Egyszemélyes intézmény, kétszemélyes szintipop

Zene

Szénási Miklóshoz kötődő új kiadványok

Vannak alkotók, akik legalább annyira intézmények, mint amennyire művészek. Szénási Miklós író, költő, újságíró és különböző zenekarok billentyűse nélkül Debrecen kulturális térképén nehezebben jutnánk el A-ból B-be.

Nemcsak azért, mert harminc éve újságíró – a Dehír főszerkesztője –, hanem azért is, mert „végigzenélte a nyolcvan és a kilencvenes éveket”, és jelenleg is van zenekara, a LED, amelynek napokban jelent meg második lemeze Veled címmel. Szintén nemrég került a boltokba A Pacsirta utcai társasház című „egyszemélyes játéka”, ami egy lakótelepi nagymonológ számos pop-kulturális referenciával, a klasszikus magyar táncdaloktól A Gyűrűk Uráig.  

És szintén nemrég publikálta Heller Zsolttal közös könyvét, az Erre jöttünk című versfüzért, amelynek alcíme is van: Debrecen 21. századi versekben. A két költő ezúttal afféle lírai idegenvezetést tart a cívis városban, részint Gólya György kötetben szereplő fotóit írják körül, de valójában

különös módon gubancolódnak össze a szerzők privát, részben közös Debrecenhez kötődő élményei a város textúrájával.

A lakótelepi talaj alól előbukkan a cívisváros több évszázados múltja, ahogy a gyerekkor sokszor már szintén évszázadosnak tűnő élményrétegei is. Meglepő, milyen sokszor tematizálják a telepi életet.

Derék utca: most ezt a címet tudja a posta,
viszont, akik itt élnek, a völgyet emlegetik.
A házakon túl a zöldes árnyalatú semmit.

Persze, erre laktak a szerzők is, ismerik a tájat, mint a konyhaasztaluk terítőinek mintázatát, ahová leül esténként a család.

Vagy képzeletben egy sokkal nagyobb család, Debrecen közössége.

Szénási Miklós első verseskönyve 1995-ben jelent meg a Faustus segédtanár úr címmel a Széphalom gondozásában, de ott van az 1999-ben megjelent Légmezők lovagja című számozott, százpéldányos kötete is, Karsai Ágota színes képeivel illusztrálva.

Szénási Miklóst vonzzák a különleges formátumok. A rendszerváltás idején szerkesztője volt az fanzine jellegű irodalmi és pop-kulturális periodikának, a Nova Akropola füzeteknek, de szintén szerkesztette a KÓD című költészeti lapot, amely csak egy lapszámot élt meg, de ez lehetett az egyik első honi költészeti értesítő.

Szénási zenélt is, többek között a Fóbikus Panaszok nevű „orvosi rap” zenekarban, még a nyolcvanas évek második felében. Ez a formáció volt az első magyar avantgárd rap zenekar, dalaik nagy része orvosi tematikára épült. A zenekarban basszusgitározott Tóth Labonc Attila, aki később a Tankcsapda basszusgitárosa lett.

Szénási zenélt a Nova Akropola nevű elektro-dark formációban 1989 és 1990 között, és 1991-ben az industrial metalt játszó Red Marinettiben is, amely csapat alapvetően olasz nyelven interpretálta a dalait.

A zenélést ma sem hagyta abba,

ő a billentyűse a LED nevű szintipop duónak, amelynek karácsony előtt jelent meg a radikálisan slágeres Veled című második albuma.

Nyitókép: C. Kiss Ilona