A Kaukázus északi részén járt gyűjtőúton, ahol már többször is megfordult. Hogyan talált rá erre a területre, hogyan ismerte fel, hogy itt érdemes gyűjteni?
A középkor folyamán a magyar honfoglalás forrásai ezt a területet jelölték meg a honfoglalás kiindulópontjaként. Két magyar vezér, Tevel fia Tormás és Kál fia Bulcsú 950 tájékán jártak az akkori bizánci császárnál. Ők úgy nyilatkoznak, hogy felmenőik „a kazárok mellett szereztek maguknak szállást”, ami a Kaukázus északi előterét jelentette. Emellett Anonymusnál megtaláljuk a Dentümogyer terület-megnevezést, amit történészeink a Don mellékeként azonosítottak be. Ez a Kaukázustól keletre, annak északi előterén átfolyva torkollik bele az Azovi-tengerbe, amit görögül Meótisznak neveztek, így a meótiszi ingoványok megnevezés Kézai Simon Gesta Hungarorumában tulajdonképp a Don deltáját jelenti. Érdekes, hogy a középkori forrásaink ezen értesülései nyomán nem indult el kutatási program arra vonatkozóan, hogy az ott élő népek hagyományos műveltsége mutat-e bármilyen párhuzamot a magyar népi kultúrával. Én ezért döntöttem úgy, hogy adatgyűjtést végzek ezen a területen, és amit az ott élő türk népek falvaiban találtam, az minden korábbi várakozásomat felülmúlta. Nem csak távoli dallampárhuzamok tárultak elém, hanem létező magyar népdalok érvényes változatai, ami sok esetben azt jelenti, hogy az adott ének magyar verzióját simán rá lehet énekelni az adott türk nép dallamára.
Kutatásai során konkrétan mely népcsoportok népdal-és folklórkincsét vizsgálta?
Ez a terület ma az Orosz Föderáció déli részét képezi, s az oroszok mellett, több kaukázusi és iráni nyelvet beszélő nép között a karacsájok, a balkárok, a nogajok és a kumukok élnek, ők az altáji nyelvek türk nyelvcsaládjának a kipcsak ágához tartozó egyes nyelveket beszélik. A szomszéd népektől, például a kabardoktól, oszétektől gyűjtött referencia anyag viszont egészen másfajta alakzatokat mutat. Visszaigazolódni látszik tehát Kodály Zoltán 1937-ben megfogalmazott útmutatása: eszerint a közép-ázsiai szttyeppétől a Fekete-tengerig húzódó sávban élt az a népközösség, amiből a magyarság kiszakadt, és ennek a népközösségnek a népzenéjében kell keresni a magyar népzene párhuzamait.
Milyen eredménnyel zárult a legutóbbi, júniusi kutatóút?
Korábban már rácsodálkoztuk arra, hogy a sík vidéken élő nogajok népzenéjében olyan alakzatok is megjelennek, amik a magyar népzenei új stílusra jellemzőek. Ennek egyik legfontosabb ismérve a kupolás dallamszerkezet, melyet más, erre a dallamrétegre jellemző sajátosságokkal együtt a magyar népzenekutatás legújabb kori, vagyis 19. századi fejleménynek tart. Ehhez képest meglepő, hogy ezek a vonások a nogajok népzenéjében is jelen vannak, és nem csak szerkezeti szinten, hiszen itt is magyar népdaltípusok sokszor olyan közeli változatait találtuk meg, hogy azokat be lehetne illeszteni a Magyar Népzene Tárába. Most pedig kiderült, hogy a kumukok zenéjében is jelen van ez a réteg, és tőlük is olyan dallamváltozatokat tudtunk gyűjteni, amik a magyar népzene morfológiai jegyeit mutatják. Emellett a magyar népzene régebbi korszakaival is találtunk egyezéseket, hiszen a kumukoknál most például olyan dallamok is felszínre kerültek, melyek magyar párhuzamait népzenekutatóink az „ugor kori ősréteg” dallamcsoportjába sorolják.
A gyűjtőutak során Ön nemcsak zenei párhuzamokat, hanem különböző egyéb folklór- illetve járulékos kulturális kapcsolatokat is talált. Mik ezek pontosan, és miért érdekesek?
Korábbi kutatásaink eredményeképpen például sikerült rögzítenünk Bijnöger hős énekét, ami valójában a magyar csodaszarvas monda párjaként értelmezhető. Hozzá kell tennem, hogy a magyar csodaszarvas-éneknek az írott történeti forrásokból csak egyes motívumait, a folklórhagyományból pedig csak elhomályosult töredékeit ismerjük, a teljes történetet csak Arany János költői fantáziája alakította át egy rekonstrukciós kísérletben összefüggő szöveggé. Bijnöger hős énekében viszont megtaláltuk a magyar csodaszarvas monda összes ismert motívumát. Még olyan alakzatokat is, mint a vituperációs jelenet, amikor a csodaszarvas megfordul és szembeszáll üldözőjével, akit a dunántúli regösénekekben már Szent István alakít. Ez a toposz egy az egyben megtalálható Bijnöger hős énekében is.
Egyébként, azóta a facebookon keresztül egy sor ottani ismerőssel tartom a kapcsolatot. Velük együtt számos nyelvi egyezést is megfejtettünk, olyan szavak párhuzamait, amelyek nem feltétlenül szerepelnek a nagy kéziszótárakban, hanem tájnyelvi alakok. Nálunk, palócoknál például a növendék bárányt jerkének, majd „kamaszkorában” toklyónak nevezik, ez a karacsájoknál irke, majd toklu. A menyasszony például a kumuk nyelvben gelin, vagy kelin, ami szó szerint „megérkezőt” jelent, a menyasszonynak adott ajándék pedig gelinni, vagy kelinni szebi, amiből a kelinni annyit tesz: „menyasszonyé”. Nos, ez a kifejezés közeli párhuzama a kelengye szavunknak.
A szeptember 24-i koncerten milyen zenék fognak megszólalni?
Szeptember 24-én a Művészetek Palotája (MüPa) Bartók Béla Hangversenytermében ezeknek a gyűjtéseimnek az adatközlőit hívtuk meg, akikkel közösen társulatom, a Fonó Zenekar színpadra állítja a már emlegetett dallampárhuzamokat. És mivel az új eredmények mellett szeretnénk a korábbi törökségi magyar népzenekutatásokat is megemlíteni, ezért Baskíriából is hívunk két előadót. Az adatközlőink egyébként általában nem helyi sztárok, hanem falusi parasztemberek, hegyi pásztorok, mint például Khenife néni, egy baskír faluban élő idős parasztasszony. Ő énekelni fog, de dorombon is játszik, és a fia kíséri majd kurajon, én pedig a somogyi hosszú furulyámmal csatlakozom hozzájuk.
Hogyan lehet tenni azért, hogy ez a népzenekincs megmaradjon és a fiatalok életben tartsák, büszkék legyenek rá?
Ma szinte csak az olyan zenék jelennek meg a magyar médiában és válhatnak népszerűvé, amelyek hangzásukban valamilyen módon kapcsolódnak a globális zeneiparhoz, például nem hiányozhat belőlük a dobfelszerelés. Én ezt a jelenséget provincionalizmusként értékelem, mert aki azt hiszi, hogy a saját kultúrája csak akkor lehet érvényes, ha a globális trendek jellemzőit hordozza, az provinciálisan gondolkodik. De ha sikerülne elfogadtatni a magyarokkal, hogy a mi kultúránk ugyanolyan értékes, mint a világ bármilyen más népének a kultúrája, akkor talán rádöbbennénk arra is, hogy mi pont a sajátosságainktól vagyunk érdekesek a világ számára, azaz pont attól, ami megkülönböztet minket a globális trendek egyformaságától, vagyis pont az által, hogy egyediek vagyunk.
Izsó Zita
