Elhunyt a legsikeresebb dán film rendezője

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Per Holst dán filmrendező és producer, minden idők egyik legtöbb bevételt hozó dán filmje, az 1985-ben készült Walter and Carlo – Up on Daddy Hat című film rendezője. A művész halálának oka egyelőre nem ismeretes – számol be a Hollywood Reporter.

000_Par2854078.jpg
A dán rendező Nicolo Donato (jobbra) és a producer Per Holst a Római Filmfesztiválon 2009. október 23-án. Fotó: Alberto Pizzoli / AFP

Per Holst halálának hírét a filmes fia, Morten Holst jelentette be augusztus 23-án, egyelőre nem ismert, mi okozta a halálát – olvasható a cikkben.

Per Holst rendezőként és producerként több mint ötven filmet készített. Producerként a filmjei között szerepel Lars von Trier A bűn eleme című alkotása, valamint Nils Malmros és Bille August több filmje. Ő volt a producere Bille August Hódító Pelle című mozijának is, amely 1989-ben elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Számos díja közül a tiszteletbeli Bodil-díj, a tiszteletbeli Robert-díj, az LO kulturális díja és az Ib-díj emelhető ki.

1997-ben a 47. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zsűritagja volt, 2000 és 2005 között az Európai Filmművészeti Főiskola igazgatótanácsának elnökeként, valamint több éven át a Dán Filmintézet Játékfilmbizottságában is tevékenykedett.

Ez is érdekelheti

„Zseniális színész volt” – búcsúzik a filmvilág Terence Stamptől

Bár filmjeiben gyakran játszott gonosz főhősöket az augusztus 17-én, nyolcvanhét évesen elhunyt brit színész, Terence Stamp, színészként kedves, vicces és inspiráló volt vele dolgozni – legalábbis ez derül ki az egykori pályatársak, kollégák búcsúüzeneteiből.

Elhunyt Varga Zoltán színművész

A Miskolci Nemzeti Színház Facebook-posztban adta hírül, hogy elhunyt Varga Zoltán színművész, a színház társulatának egykori tagja.

Elhunyt Michael Madsen amerikai színész

Az amerikai színész mindenekelőtt Quentin Tarantino filmjeiben játszott „nehézfiús” szerepeivel vált ismertté.