Erzsébet királyné esküvői ruhájának uszálya, Medveczky Ilona fellépőruhája és modern streetwear darabok – a közös bennük, hogy mind a csillogás eszközével élnek. Az óbudai Kiscelli Múzeum október 11-étől látogatható kiállítása Ragyogj! – Divat és csillogás címmel mutatja meg, miként váltak az arannyal, ezüsttel, ékkövekkel díszített darabok az előkelő társadalmi réteg alkalmi viseletéből a fast fashion darabok mindenki számára olcsón elérhető öltözékévé.
„A ragyogás fogalma a divatban sokféleképpen értelmezhető, kicsit elvont, megfoghatatlan dolog, és engem éppen ez a sokszínű értelmezési lehetőség foglalkoztatott” – mondja a tárlat kurátora, Szatmári Judit Anna, majd hozzáteszi: ha azt vizsgáljuk, ki, mikor, miért viselt csillogó öltözéket, akkor hűen végigkövethetjük a társadalom változását.
Divatosan öltözni nem lehetett akárkinek
Amíg nem tudták olcsó anyagokból utánozni a ruhákon az arany és ezüst díszítéseket, a drágaköveket, addig a ragyogó viselet csupán előkelő társasági hölgyek kiváltsága volt, egy státuszt reprezentált – teszi hozzá a múzeum textilgyűjteményének vezetője. „A briliánsokat már a 18. században tudták utánozni a strasszokkal, ám igazán jómódú hölgyeknek és uraknak kínos volt efféle másolatokat hordani. Az ipari forradalom időszakában kezdtek tömegben gyártani csillogó, fémszálas fonalakat, amelyekből – ugyancsak gépekkel – szalagok, paszományok, bordűrre fölvarrható csíkok vagy csipkék készültek. Ekkor már szélesebb körben terjedtek a csillogó viseletek, ám ez még mindig csak a jómódú középosztály számára volt elérhető, hiszen maguk a ruhák olyan bonyolultak voltak, hogy divatosan öltözni nem lehetett akárkinek.” Az első világháború után indult be a műselyemgyártás, majd a hatvanas évektől tömegben gyártottak fémszálas, olcsó, mosható ruhákat.
„A diszkókorszaktól kezdve csupán döntés kérdése, hogy ki milyen alkalomra vesz fel csillogó ruhát, a fényes darabok elvesztették alkalmi jellegüket. A sportruházat, a streetwear mind-mind eszközként használta a csillogó elemeket már a nyolcvanas években, akárcsak ma a fast fashion darabok” – hangsúlyozza Szatmári Judit Anna.
„Napjainkban egyáltalán nem számít kuriózumnak egy gyöngyökkel díszített ruhadarab, míg a kézimunkával készült viseletek idejében ez kizárólag a magas társadalmi státuszú emberek számára elérhető, reprezentatív alkalmi öltözék volt.”
A naptól a szivárványig
A kiállítás legkorábbi darabja egy 1770 körül készült aranycsipkés ruhaderék, majd következnek a 19. századi és kortárs darabok. Ezek többsége a Kiscelli Múzeum gyűjteményéből való, a tárlat anyagát egy-két más múzeumból, illetve magánszemélyektől kölcsönzött darabbal egészítették ki.
Amikor a kiállítás tematikáján gondolkodott a kurátor, minduntalan a fény kérdéséhez jutott vissza, hiszen a csillogáshoz is elengedhetetlen valamilyen megvilágítás. „A fényt alapvetően az égitestek adják, így az egyik szekcióba eszerint válogattunk ruhákat: a nap, a hold és a csillagok fénye köré szerveztük a kiállított darabokat azzal a kézenfekvő értelmezéssel, hogy az arany a nap, az ezüstös fényű ruhák a hold, míg a fekete, tehát a sötét és fényes kontrasztja a csillagok ragyogását szimbolizálja. Megmutatjuk a nappal és éjszaka kettősségét is viseleteken keresztül. A tárlat utolsó egységét, amely a 20. század második felének sokszínűségéből válogat, szivárványnak neveztünk el.”
A kiállításon akadnak személyekhez köthető ruhák: a Mátyás-templomból kölcsönzött miseruha palástja, amely Erzsébet királyné esküvői ruhájának uszályából készült. De látható lesz Medveczky Ilona fellépőruhája és Eleni Korani műkereskedő, az Ernst Galéria tulajdonosa operabálon viselt estélyije is, amelyet Tóth Bori tervezett. Több kortárs designer darabot is felvonultat a kiállítás: többek közt USE, a Je suis belle, Kosánszky Dóra, Abodi, Camou és Artista ruhákat.
A tárlat 2020. március 15-ig várja az érdeklődőket.
Fotó: Kondella Misi
