedig sok ételünk és italunk készítési módja és elterjesztése nekik köszönhető. Most mindebbe betekinthetünk, ha ellátogatunk a majki Kamalduli remeteségbe.

Száz országból jönnek a Szigetre

A szervezők újabb rekord látogatószámra, mintegy 450 ezer emberre készülnek az elkövetkező egy hét alatt a Sziget fesztiválon. A Szigeten már napokkal ezelőtt kinyitottak a kempingek. Idén száz országból érkeznek látogatók, a legtöbben Hollandiából, majd az Egyesült Királyságból, Franciaországból, Olaszországból, Németországból és Svájcból.

Elfogadott terv alapján dolgoznak

Elfogadott terv alapján folynak a szigetvári vár tájépítészeti rendezését célzó munkálatok – közölte a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ augusztus 5-én az MTI-vel. A jelenleg is zajló munkálatok elvégzésével a Forster Központ a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft.-t bízta meg.

Mely könyvek a legnépszerűbbek?

A nyár teljes erejével megérkezett, és vele a könnyed nyári olvasmányok is felkerültek a Bookline júliusi sikerlistájára. Első helyet vívott ki egy napló, amelynek szerzője azt kéri, hogy tegyük tönkre a könyvét, második a júliusban elhunyt Esterházy Péter utolsó könyve, míg harmadik a már múlt hónapban is sikerlistás Miután elvesztettelek című szerelmes regény.

Székely és csángó mulatozás

Kiállítások, koncertek, táncház, csángó lagzi, lovaskocsik és előadások is várják az érdeklődőket az első Kárpát-medencei Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválon augusztus 12. és 14. között Gyimesbükkön. A fesztiválon Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó önálló estet ad és az Artashat Örmény Színház társulata Csiky Gergely A vasember című művét mutatja be.