Egyéb
Lúdcsalád ékesíti az agárdi teret
A Nyári lúd család című szoborkompozícióval találkozhatnak június 24-től mindazok, akik a Velencei-tó partjára, pontosabban az agárdi Nádas Étteremhez ellátogatnak. Az út mellett kapott helyet ugyanis Kontur András szobrászművész vadludakat megörökítő bronz alkotása.
A forradalomról szabadon
Rejt/Jel/Képek ’56 – A forradalom titkos művészete címmel nyílt időszaki kiállítás az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából június 23-án a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárlat megnyitóján elhangzott: „Ha nem felejtjük el hőseinket, ha meg tudjuk becsülni azt az örökséget, amelyet tőlük kaptunk, akkor lesznek olyanok, akik később is megóvják a magyar nemzetet és a magyar szabadságot.”
Komolyzene a Völgyben
„Közelebb szeretnénk hozni az emberekhez a klasszikus zenét és úgy érzem, ez amellett, hogy fontos feladat, nagy felelősség is” – mondta Kovács Zalán László tubaművész, a Művészetek Völgye komolyzenei színpadainak felelőse. A művésszel az idei Művészetek Völgye komolyzenei programjai mellett a helyszínválasztásról, a fiatal tehetségek támogatásáról, valamint a Virtuózok bemutatkozásáról beszélgettünk.
Több száz ifjú énekes a világból
Tizenkilenc kórus mintegy nyolcszáz énekesének részvételével rendezik meg augusztus 16. és 21. között a 11. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivált Nyíregyházán. Szabó Dénes karnagy az eseményt beharangozó június 20-ai, nyíregyházi sajtótájékoztatón elmondta, hogy külföldről öt kórus fogadta el a szervezők meghívását.